radagath blogja
Mégis várlak...
Vágytalan éjjen lesve áhitatot
karmolt vészalját lélekszónak
csillagfénye csendben lopva bánatot
savanyú ízt adva a bóknak
Elpazarolt megannyi perc
kimondatlan szívszavak
ó ég mért így versz?
sebemre maró savat
Álomasszony, halovány ködalak
szívem ormán lakozó kedves
facsart testű könnyel várlak
nyoszolyámra mi így nedves
Fájdalom
Mint futó ki elvesztette lábát,
a nap kinek fénye elkopott,
mint festő veszté el szeme világát,
annyira fáj!
Mint az erdő fái nélkül,
a csiga, teste csupaszában,
ahogy az üszkös föld végül,
úgy egyedül vagyok!
Ó te szögesdrótba...
Ó te szögesdrótba csavart szívem,
szakadt sebeiden folyik el vérem,
lüktetsz még bár meg-meg állsz,
próbálom tompítani hogy fájsz.
Ó te cukormázba csavart szerelem,
hánysor szúrsz még hátba engem?
Illúziót adsz csupán nem igazat,
lelkem kertjébe nem ültetsz csak gazt.
Ó te szirényfénybe csavart gyászasszonya,
hívogat édesen majd súlyt vasszigora,
mi az amitől még ember maradnék?
durva viccedért, szívemre tőrt ragadnék.
Pusztuló vágy...
Hogy szereted a kedvest, a szépet?Ő hogy imádhat? Azt sem tudja mi vagy?Nem tudja hogy fested azt a képet,nem sejti amit nem ért az agy.Hogy mondod el neki, miért remegsz?Ő szilárd, masszív oszlop a viharban,Te pedig álmodó tollpihe, széllel lebegsz.Ott lesz e veled a bajban?Sok a kérdés, de tudod a választ,behódolni barom módra, szenvedni.Ő majd szép dicsfényt áraszt,míg téged az árnyakban hagy senyvedni. Hogy vagy képes elrothadni tükörrel szemben?Mért küldöd magadra démonaid?Térdelj csak szépen, halkan, csendben,Várd szerelmed hóhérait.
Bál a végben...
Itt fekszem a fa ölelésben, hideg földtakaró alatt.
Csontjaim pettyezi, smaragd szín penész.
Szemgödröm kövér férgek lakhelye, víg bált tartanak épp.
Temetőbogár uram fényes-fekete szmokingot húz, tetszeni vágyik hölgytársaságnak. Csontkukac zenészek derűsen hangolják kobzáikat. Hangszerük csont, húrjaik hajszálaim, mit máló lakhelyük oldalában válogattak. Ganajtúró a söntést, orromban ütötte fel, társalog féreg frédivel, ki már igen kapatos. Tetű hölgyek érkeznek, szép fekete báli maskarában, illegnek s szökelnek nyűgözvén hímtársakat. Koponyámban bőrkárpiton dögkukac ő a polgármester minálunk, beszédét próbálja. Neje zsörtölődik nem fér a ruhába. Rázendít a zenekar táncol mind ki él énrajtam, ujpercem néha csettint a rigmusra. Polgármester köszöntőt mond, miután a tánc alább hagy. Hálát ad az otthonért, a jó cimborákért és a láng szerelemért. Beltane éjén elzarándoklanak mellembe, hol egykor szív dobbant, és színes csókorgiával adnak tiszteletet a végnek.