pinkmomo blogja

Ez a történet egy lányról szól. Ezt a lányt Liának hívják. Lia egy 15 éves átlagos Beverly Hills-i tinédzser volt. Amíg el nem kellett költözniük New York-ba az anyukája munkája miatt. Az anyukája már lassan 12 éve neveli egyedül Liát. Mivel amikor Lia 3 éves volt az apja meghalt egy autóbalesetben….

- Kérem, vigyázzanak arra a dobozra! Abban vannak a lányom kupái. – kiabált össze-vissza Suzan a költöztetőkkel.

- Anya. Muszáj kiabálnod? Már szétrobban a fejem! – mondta idegesen Lia.

Pár perc múlva..

- Hova mész? Mért veszed a kabátod? – kérdezte meglepődve Suzan.

- Elmegyek körülnézni.. Na szia! – mondta Lia és már el is ment.

Sétálgatott és csodálkozva nézte a nagy emeletes házakat, hoteleket, autókat és éttermeket.

- Furcsa hogy ekkora különbség van Berly Hills és New York között. – gondolta magában miközben nézelődött.

Egy parkhoz érkezett ahol egy csomó ember sétáltatta a kutyáját, az ifjú párok ültek a padon és csak a másikkal, törődtek.

- Mikor leszek már én is szerelmes? – gondolta magában, miközben áhítottan nézte a szerelmeseket. Lia annyira álmodozott hogy nem vette észre az előtte sétáló fiút és neki ment.

- Oh.. Bocsi nagyon sajnálom az én hibám volt. – mondta Lia miközben felállt.

- Semmi gond. Az én hibám is, amúgy George vagyok.

Lia szemügyre vette a fiút, akinek neki ment. Kicsit hosszabb sötétbarna hajú, szinte fekete szemű sportos fiút látott maga előtt. Elkezdett hevesen verni a szíve a lánynak, és érezte hogy elpirult.

- És neked? Mi a becses neved? – kérdezte mosolyogva George.

- Mi? Hogy a nevem? Öö.. öö.. – gondolkodott Lia de nem jutott az eszébe. Pár perc múlva.. – Lia! Igen, Lia.

- Hm.. Szóval Lia.. Lenne kedved egyet fagyizni? – kérdezte George, miközben eldobott kutyájának egy labdát.

- Hát persze! – válaszolta lelkesen.

- Hát akkor menjünk, ismerek egy nagyon jó fagyizót. Ott az utca végén. – magyarázta miközben egy cukrászda felé mutatott.

George a cukrászda előtti fához kikötötte kutyáját, és bementek Liával. Nagyon hangulatos kis cukrászda volt. Liának nagyon tetszett.

- Milyen fagyit kérsz? – kérdezte George. Lia a sok fagyit nézte, de nem tudott választani közülük. Azon gondolkodott, hogy citromosat vagy madártejeset válasszon. Döntött.

- Egy citromos fagyit szeretnék. – mondta, miközben véletlenül a madártejre mutatott.

- Hm.. Akkor kéri mindkettőt. – mondta nevetve George. Liának elvörösödött az arca. A feje egy piros lufihoz hasonlított.

- Mi a baj? Nem ízlik? – kérdezte meglepődve George.

- De.. Nagyon finom! Ennél finomabbat még nem ettem! – mentegetőzött.

- Akkor mi a baj? – kérdezte, miközben leültek az egyik asztalhoz.

- Semmi, semmi. Hagyjuk. – erősködött Lia.

- Ahogy gondolod. – mondta George. Miközben ették fagyijukat, sokat beszélgettek. Lia sok mindent megtudott Gergeról, ami még vonzóbbá tette. Lia is sokat beszélt magáról. Beesteledett de ők még mindig ott ültek a cukrászdában és beszélgettek.

- Elnézést, de zárunk. – mondta az egyik pincér.

- Jézusom, mennyi az idő? – kérdezte meglepődve Lia.

- 2 perccel múlt 10. Mért? – válaszolta George.

- Jaj, bocsi de nekem mennem kell. Nagyon jól éreztem magam. Holnap délben ugyanitt? – kérdezte Lia.

- Igen, az jó lesz. – válaszolta mosolyogva George. Lia majdnem elolvadt ettől a mosolytól. De most arra kellett koncentrálnia, hogy minél előbb haza érjen.

- Akkor holnap, na szia! – köszönt, miközben kirohant a cukrászdából. Haza fele Lia egyfolytában csak Georgera tudott gondolni. Hazaért. Próbálta halkan kinyitni az ajtót, de hiába volt. Suzan ott állt az ajtóban.

- Mit képzelsz magadról, hogy ilyenkor jössz haza? Mindjárt 11 óra, tudod, hogy aggódtam miattad? Csalódtam benned Lia. – kiabált az anyja. Lia elkezdett sírni.

- Miért kell mindig kiabálnod velem? Ez lett volna életem legszebb napja, csak te elrontottad. Találkoztam egy fiúval, Georgenak hívják. És meghívott egy fagyira. Csak elment az idő. – mondta Lia szinte suttogva. – Megyek aludni. Jó éjszakát. – mondta, és bement a szobájába. Lia szinte az egész éjszakát átsírta. De hajnali 4 órakor belefáradt a sírásba és elaludt. Lia reggel felébredt, és megpróbált átvergődni a sok doboz mellett a konyháig. Suzan ott kávézott az asztalnál.

- Jó reggelt. – mondta fáradtan Suzan. – Sajnálom a tegnap estét, csak nagyon aggódtam érted.

- Szia.. Szerintem ezt inkább hagyjuk. Nem akarok emlékezni arra. – mondta, miközben ette kedvenc müzlijét.

- Na mindegy nekem mennem kell dolgozni. Majd este jövök. – és egy puszit nyomott Lia arcára. – Tudod, hogy szeretlek, na szia!

- Szia. – köszönt Lia, mintha tegnap mi sem történt volna.

Reggel van, tavaszi reggel. A nap még csak most kel fel. Melody fáradtan lenyomja ébresztő óráját, és visszaalszik. Bella beront a szobájába és lehúzza róla a takarót.

- Nee.. Anya.. Csak 5 percet.. – kérlelte.

- Mindig ezt mondod, de kérlek, csak most ne késs el az iskolából, hiszen ez az első napod itt. – magyarázta, miközben kikészítette Mel aznapi ruháját.A lány felkelt nagy nehezen, mert közben néha - néha „véletlen” visszaesett az ágyába.

- Anya! – kiáltotta. – Ezt a ruhámat tudod, hogy utálom. – mondta, leragadó szemeivel.De ezt már anyja nem hallotta mivel már elment dolgozni. Csak egy kis cetlit hagyott az asztalon: „Elmentem dolgozni reggelid az asztalon, és egy kis zsebpénz. Na puszi légy jó. Anya” Bella nem az édesanyja volt Melodynak. De Mel mégis úgy tekintett rá mint a saját anyjára.Melody felöltözött, kisminkelte magát és bepakolt a táskájába.

- Jézusom már ennyi az idő? – gondolta, és gyorsan felvette a cipőjét. Türelmetlenül várta a buszt, ami késett. 4 perckéséssel meg is érkezett. Felszállt rá, és leült az ablak mellé, bekapcsolta mp4-ét és hallgatta kedvenc számait. Útközben nézte a szép tájat, és persze a helyes fiúkat. Kicsit izgult, az új osztálya miatt. Félt, hogy nem fogják befogadni őt. Megérkezett. Félénken leszállt a buszról, eltette mp4-ét és elindult az iskolába. A kapuban nagy lélegzetet vett és bement. A portás nagyon kedves volt vele, meg mondta, merre kell mennie.

- Fel mész a 2. emeletre az után balra, és a 10. F osztálya. – mondta kedvesen és hozzá tette – De siess, mert mindjárt becsöngetnek. Melody az 1. emeleten volt, amikor megszólalt a csengő. Fura hangja volt. Mel úgy megijedt tőle, hogy majdnem leesett a lépcsőről, de szerencsére a háta mögötti fiú elkapta.

- Szia, Tom vagyok. Te új vagy, igaz? – kérdezte kedvesen.Melody egy szőke hajú, smaragdzöld szemű fiút látott. De még mindig annyira meg volt ijedve, hogy alig bírt megszólalni.

- Öö.. Bocsi Mel vagyok. Kicsit megijedtem a csengőtől. – mondta zavartan miközben próbálta összeszedni a földön hevert cuccait.

- Velem is ez volt amikor ide jöttem, de megszoktam. Szerintem majd idővel te is megszokod. – mondta mosolyogva, miközben segített neki.

- Az biztos. – mondta nevetve. – Jajj.. Majd még beszélünk csak most órára, kell mennem, na szia! – mondta, és felsietett a lépcsőn.Bekopogott az osztályterembe.

- Gyere be. – mondta a tanár.

- Elnézést a késésért, csak késett a busz meg.. – magyarázkodott, de a tanár közbe vágott.

- Ja, igen te vagy az új lány Melody Bairon ugye? – kérdezte Mrs. Grace.

- I..i..igen. – válaszolta félénken Mel.

- Ne félj nem harapok. – mondta nevetve. Ezen Melody is elmosolyodott.

– Na ülj le valahova és kapcsolódj be.

- Szóval ezt az egyenletet ki tudja megoldani? – kérdezte a tanárnő. – Senki? – Melody félénken jelentkezik – tessék Melody mondjad.

- A végeredmény 13, ha jó számoltam.

- Helyes válasz! – dicsérte Grace.

- Kis okos tojás.. – mondta valaki a háta mögül.Az órát nagyon élvezte Melody, sokat jelentkezett. De ez valahogy Barbynak az új osztálytársának nem tetszett.

- Pfff.. Melody ugye? – kérdezte Barby.

- Igen és te? – válaszolta Mel.

- Én Barby vagyok. És nem ajánlom neked, hogy okoskodj, mert a végén még megjárod. Megértetted?

Melody csak bólogatott. Nagyon meglepődött. Ezután Barby, úgy ment el Mel mellett, hogy majdnem fellökte.

- Ne is törődj vele, mindig ilyen. De amúgy nem merne megütni, mert félne, hogy letörik a körme. – mondta nevetve valaki a háta mögül.

- Hát tudod én, ezzel úgy vagyok, hogy jobb félni, mint megijedni. – válaszolta miközben megfordult.

- T.. T.. Tom? Hát te ebbe az osztályba jársz? – kérdezte, miközben kiesett a kezéből a könyv.

- Hát igen, mért? Nem is vettél észre? Pedig én ott ülök a 2. padban. – mondta miközben az egyik padra mutatott.

 

Folyt. köv...