renegade blogja

ülve az iróasztalom előtt bámulom a képernyőt semmi értelem nincs az agyamba. hirtelen minden mintha kiürült volna a fejemből.a zenét sem hallom. csak winamp pillog. feltör egy érzés. a szemem homályosodik. lassan minden valószerütlenné válik és jelentéktelenné. már nm látok. a könny elborit. elkecmergek az ágyamig. párnát fogok és orditok bele. a könnyek már patakban folynak.  az életem hirtelen katasztrofálissá válik. mint egy őrült ki feladta a harcot a küzdelmet.úgy ülök ott. himbálozva..remegve...megtörve....

Egy lány. Valamikor szeretett. Mindhiába szeretett tudta, hogy ő szabadnak született. Mindhiába a nagy szerelem ő csak szabadon egész ember. Bárhogy  is fájjon a búcsú neki többé kötódnie nem szabad senkihez. A lány szabadságát többé fel nem adhatja abba bele bolondúlna...

ez hát egy lány  életképe...

ébredek. hallkan elindul az élet. a kazán meleget áraszt, valaki tusol. távolban  telefon rikácsol, hogy fel kell kelni. hirtelen eszmélek és látom, hogy a telefon az enyém; szinte már üvölti: Kelj fel! kelj fel! Mig eljutok a kávéfőzőig remélem, hogy ez a nap lesz az...az a bizonyos nap mikor ismét érzem majd h szeretlek és mind ez csak egy rossz álom volt idáig. de nem ébredek.... csak örlődök és idegeneknek irom ki bánatom... nem akarlak bántani de félek muszály lesz... hidd szeretlek de nem úgy mint rég...az az érzés már nem ébreszt.

reméltem...

most félek...

csalódást okozok...

néha ébredek és hálát rebegek. de néha minden rossz lesz, nagyon rossz.
néha  ébredek és szeretek. de néha mindent utálok, nagyon utálok.
néha ébredek és mosolygok. de néha könnybe lábbad a szemem.....

és néha szertefoszlik minden remény...