pribil blogja

Ha már itt vagyok, hallkan megjegyzem, jó hogy vagy, vagyok, s van más is, aki ezt érzi rajtunk kívül.

Néha körbenézek magam körül, s eltűnnek a forgalmas utak, eltűnnek a munka káros ködképei - ekkor élek igazán.

A gondolatok mindig szabadok voltak (kiv. 1984), s lesznek.

Parancs helyett, a szívünk diktál, s hagyjuk már a szárnyalást - ha már akarjuk, mert ugye az akarat mindent megvalósíthat -, hagyjuk békésen pihenni testünk. Holnap ha felkelünk úgyis kezdődik minden előröl. A megfelelni vágyás, a teljesítés rémképe, a "haladás valami jobb felé" nevű kényszerképzet.

De ma éjjel - ma még elmerülök abban a lusta ködben, ami alkotásra invitál. Mosolygom..., mert végre megpihenhetek a nyugalom szürkeségében. Láthatatlanná válhatok - hacsak egy rövid időre is.