Életem számtana

Negyvenhat éve volt mikor megszülettem én

és most kitört belőlem ez az élet költemény.

Egy évesen csak rácsodálkoztam a világra,

két évesen ártatlan szemekkel néztem a mamámra.

Lassan tudatra ébredtem és három éves lettem,

négy éves koromban élni már nagyon szerettem.

Játszottam és lassan óvodába mentem,

öt éves koromra szép kisgyermek lettem.

Sok gyerek közt voltam hatodik évemben,

hétnél meg már az élet értelmét kerestem.

Észre sem vettem és már iskolás lettem,

nyolc évesen már a lányokat kergettem.

A kilenc és tíz év oly gyorsan loholt,

s közben olthatatlan tudásszomjam volt.

Tizenegynél az első igaz szerelem rám talált,

az udvarlás hajhúzás volt s a kislány már nem komált.

Eljött hát ez is és már tizenkettő lettem,

tizenhárom évesen már a felnőtteket lestem.

A tizennégy és tizenöt már a középiskolában telt,

már azt hittem felnőtt vagyok, mire a tizenhat meglelt.

Pedig még tizenhét évesnek is gyermek voltam én,

mikor tizennyolcnál átléptem a felnőttkor küszöbén.

Jött a munka amit gyermekként már annyira vártam,

az élet tizenkilencre lapot kért s rájöttem, hibáztam.

Jobb lett volna még húsz évesen is gyermeknek lenni,

mert akkor szép volt az élet, nem hiányzott semmi.

Az élet huszonegynél már a seregben talált,

megtanultam a harcban hogy kerüljem el a halált.

De harcolni az életben is kellett rendesen,

hogy huszonkét évesen megkeressem kenyerem.

Huszonháromnál nagyot fordult az életem,

mert egy társra leltem végre az életben.

Huszonnégy és huszonöt, az élet de csodás,

megszületett két fiam, s lett az élet más.

Más lett mert a legfontosabb lett a család,

mire huszonhat lettem, már hallgathattam fiaim szavát.

Huszonhét és huszonnyolc, csak peregnek az évek,

sokat gürcöltünk, mire megértem huszonkilenc évet.

Vízválasztó lett mikor harminc éves lettem,

felgyorsult a tempó, az élet csak loholt mellettem.

Harmincegy évesen erre rá is jöttem én,

mert ezerrel rohantam a harminckettő felé.

Krisztusi kor a harminchárom, nőnek a gyerekek,

velük együtt a gondok is, mégis boldog lehetek.

Harmincnégy és harmincöt egy perc alatt elröppen,

de életkedvem még a harminchatnál sem csökken.

Harminchét évemnél új évezredbe léptünk,

a múlt század már csak emlék s hittük, jobb lesz létünk.

Jobb is lett mert a családunk minden terhet kibírt,

s az élet közben a naplómba harmincnyolcat írt.

Harminckilenc szép kor de hamar el is röppen,

szerelmem még mindig ég s egy cseppet sem csökken.

Eljött hát a negyven is, ez a szép kerek szám,

de a családi szeretet negyvenegynél is vigyáz rám.

Negyvenkettedik évemben már nem mindig vagyok fitt,

ez is fáj meg az is, de legjobban a negyvenharmadik.

Eltelik még egy küzdelmes év s már negyvennégy lettem én

és valahogy előtört belőlem jó néhány költemény.

Egyre fogy az idő, életem negyvenöt felé haladt,

elszaladt mellettem az élet, mire jött a negyvenhat.

Itt vagyok hát a mában már negyvenhat évesen,

a múltra visszatekintve, nosztalgiázva csendesen.

Úgy elrohant az élet hogy szinte el sem hiszem,

de ha fiaimra nézek, vidámabb lesz a szívem.

Telnek majd ezután is gyors ütemben az évek,

egyik a másik után, de még sokat remélek.

Remélem fiaimnak szebb lesz majd az éltük,

amíg egészségem engedi, dolgozom is értük.

S ahogy fogynak majd az évek, már visszafelé számolgatok,

de remélem életemben még unokákat dajkálhatok.

Párommal majd szépen lassan együtt megöregszünk

és bízom benne, hogy fiainkból jó embert neveltünk.

S ha lassan letelik majd e rövid földi létünk,

remélem az élet számtanában nem sokat tévedtünk.    

( Purzsás Attila )  

2010.február