purzsasattila blogja

mint szerelmesek fába egymás nevét

véste kérges szívembe minden percét

az élet

sokszor rám taposott gúnyosan nevetve

talpát a bűzös valót belém törölve

a sorsom

éld az életed mindig ahogy lehet

ne álmodozzál csak lépj tovább s feledj

és remélj

mert minden perc csak kölcsönkapott idő

s mint minden kölcsönt ezt is visszaadni illő

hát spórolj

s ha még kamatot is szab ki rád léted

pontosan fizess s a hosszabbítást kérjed

el ne véssz

mert rövid a földi lét e kényszerpálya

de néha az ember benne megtalálja

önmagát

jönnek a vágyak

fények és árnyak

múlnak az éjek

illannak végleg

nézem a képed

végtelen lényed

az emlékek szépek

de szívembe tépnek

nem tudom mit érzek

dúlnak a harcok

esztelen sarcok

zúgnak mint gépek

vágytalan létek

ágyak a tárgyak

féktelen vágyak

széthullott percek

rímtelen versek

nem tudom ki véd meg

végzetes élet

meztelen lélek

rettegve élek

hogy elvesztlek végleg

hidakra vágyok

de nőnek az árkok

folyton csak várok

de rád nem találok

nem tudom mire vágyok

földre a zöldre

jó levegőre

tiszta kék égre

végtelen térre

csendre és rendre

szép szerelemre

mindezek álmok

túl sokra vágyok

nem tudom mit találok

( Régebbi elmélkedéseim egyike )

Leszállt az este, ez a nap már emlék,

az éjszakai sötétség rám dobta leplét.

Hívogat az ágy, az álom lassan átölel,

rám törnek az érzések, s így alszom el.

Álmomban más lehetek, gyönyörű az élet,

akármit megtehetek, semmitől se félek.

Lehetek ott hős lovag, vagy kalandor akár,

milliomos lottónyertes, vagy ünnepelt sztár.

Álmaidban lehetsz rossz, még sincs büntetés,

nem gyötör a fájdalom és nincsen megvetés.

Mindent bátran megtehetsz mitől ébren félsz,

hősszerelmes Casanova lehetsz amíg élsz.

Megküzdhetsz a gonosszal is, nagy a kísértés,

a haláltól sem kell félned, mert jön az ébredés.

  De vigyázz nagyon az álmokkal, mert az mind csalás

az ébredésed rádöbbent majd, a való élet más.

 ( Ez is egy régebbi versem, még a kezdetekből )

Vörösen lángoló pipacsmező,
a szép tavasz mily csodás tervező,
de tükörben viszontlátni testemen
gyógyszer mellékhatásként nem túl nyerő !

( Betegségem margójára )

Néha rám tör a vágy, elsodor az élet,

sokszor nem tudom mit teszek és félek.

Csak sodor magával, elúszom az árral,

elúszik az életem, mit kezdjek a magánnyal?

A hajnali üresség lelkemben házal,

a nappalok elmúlnak, elúszom az árral.

Szívemben, lelkemben vándormadár szárnyal,

testem meg bilincsben, nem bírok a mával.

Keresem a választ a csillagok honában,

keresem magamban és keresem másban,

keresem a bokrokban, keresem a fákban,

keresem a mezőkön, s a fűzfasuttogásban.

Keresem mindenhol, de elmúlik az élet,

elmúlik az élet és semmit nem értek.

Nem értem, hogy miért bántalak meg téged,

pedig szeretlek, s veled csodás az élet.

Miért változtam meg így, nem tudom, nem értem,

elbizonytalanodtam és néha már féltem.

Szép volt az életünk, mit rontottam el?

Miért vágyom arra, mit nem érhetek el?

Hová vezet mindez? Nem tudom, nem látom,

keresem a választ, csak sajnos nem találom.

Gyarló az ember, neki soha nem jó semmi,

mindig változást akar, más akar lenni.