prokito blogja

ma lélekként lépek a holnapba, ahol folytatom körtáncát a mának. Lassan emelkedek, érzékeim érzékenyen intenek búcsút a tegnapoknak. A holnap nem nyőg csak fáj, de elég türelmet ad a tudat, hogy én szeretném a változást. Lassan lépked az idő, miközben őrült tempókat él át a tudat. Hasad a hajnal fejemben, akár a pirkadatot üdvözlő énekes madár. Szint lépések garmada ad hangot formázó perceknek, lelkem rajta,csak megyek tovább.Ki tudja mit szül belőlem a holnap.Lehetek még akár megváltó erő is, ha mámorom tengerén keresztül keresem a szigetet, ahol megpihenhetek. ..Hol hajótöröttként lélegezni képes a test, ott leszek egy kikötő. Ha hajóként visszatérsz,majd kötök neked kötelet, olyat amin mindig visszatévedhetsz. Bársonyban sütök neked Napból varázsolt takarót, hogy téli egeden csak délibáb legyen a csillagból varázsolt hideg.   

tegnapi percben
hanyatlik a holnap
ma nincs ember
ki vállal, csak tagad

csatornába folynak,
lefolyókon a szavak
szaga, bűze
van
mint a fej nélküli
halnak.

mosott fejek
körül
légy zümmög,
s nem hallgat
szava ha lenne is
inkább csak elballag

harang szól délben
üvölti a téren
még van magja a népnek
csak HIDD-HAGYD
hogy mindez megtörténjen
 

agyamban komor felhő fojtja sorba az ingereket

hagyja hogy szívemből éljek,

csak félek...

(mert) 

halottja vagyok a múltnak,

egy kiáltó fa a pusztában,

s látásom tompa hídján

csendet adok a szónak

némán 

Hallom, hogy csilingel a mának

a sütőben felejtett

méla bánat:

Még itt vagyok!

 táncolva súgóm azért:

- nem érdekel, most igazán nagyon boldog vagyok!

maradok a hétköznapok bohóca,
futok körhintám után,
várom a csattanót,
s, ha késik csak állok bután.

Mennyi percben kell még elfolynia
ujjaim közt az ébredésnek,
ki lesz, ki a vonalat kihúzza
határt szab a merengésnek?

a csendem plédje még meddig tartja
melegen szívem, s ha már meg van a pont
miért nincs a mondatoknak vége?

Betelt poharamból, már nem esik jól a korty... 

Meddig kell kitartanom, hogy végre éljek? 

mennem kell, de még állok tétován...

oly sok a teendő

a nyugalom könnyen behálózza kertemet.

csak nézek ki az ablakon,

sóhajom nyomot hagy, fehérben ragyog.

a merengést az asztalon

két korty között, bizony ott hagyom!

Mennem kell, hát indulok,

csak még egy percet

hatvan írott kattanást

meghallgatok...