pepo blogja

Volt a szónak ajka
ölelésnek karja
ölednek forrósága
alkonynak,
szomorú szótlansága...
Így kell lennie
látom ki mennyit is ér
a szótlan csendben...

Van szó az ajkon
ölelés távolból is akarom
öled a forróság
örül a hajnal
beszél a szótlanság...

Autogram

Rád írom a nevem
dicsekvésül adom
majd mondd azt,
amit magamban is letagadok...

Olvasni kezdtem benned
életed  első két sorát.
Dúdolod tovább
de nem érteni akarom
hanem érezni
lassú dallamát.
Átkarollak
ahogy álmomban párnám
akkor
jó anyám hangja száll felém
mert ő tömte álommal tele
apró dunyhám.
Most téged hallak
éneked kakasszó, mi ébreszt
csendben-zajban
még ölellek
fülem reád tapasztom
súgd tovább életed.
Én már hallak....

Sarkára állva reszketett
Elszidta nevem
Sóhajt lehelt a levegőbe
Ha lehetne üveg gömb tenyerem
Nézném szüntelen
A holnap
Mit is terem
Még nekem.....

                  Felhőtlen       

Fellegekben is annyi a vágy
mint bennem
háborogni kél,
s-majd fehéren hallgatni.
Tombolni mint orkán
dühödt szélben.
Egyet viszont jobban akar
ölelni téged
ebben a zavart szépségben.