prózák-preambulum

elindulni, megérkezni, a két pont, ami a lényeg sokaknak, nekem nem az indulás és az érkezés a fontos, legtöbbször maga az út a két pont között az élet, nekem az utazás a vasutat jelenti, imádom a peronok hangulatát is, nézni az embereket, találgatni, kik lehetnek valójában, egy-egy történetet kerekíteni róluk ismeretlenül, ha olyan a hangulatom, akkor egy üres fülkét keresek, lehunyom a szemem és verseket mondok, vagy éppen a bennem motoszkáló gondolatokat próbálom átültetni a versek világába, ilyenkor nem kell papír és ceruza, memorizálom a szavakat, mondatokat, és azok egymást szülik meg, a kocsi ringása a síneken sokszor segít az ütem, a ritmus megtalálásában, ha egy novella kerül elő azt persze nem memorizálom, helyette a szereplők jellemét építem szinte születésüktől halálukig, elvem az, hogy még egy epizód-szereplő jellemét is fel kell építeni, akkor is, ha nem derülnek ki róla azok a történések, amik őt jelentik, egyik kedvencem Bóka László /Alázatosan jelentem pl/, aki egy-egy szereplőjéről oldalakban tudott beszélni, és nem unta meg az ember olvasni, szerves részévé vált a könyvnek a jellemábrázolás, de mondhatom a finnyás irodalmi elit és ,,úri" olvasók által lenézett, megbélyegzett Rejtő Jenőt is, az ő figurái ,,élnek", amikor olvasunk róluk, lehetne sorolni a végtelenségig az írókat, költőket, Jókaitól Somerset Maughamig, akik mesterek voltak szereplőik ,,megteremtésében", persze a történet is kerekedik bennem, maguk a szereplők kialakuló ,,élete" is formálja azt, vannak olyan utazásaim, amikor ,,ismerkedni" akarok, az arcokat nézem, a tekinteteket, olvasok bennük, valami Isteni ajándék az nekem, hogy ,,látom" az embereket, a szemükbe nézve ,,ellopom" a pillanatnyi állapotukat, és ,,érzem" őket, egy-egy fülkében vagy ülés párban, ha kettesben vagyok valakivel, akkor szemkontaktus után én kezdeményezek /ha ő még nem tette meg/ és nem szokvány honnan-hova-stb módon, szeretek a meglepetés erejével hatni, legtöbbször egy-egy idézet egy versből, amit a helyzethez kötök pl ősszel a Ady Párizsban járt az ősz verséből az első versszak, persze némileg ez célzatos is, ha valaki szereti az irodalmat, akkor az más témákban is jó beszélgető partner, így ismeretlenül meglepő módon könnyebben oldódnak az emberek, pár perc után már együtt nevetünk, a harmadik ,,görbe-fa" megállónál már azt hallgatom, hogy férje milyen érzéketlen és talán iszik is, vagy éppen kurvázik, és én is elmondom, hogy miként élek, született így már barátságom is, szeretek utazni, megismerni valami ismeretlent, vagy csak nézni a tájat az ablakból, és felidézni az odaillő festményeket vagy verseket, egy hangulatba merítkezem meg, megnyugtat, hogy VALAHOVÁ megyek, nem tudok ,,helyben járni", mozdulni kell, mint amikor a szél a faleveleket sodorja, és egy nyírfalevél megpihen egy széles gesztenye levél ölelésében, pillanatokig megélik közös életüket, aztán a szél sodorja őket tovább, valahogy így élem én az utazásokat, így élem én az életem

Talán ezer évenként történik meg az, hogy Isten foglalkozik egy elkárhozott élettel és nem Szent Péterre bízza a további sorsát, ha már befejezte földi létét. Most ennek az audenciának a pillanatait éli egy öreg csavargó a "nagy fényesség" - el is nevezte rögtön "fények templomának - előtti hófehér puha felhőn hanyatdőlve, kezében még a lakó-bolygójáról hozott fűszálat rágcsálva. Tudta, hogy egy "más-világban" van. Nem csak csekély értelmével fogta fel, de nem volt éhségérzete, ami bizony az utóbbi pár évében örökké kísérte. Most, hogy Szent Mihály utasaként ideszállították tudta, hogy nagy változások előtt áll. Meglepetésként érte, hogy nem azonnal a pokolba került. Elvigyorodott, igazolni látta, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek".

Hirtelen mozgás támad körülötte. Fanfáros angyalok sorakoznak két sorba és megszólaltak a hangszerek. Szent Péter megragadja a vállát és talpra rántotta:

- Isten megmutatja magát neked, térdelj le !

- Jóvan! Ne rángass!

De azért térdre ereszkedett. Felszisszent, mert fájdalmat érzett öreg térdkalácsaiban. Furcsállta. Hiszen már nem érezhetne semmit. Jó kis átverés ez - gondolta.

Az angyalok sorfala között egy vakító fényoszlop vonult méltóságteljesen. Aztán a fények-templomában megállapodott. Halk, de mégis mindent betöltő hang szólalt meg:

- Fiam ! Lelkek milliárdszor milliárdjai kerültek szemem elé, de ilyen megátalkodott Isten ellenes emberrel mint Te még soha nem találkoztam.

- Istenem - ha az vagy tényleg és nincs valami szélhámosság itt is - Te azokkal akiket a pokolba transzferáltak nem találkoztál. De legalább látod, hogy elismertem a léted mindig, ugye?

- Azt igen, és szidtál ha kellett ha nem. De miért? Mert nem álmodtattam meg veled a lottó öt számát? Mert nem adtam terülj asztalkámat meg egy dobozos sört ami soha nem fogy ki? Mert nem adtam pár mázsa dohányt, hogy azzal a csattogó szerkentyűddel csinálj sok-sok cigarettát? Vagy éppen nem fiatal nőkkel béleltem ki az ágyad? Vén ember vagy már. Neked lélekben már hozzám kellett volna fordulnod és nem a világi hívságokat áhítanod !

- Tényleg? Mi a francért adtál testet, ha a testnek jó dolgok ne létezzenek? Nem érzed milyen paradoxon ez? Azt mondtad, hogy "sokasodjatok". Ahhoz meg nő kell ám bátyám, nem tudtad?

- De igen, csakhogy Te mindent túlzásba vittél. Szent Péter egy külön angyal gárdát működtet miattad, mert a verseid mérgezik a lelkeket. Még itt is érezhető a hatásuk. A pokolban pedig felolvasó esteket szerveznek az írásaidból. Fan clubod van, akik a bőrükre tetováltatják a verseid egyikét-másikát. Te egy métely vagy a világomban. Épp ezért halld hát a végső döntésem:
Nem kerülsz a pokolra. Veled úgy megerősödnének, hogy Lucifer támadásba indulna ellenem. Mégy a purgatóriumba és maximális hőfokon égetjük el a bűneidet. Az igazi pokol az lesz neked. Így még soha senki nem bűnhődött. Épp ezért fájdalomdíjként egy utolsó kívánságod teljesítem, halljam!

- Bármit kérhetek? Teljesíted?

- Igen...bármit. Halljam !!!!

- Akkor emeld fel a segged és add át a helyem.

Szörnyű hangok nyelték el. Mintha a világ robbant volna fel. Ezer darabra szakadt - azt érezte. Mintha a sejtjei a világ legtávolabbi pontjain léteznének külön-külön.

Aztán lassan tisztult a hangzavar. Már emberi hangokat hallott:

- Mi van öreg parklakó? Úgy feküdtél itt mint egy halott. Nem éreztem, hogy verne a szíved. Tán a túlvilágon jártál?

Az öreg vigyorogva emelte fel a fejét:

- Igen. De ott se kellek. Kivetett magából.

Furcsa volt. Feltetted szemüveged, elővetted a táskádból a varró-készleted, cérna a tűbe és varrni kezdted a nadrágom. Mint minden holmim, az is kezdi megadni magát az időnek. Ma már a second-hand se elérhető nekem - s te ezt jól tudod. Épp ezért nem csak a "cél" miatt jó ha meztelen vagyunk, de akkor én is egyenlő vagyok másokkal. Tudod a szandálom is "valaki" vette. Azokat az ujjatlan pólókat meg egy özvegy adta. Fiatalon halt meg a férje. No, szóval van ruhatáram. Mondjuk a Vígszínházban nem glasszáltam fel-alá, mert némileg azért szégyelltem magam.
Amúgy nem érdekel kinek mi a véleménye rólam. Voltak idők mikor a Hiltonban is meghajolt előttem a főpincér, ma meg a sarki lacipecsenyés is letegez, ha kérem, hogy a kenyeret mártsa meg a sültzsírban. Ez is ritka pillanat. Az a két darab papír nagyon hamar csörgő érmékké változik és vége.

Varrtál. A nyelved picit kidugtad. Jót mosolyogtam rajta. Nekem is szokásom ha nagyon igyekezem valamit megoldani. És szokásom volt mindig segíteni mindenkin. Talán ezért nem szégyellem ha rajtam segítenek. Vállat vonok és kész.
Egyszerű az élet.

Miért is mondtam el ezt neked? Mert a varrás kezdi megadni magát. Hozd legközelebb újra a tűt-cérnát. Amíg varrsz majd az ablakban elszívok egy cigit.

Talán megbocsájtod, hogy a szám nikotin szagú lesz...és talán megbocsájtod, hogy még élek.

Megbocsájtod?

Léteztem?...Létezek?...Létezünk?...

És holnap?...
...vagy csak szükséged van egy VÁLLRA ad?...amire ha elfáradsz lehajthatod a fejed és szemed lecsukva álmodhatsz... szükséged van arra, hogy VELEM álmodj... de nem RÓLAM álmodsz...
tudod mit akarsz?... és tudod mit AKAROK?...
Szükségem van RÁD... hogy ha szétszakad a világom akkor TE legyél az a rejtett zug ahol elbújhatok... még MAGAM elől is... ahol nem szégyenlem ha sírok... nem szégyenlem, hogy gyenge vagyok... ahol belőled merítek erőt... vagy én adok erőt NEKED... adok NEKED erőt?... adok HITET?... VELEM vagy?... vagy csak nem vagy EGYEDÜL?... mindketten úgy érezzük, hogy mindegy is milyen hieroglifák jelentik a másikat... csak LEGYEN MÁSIK... ÖNMAGAD szereted BENNEM?... és ÉN önmagam látom a TEKINTETEDBEN?... enyém a mosolyod vagy csak koldúsnak dobott alamizsna?... mosolyt fakaszt az arcodon a létezésem vagy csak egy maszkot erőltetek RÁD?... jó ölelni engem?... vagy csak a sejtjeid ébrednek és vágynak a boldogság-hormonok felszabadulására?... ruháddal együtt ÖNMAGAD is levetkőzöd?... engem levetkőztetsz mert rég szeretkezett a LELKED és a TESTED?... több ez mint a fajfenntartás materializálódott ösztöne?... mikor jársz a mennyben?... miért érzed, hogy akkor ha a LELKÜNK szeretkezik... miért van az, hogy SZÁDBÓL kívánom a falatot?... miért van az, hogy NEKED is hűsítő korty lenne SZÁMBÓL az ital?.... számít, hogy álmodban mással sétáltál a végtelenben?... nem tudom... úgy érzem ez sem számít..
A múltad éled a jövődben?... létezik a jelen, vagy csak egy átmenet mit nem is élsz?...

Létezek neked, vagy csak a VÁLLAM... a karom mi ölel... a lelkem mi előtted meztelen... a mosolyom amit TE rajzoltál az arcomra?... az utam, mire mellém léptél... és egy rövid ideig hozzám igazítod a lépted... aztán csak egy búcsúintés... meglehet meglepődsz, ....önmagadon....talán egy könny is megjelenik a szemedben...

Ki tudja a választ?

LÉTEZEK?... LÉTEZEL?... LÉTEZÜNK?...

Legyen már magömlésem, legyen már magömlésem - lihegte
az öreg kan-egér és fáradhatatlanul rágta tovább a
búzászsák sarkát.


Szép az élet - sóhajtotta az évek óta nem takarított WC
dzsuvájába ragadva a hepatítisz vírust hordozó baktérium.


Végre felállt - örvendezett a mozdony a szemafor nyikorgó
mozgását észlelve és elinalt.


Öregember nem vénember, de már használhatatlan.


Szeretlek - kiáltotta a 424-es.
Szeretlek - rikoltotta a 341-es
és az egyvágányú pályán 120 km-es sebességgel összeölelkeztek.


Volt nincs fene bánja - dudorászta a 14 éves kislány a diszkóból hazamenet, miközben az okostelefonján a deflorációt visszaállító orvosok névsorát böngészte.


Nem vagyok szép, de roppant kívánatos - gondolta az egér, mikor
a macska mohó szemébe nézett.


Ezt jól kifogtam - tátogta a méretes harcsa a horogra akadva.