Petra blogja

A barát olyan, mint egy szappanbuborék. Ha nincs rá szükséged, olyan, mintha ott se lenne. Ha szükséged van rá, felvidít, színesebbé teszi a napod. Átláthatsz rajta, de kicsit mindig másnak látod. Minél nagyobb, annál jobban érzed magad, hogyha melletted van. Felfelé száll, ha arra van szükséged, hogy felemeld tekinteted a reménytelennek tűnő helyzetekből, és lefelé húz, ha az orrodat túl magasra emelnéd föl. De feléje csak úgy nyújts kezet, mint ahogy ő nyújt neked, mert ha ezt másképpen teszed, az egészet egy rossz mozdulattal megszűntetheted.

Várakozás

 

Pont egy hete történt.

Most megint itt vagyok.

A szívemben repkednek fehér ruhás angyalok.

Emlékszem rá, hogy néztél, mit mondtál,

S arra, amint arcod megvilágította a napsugár.

Egyik szemed szikrázott, de nem csak a nap miatt,

Mert sötétben lévő másik szemed is ragyogóan csillant.

Nevettél és én boldogabb lettem,

Igaz, hogy ezzel csak pár másodpercre szépült meg életem.

Minden héten ilyenkor feléd tekintenek,

De tudom, hogy igazán csak én figyellek.

Nem csak, amit mondasz, nem csak, amit teszel,

Arra is próbálok rájönni, mit érzel.

Mikor felköszöntöttelek, láttam, hogy boldoggá tett,

De meg is érdemled, és remélem, többet mosolyogsz emiatt,

Mert csak neked köszönhetem az őszinte mosolyomat.

Most is csak ülök, és várok rád,

Úgy, mint aki szeret, és nem úgy, mint egy diák.

Milyen?

Arca, mint egy angyalé,

Csoda, hogy szárnya nincsen,

Mert közel áll ahhoz,

Hogy az egekbe repítsen.

Úgy megigéz, mintha mosolya

Csak nekem szólna,

És karja át

Csak engem karolna.

Szeme szikrázóan szép,

Szívemet ezzel tépi szét.

Kezem csak kezét szorítaná.

Ha tudná…

 

Karácsony napján

 

Egy szép nap reggelén

Egy kislány, mint a szél,

Oly sebesen szalad

A lépcsőn lefelé.

Édesanyja sütöget már

Hogy legyen friss mézeskalács

Karácsony napján.

 

Odasétál a kislány,

Átöleli anyukáját,

S mint gyümölcs a fán,

Úgy lógott nyakán.

A fa mellé lekuporodnak,

Aztán meleg kakaót kortyolnak

Karácsony napján.

 

Igaz, nem ér az égig,

De a kislány szemei végig

Lentről csodálják

A zöld színben pompázó fenyőfát.

Édesanyja mesekönyvet vesz elő,

Mikor kinyitja az ablakot a téli szellő

Karácsony napján.

 

Elindul az édesanya,

Követi őt kislánya,

Mert nem hagyhatja,

Hogy egyedül menjen ki a konyhába.

Az ablakot becsukva felfigyel pár szóra,

A kislány kérdezi, játszhat-e a hóban

Karácsony napján.

 

Ekkor meleg ruhát vesznek fel,

A csizmát sem felejtik el,

S így mennek ki az udvarba,

Ahol lefekszenek a hóba.

Angyalalakokat formálva

Nevetnek felváltva

Karácsony napján.

 

Mikor a hideg átszínezi arcukat,

S az olvadt hó átáztatja ruhájukat,

Elindulnak befelé, hogy megszáradjanak,

És a nagy hidegben nehogy megfázzanak.

A mézeskalács is kisült már,

És a fa már feldíszítve áll

Karácsony napján.

 

Újabb kakaót töltött ki az édesanya,

Pár sütit is rakott az asztalra.

A fa alá ülnek, hol a család pihen,

S a kislány boldogan mesél el mindent

Ami történt, míg távol volt a család,

S milyen szép volt az első hó, ami leesett

Éppen Karácsony napján.

A fehér hó csillog, mert ráesik a fény,

A fenyőfa is zöldebbnek tűnik idén.

A piros díszek a karácsonyfán lógnak,

Alig hagyva helyet a szaloncukroknak.

 

Ezt látod, ha körülnézel, de ha behunyod szemedet,

Eléd tárulhat az, hogy mi teszi ünneppé az ünnepet.

Öleléseket láthatsz, és bármit, ami szeretetet fejez ki,

Mert az összes Karácsony közül ez az, ami valódi.

 

Ez a Karácsony mindenhol ott lehet:

Ott is, ahol kint várják a hideg telet.

Ott is, ahol egy óriási fa körül beszélgetnek.

Ott lehet mindenhol, ahol van szeretet.