HÚROKON - HANGOKON

Mély barázdák, megkopott lemezen,
míg játszik a hang velem,
mono monotónia visszhangzik,
valamit még álmodik
a halovány pirkadat fénye,
a magány éjek fájó reménye,
...veled-velem, jó lenne,
...veled-velem, szép lenne.

A csendben öt -tán- kilenc húr zeng fel,
hangok sírnak lelkeddel,
visszhangzó akusztika, gyors ujjak,
a könnyek felcsillannak,
cedrella, mahagóni cédrus,
puttók mosolya, égi fény kórus,
...neked-nekem, akarjuk,
...neked-nekem, megkapjuk.

Múltat cipelünk, tegnapra lépünk,
mi voltunk "ők", szerettünk,
azok a szavak igazak voltak,
a szerelmek meghaltak,
mert megszülettünk mi egymásnak,
testet adtunk a hosszú álmoknak,
...enyém-tiéd, minden szép,
...enyém-tiéd, oltárkép.

Mély barázdák arcunkon egyszer majd,
az idő velünk sóhajt,
mosolyogva még tovább álmodunk,
csend ölel, mi hallgatunk,
beszél az érintés, tűz lobban,
szép világunk, ámodtad, álmodtam,
...így örökkön-örökké,
...így váltunk létezéssé.