pepo blogja

Minden nap
könnyeznek a felhők
szomorúságukban talán,
vagy csak .

Olyanok mint én,
könnyezem
mert valami,
hiányzik nekem..

Hátára vett az út,
porból sarat gyúrt
felhő könnyével keverten
loholva futott velem.

Kapaszkodtam,
verejtékem tapadt
szemem szűkült,
felidézett pár képet
morzsolt kévét markom
fosztottam kérgét a múltnak,
szórtam a talajra
hogy rám találj újra,
felhők keltette morajban…

hajnalban már rövid a takaróm
ki tudja miért
az álom is ettől fakó
nincs, holdvilág
szemem tükör
olcsó zene a távolból
csikorog egy bicikli nyitott ablakon át
-pirkad-
hallom, ahogy köszörüli torkát
ez az ébredés valahogy nem nyerő…..

forró volt a szombat
tüzes lejtő
fullánkja szájában a nőnek
szeme zöldebben esdeklő
hazug tócsák közt lépkedtem
szombat,
majd vasárnap
templomban hazudtad
elhittem...
forró vasárnap
tűzben égek
szavaid porladnak
bennem-már nem élnek....

Kevés az élet,
egy neked
egy nekem,
hiába minden
fellegekben, ágyam
-én-
úgy sem lelem……