pici-blog
Álomlajtorja
Későn hajnal tájt, kapkodó kezektől ébredtem, egy pici emberke állt előttem
furcsa ősz szakállát nyaka köré tekerve hordta, szivarja sárgán izzott
nagyot szívott bele. Szó nélkül húzott magával, a padlózat szétnyílt
egy lajtorja nőtt hirtelen fel az égig. Kabátom úgy adta rám, észre sem vettem
felszaladt a létrán, kezem pedig el sem engedte. Ahogy elhagytam a kémény magasságát, visszanéztem, a létra fokai ahogy feljebb léptem kicsorogtak a lábam alól.
Tudatom ezt tisztán felfogta, bár a tény hogy a kis emberke visz az égbe fel,
egy paszuly szerű földből kinőtt létrán, nem igazán nyugtalanított.
Inkább az hogy hogy jövök majd le, hisz nem lesznek létrafokok, alig haladtunk
a felhők feletti világ valahogy hűvöskés volt, kihajtottam a gallérom, valahogy melegebb lett
és persze, tudtam, elértük a nap tátott száját a kis ember már be is ugrott rajta.
Ismerhették egymást, mert a kis embernek a napocska dobott egy mosolyt, nem így nekem.
Ahogy én is beléptem volna, a száját becsukta, szemét morcosan meresztette rám, olvastam benne
egy idegen, téged nem engedlek be, kénytelen voltam megkapaszkodni orrában, majd drótkefe szemöldökében, nem kíméltek a lépcsőfokok, lehullottak. Ahogy próbáltam fent maradni, a nap füléből kinyúlt a kisembereke,megragadta kezem, és már bent is voltam, de nem a nap fülében, egy tisztáson.
A kisember előkapott egy pakli kártyát ledobta magát a földre, újra szippantott a szivarjából, lapokat dobált a lábam elé, kénytelen voltam megnézni de fura volt a leosztás, mert nekem csupa üres lapokat osztott a szerencse. Vesztettem, megnyílt alattam a föld, tekervényes lépcsőfokon csúsztam lefelé, a korláton. Fülemben sikított a szél, zuhantam és zuhantam megfordult a fejemben egy gondolat, ha az elébb fent voltam, most lent leszek, talán a pokolra jutok most.
Sebaj, ott is szétnézek majd, nevettem, de nem így lett, egy zárt ajtót láttam gyorsan közeledni
a becsapodásom előtt ébredtem fel, nem volt rajtam a kabátom, a létra is hiányzott, akkor ez csak álom volt?
Az...igen-igen az lehetett, megnyugodtam valamelyest, de valamit nem értettem,
miért van olyan erős szivarfüst szag a szobámban..........:)
Hangyamenny
Megmozdult egy morzsa
az asztalon
most újra,
megremeg.
Egy hangya küzd rajta,
elvinné a szemetem...
Merre húzza
merre viszi, talán az úton megeszi
csak a hátára veheti
tarisznyába nem teheti...
Míg a turista jelzéseket keresi
szétnéz minálunk
tágra nyílt szemekkel arra gondol
milyen nagyok itt az akadályok
jó lesz majd a haverokkal
felfedezni zegét-zugát.
Benépesíteni a látó határt
De sajna sokáig nem leshetett
seprű lapátra tette
lapát pedig a szemetesbe rejtette...
Sírja most az otthonát
hátáról is elveszett
az én morzsám....:)
Rajzolj nekem nevetést
Rajzolj nekem házat
roskatag tetőst
olyan régit,
eper fa árnyékában.
Gémes kutat
ahol gyermek szem
a fenekén kutat.
Varjak szálljanak az égen
odvas fa árnyékában
puli kutya henyéljen.
Ne legyen más
poros ház
út és kerítés
zsúp fedeles rajz, olyan
végig nevetés....:)
Dorián Vajk...kicsi holdsugi..
Apró utcán át, annyi virág
hűségén az eb
idegent enged át...
Tálban a szeretet
édes sütemény
szemben velem kék szempár
ajkán sírás csüng
de bátor
még szíve oly szerény...
Pár percben
mosolya szökken rám
féltett kincse
üvegében
felém nyújtva így kínál...
Felkapom, cipelem
elszökik
szavai titkon jelzik menj már
s cipőm hozza elém
menj, indulj már...
Legközelebb megdögönyözlek
úgy is, kell az a mosoly...:)
Gyík...
Dobozba zártalak
haza vittelek.
Kis zöld szépség
pár centi kis élet.
Kezedbe adtam zárkáját
nézted
csodáltad színeit.
Kérdezted
ez most álcáz.
Álcáz, ha nem mozdul
észre sem veszed
süteti hasát, reggel fázik
délben fürge lesz.
Elszalad ha ijesztgeted.
Elengedem, mert pont olyan még
mint én,
kicsi gyerek, menjen
éljen még......
