szófűző

Leírja nekem valaki, hogy ebben a versben mi a "fiatalságra ártalmas szexualitás"?...mivel ezen indok alapján került a főoldalon az "elkülönített" részbe? Tényleg van ebben szexualitás, vagy csak beleálmodta egy "vadász" ?

mindig megfut a szó, s mint a tej ráég a lelkünk
platnijára, akaratlan dolgoznak az idegek,
a tudatalattira hat valami idegen fátum,
nehéz befogni a számat, s te sem teszed meg,
már képtelen történet kerekedik ki ebben a
párbeszédben,

mit tudat alatt folytatunk, néha harcolunk, aztán
giccsekben egymásba olvadunk, szájzár, csókban,
rag-rímelt ölelésekben, elnagyolt vonalakkal festett
oltár-táblaképek légyszaros fatábláira, vagy
pergő vakolatra freskóként és iniciálék kőnyomatos
párbeszédében,

a gyóntató fülke Isten-közeli ijedtsége is csak
a pap mosdatlan szagára kent tömjén illatát lengi
körénk, s hallgatunk, mert vállvonogatva esetleg
magunknak valljuk meg bűneinket villám-csattogós
éjekben, valahogy a fulladó lélek és a rest test
párbeszédben,

rám-ébredtél, s én is kikászálódok belőled, nem
egy testtömeg a jussunk, bár arra vágytunk, hogy
egy mix legyünk ha terítékre kerülünk a kozmosz
csillagszaros asztalán, megbomlott traverzen leng
a kötél, szaltó mortále, csak lengünk ebben a
párbeszédben

Katalinok, Katák, Katinkák, Kathrinák, Kátyák,
az Istentől ezen a napon a legjobbat kapják,
boldogságot, szépet és jót, férfit, ölelni valót,
igaz stramm embert, nem valami selejtes tahót,
legyetek vidámak, mosoly mindig az arcotokon,
unalom soha, tanyázzon izgalom az ágyatokon,
csalódás ne érjen titeket, csak beteljesült vágy,
vízszintesben soha sem beteg...mindig nászágy.

Köröttem némán-üres, széthullott világ,
oldhatatlanra fonódott labirintusok,
sejteket megmaró lobbanó lángvirág,
bőrömre égett vérzőn fájó harapások.

Mint sebhelyet visellek, kívül és belül,
lemosnálak magamról, de már összenőttünk,
meztelen díszem vagy vad szemérmetlenül,
emberből-embernek magunkból kivetkőztünk.

Összetört időkben rég-pillanat képek,
rajta suttog a lélek és felüvölt a test,
magamhoz ölellek aztán meg széttéplek,
fröccsenő véred engem is vörösre fest.

Parázslón izzik még az az ágy utánunk,
de üres szobára riad reggel a hajnal,
borítékolt már a pokolra jutásunk,
széthullik a világunk sátáni gúny-kacajjal.

Szolárium barnította arcod köré
hajadból font keretet a metrószél
szép szemed az okos-telefont
vizslatta miközben a metró-négy
vezető nélkül kattant rá a
földalatti útvesztőre sok-ezer
voltot hörpölve a paksi kupából.

Valahol gyűlik az atomhulladék,
igazítsd meg a betéted - cseppent!

varázsolj a hideg télre tavaszt,
nevető szellőt mi vizet fakaszt,
hozz gyümölcsérlelő vidám nyarat,
mi aranylón pergő búzát arat,
aztán simítsd az időt az őszbe,
a mindent felejtő bús ködökbe,
hogy a világot a csend ölelje,
végül mindent fess be hófehérre