Kezében hatalmas kanál amit éppen a szájából húzott elő, még csillogott a nyálától.
Koszos piros levert zománcú, fazék verte az oldalát, az is látszott hogy valami amit evett
leégették mikor megmelegítették, gondoltam így lehetett.
Ruházata egyszerű volt, de irdatlanul koszos, haja szép színű barna, olyan világos barna
te szalmaszálakkal, vagy inkább gizgaznak hatott, porral meghintve inkább ápolatlannak
visszataszítónak tünt.
De mégis gyermeki ártatlansága valahogy felülkerekedett megjelenését. Rám nézett
azt hiszem fázhatott is, ezt valahogy látszott, folyt az orra, de kegyetlenül.
Szia!
Kérsz egy zsepit? Rám néz, elkapta valamiféle szégyen, olyan mint akiről kiderül valami
-valami nagy bűn, lesüti szemét mintha tömeg dobálná pont azért, mert folyik az orra.
Cipője viseletes, egyik lábát a másik mögé dugta, kérdésemre nem adott választ
csak kezét felém tartva, mintha nekem kellene éreznem, azt a szót.Hogy igen!
Nem éreztem, vagy nem tudom hogy éreztem e, kezébe nyomtam pár papírzsebkendőt
elvette, elejtette az edényt, hanyagul zsebre tette a kanalat, vicces volt a mozdulata.
Mint egy rajzfilmben.
Egyet szétbontott és keményen kezdte fújkálni az orrát mintha azt kellene bizonyítania,
hogy ő igen, igenis tudja hogy ezt hogy kell.
Abba hagyta, végre, mert csak összekente magát jobban.
-Ismerlek ám!
Meglepődni nem akartam, hisz számtalanszor láttam már, kóborolni-csavarogni.
-Én is ismerlek.
Fura párbeszéd, hisz még iskolába sem jár.
-Van pénzed? Kérdése meglepett.
Rávágtam, van.
-Adól?
Tudtam hogy ezt kérdezi majd, azt hiszem úgy pár hónapja is levett, nem emlékszik?
De, emlékszik, arra hogy adtam, és tudja hogy most is adni fogok.
-Mennyit kérnél ha adnék?
-Egy százast.Az sok?
-Nem, nem sok.
Míg a zsebemben kotorászok, felém dob egy mosolyt, olyan megköszönöm mosolyt, bár tudtam
ha legközelebb jövök, és itt lesz, újra el kell játszanunk ezt a kis előadást.
Újra jön, megáll majd előttem, néz, pár szó, egy százas, és eltűnik.
Gondolataimba vág!
-Legközelebb is leslek majd, és ha te jössz kapok akkor is egy százast? Kezébe nyomtam egy kétszázast
és csak annyit mondtam.
-Ha megtörlöd az orrod, akkor adok.
A választ már nem várta meg, elszaladt, még láttam ahogy beszaladt a sarki boltba, úgy ahogy volt, a utcai viseletében, porral szennyezett hajjal, szégyenlős cipőjében.
Egy százas, pár percért, borravalóval...
|
Gondolatok