Mint sebhelyet visellek

petruchio•  2017. február 17. 05:53



Oldhatatlanra fonódott labirintusok,

sejteket megmaró lobbanó tűzvirág,

bőrömre égett kínzón fájó harapások,

hangzavarba torkolló szajkózott imák.


Mint sebhelyet visellek, kívül és belül,

lemosnálak magamról, de már összenőttünk,

meztelen díszem vagy vad szemérmetlenül,

emberből-embernek magunkból kivetkőzünk.


Összetört időkben rég-pillanat képek,

rajta suttog a lélek és felüvölt a test,

magamhoz ölellek aztán meg széttéplek,

fröccsenő véred engem is vörösre fest.


Parázslón izzik még az az ágy utánunk,

de üres szobára riad reggel a hajnal,

borítékolt már a pokolra jutásunk,

széthullik világunk, gyilkos robajjal.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

petruchio2017. február 17. 20:25

@kevelin: köszönöm szépen :)

petruchio2017. február 17. 20:25

@G.Gabi: van bizony ha pörgetjük az életet...:)

petruchio2017. február 17. 20:24

@skary: nofene....szado-mazonak kiáltottál ki?...nemán....

kevelin2017. február 17. 11:52

Jó vers,tetszik

G.Gabi2017. február 17. 10:12

van ez így... :)

skary2017. február 17. 07:26

mi ez a nagy BDSM ?:)