pepo blogja

Hirtelen tőrt rám a gondolat, így ébredéskor, olyan furcsa álom után.
De most újra kel raknom minden gondolatom, hogy felébredjek.
Nem élők voltak velem, bár az álmok, megtörténtek, vagy sokszor majd
történnek. Ki miben hisz vagy minek tartja az álmait, már én sem tudom.
Eldönteni nem lehet, álmunkban, álmomban mi valós, és mi nem…
Velem voltak azok, akik már nem élnek, mindenkivel beszéltem, mindenki
megölelt, vagy kezet fogott velem. Szeretteim, barátok, ismerőseim,
álmom nyugodt volt annyi hónap, s majd egy éven át, hánykolódva éltem át
minden éjszakát, de ez az éj mindent elvitt, kiragadták belőlem, ők , akik már
olyan gyorsan járnak, testetlenül.
Megfosztottak mindentől, ami rám mázsás súlyként telepedett, de félek is egyben
ma itt lesznek e újra velem, eljönnek majd?
Beszélnek velem, ők, akik olyan könnyen utaznak már, gyorsan láthatatlanul,
érkeznek, elvesznek, és cserébe gondolataimból erőt nyernek, mosolyognak,
beszélnek hozzám, felidéznek perceket, napokat, és éveket….
Ébredve, még csukott szemmel, éreztem, valaki néz rám, valaki itt van velem,
halk hangját hallottam, lassan nyitottam szemem, függöny  meglibbent,
alaktalan valami ölti körvonalát, elhunyt nagyanyám állt ágyam végénél.
Megdöbbentem, nem tudtam álmomban vagyok még, képzelődöm.
   -Csabikám, gyere velem, fejével az ajtó felé intett, akartam indulni,
akartam!
Bármennyire is hihetetlen volt a pillanat, nem tudtam nem hinni, hogy nincs itt
maradj, megyek veled, de abban a pillanatban mikor mozdult kezem,
s takarom felhajtva léptem volna le ágyamról, a kép megszakadt, szétszaladt
a szoba homályába…Itt hagytál, mint akkor, lelked szétfoszlott a légben
mindenki lelke szétfoszlik, pont úgy ahogy egy kosza bárányfelhőt
szétzavar, a hajnali szél…..Nyugodjatok békében, gyertek hozzám álmodni
azt ami már megtörtént………………

mi lehet jobb
mint úton úgy haladni
fák ágain virágok,
minden egyes sziromban
valakit látok,

intenem sem kell
szemek fogadnak
tekintetekben mosoly köszönt
van aki nem feled el...

nem kell adnom hogy ennyit kapjak
csak köszönni akarom
minden szirom illatát
szépségét
ami így az úton
boldogan hat át...

köszönöm nektek.....

Hangján hallottam
gyenge
lehelettel beszél
furcsa zajjal, mint mikor
a kasza éle
a száraz búzából tép.

Még koccant poharam az övével
még láttam mosolyán
   -élni fogok-
mert élni még akarok.

Megbénultan, összetörve
morfiummal
az álmokban gyötörve,
napokban jósolnak időt.
   -Életet-

Lezárni így egy életet....nem lehet....

Fák alatt
leheletem megszakadt
talpam alatt apró a kavics
lenyomatokat alig hagyok,
kezem a hűs vízben megmosom.

Gyökéren ülve
hátam a folyónak
kezem tarkómon
szemem becsukom
annyira jó így
a mivolt
megnyugodott bennem
vízen pedig
komp a híd….

Úgy érzem néha
és meg is teszem
hátba verem saját magam
hogy így legyen
sokkal jobb a kedvem…