A Széttöretett pályázat eredményhirdetése

A Széttöretett pályázat eredményhirdetése

 

 

Helyezettek:

 

1. helyezett: Csillag Tamás – Ólmos őszben (46 p.)

 

2. helyezett: Papp Bianca – Gyermekkori emlék az ötvenes évekből (44 p.)

 

3. helyezett: Bogdán Mária – Csatatéren (41 p.)

 

4. helyezett: Marie Marel – Kakaóillatú béke (38 p.)

                    

4. helyezett: Molnár József – Kőkiáltás (38 p.)

 

 

Különdíjak:

 

A legjobb 18 év alatti versíró:

Kis Patrícia – Széttöretett

 

A DéeMKá különdíja:

Marie Marel – Kakaóillatú béke

 

 

További döntős versek:

 

Bakos Erika – Lyukas zászló

Hajdrik József – Rajta magyar

Kis Patrícia – Széttöretett

Lakatos Zsolt – A sosemvolt istenek

Lakatos Zsolt – Magyar föld

Marie Marel – Kergesd el a tankokat

Schifter Attila – Októberi álom

Slezák Lajos – Édes nyelvünk

Slezák Lajos– Elfeledték!

Szegő Judit – Anyám hímzett

Tompai Attila – Nem törünk szét

Tompai Attila – Őszi lényeg

 

 

Csillag Tamás - Ólmos őszben

Ólmos őszben eső-ütötten állok,

csupa baj, csupa seb ballonkabátok

hátára hálókat folynak a vizek.

Magyarok, én már bennetek sem hiszek!

Csonka az ország és csonkák a mezők.

Elszorul a torok köhögés előtt,

hogy magunkat elfelejtsük valahol,

lesz-e elég rövid, lesz-e elég bor?

Könnyű lenne – szemek fehérje véres -

így felejteni, de nem dicsőséges,

ha a trikolort alkoholba mártják.

Szeretni téged, hazám - kiút nincs más:

csak pincegőzös valahova-vágyás

lengeti dühöm szennyes lobogóját. 

Papp Bianca - Gyermekkori emlék az ötvenes évekből

 

Fekete autó berregése

fénycsóvája jelbeszéd

 - bújj el, reszkess, érted jöttem -

(hajnal hozta riadt ébredés)

fekete kopogás a faajtón

( sebtében felöltözés)

anya szinte lebeg, megnyúlt

(arca holt halovány holdvilág)

kisbőrönddel a kezében apa

csendben már kabátban áll    

félszeg tétova mosollyal

rémült nem - hiszem téblábolás

durva nógatás: rezzenve eszmél, 

bőre fehér nyirkos  mint

 a pince hideg, fél vonal 

 az ajka, lehelete száraz

felemel és érzem a szavakat

mit a fülembe suttog

nőj fel s maradj ember fiam.

( Az apám nem tért vissza soha)  

 Éltük a megbélyegzett életet 

 lapítva léteztünk és

 próbáltunk lenni,  lopni a

 híreket ki látta, ki tudja

 él még, hol szenved és merre lehet.

Aztán ez is múltba tűnt

porlepte hamisítvány lett 

és történelmi  titkos lelet.

Itt vagyok, élek és emlékezem

ha éjszaka autó 

ajtaja csapódik gyomrom

 görcsbe ráng azonnal ébredek

  átélem poklát a rettegésnek

ám apám itt van velem

 átölelem  nyakát most én

 súgom neki  nézd nem  sikerült

az agymosásuk, ember maradtam

 hozzád méltóan…

Bogdán Mária - Csatatéren

Oly elhagyott e tájék 

most csak az 

enyészet 

lapoz benne 

zilált keresztek között 

a halál söpör 

vérző testeket 

mintha csak lom lenne 

boldog szerelmekkel telik meg a vödör 

ez már rég nem játék 

a szelleme 

messzire suhan tova 

a király sürget 

de katonát nem ad 

tortádra cukormáz nem kerül 

soha 

csak sebláz 

és amputáció marad 

s megrepedt hited mi rád ég... 

Marie Marel: Kakaóillatú béke 

Valódi, holland, mondják: csodajó... 

- suttogta tétován édesapám. 

Közben senki sem nézett reám. 

(Én nem tudtam mi a kakaó.) 

Anyám forgatta a díszes dobozt. 

- Mi feláldozzuk az életünket! 

Ezzel szúrják ki a szemünket! - 

majd valami érthetetlent motyogott. 

- Csokoládé, tejpor... mi nem kéne, 

mit kezdjek vele? Mi lesz ebédre? - 

(Lopva rám néztek: fülig csokisan 

azt hittem, minden rendben van.) 

Apám lassan, csendesen átölelte: 

Vége... - suttogta - Látod, hogy vége...  

Így tört ránk ötvenhatban... a béke. 

Molnár József - Kőkiáltás

(Wass Albert emlékének)

Még nem írtam le azt a verset,

Amit meg kell írnom.

Még nem öntöztem tiszta könnyel,

Magyarország, sírod.

De ideje lett, kőbe vésett,

Múltunk szégyenpadján,

Hogy legyőzzük a csontig égett

Sebet népünk torkán.

Magyarország, jó Balsors testvér!

S kik céltalan álltok.

A sírotok ássátok ismét,

S balgán táncot jártok.

Mocsokban és sárban fürödtök,

S koszban, ürülékben,

Elpusztultok, ha Jövőt öltök,

Lobbantok a széllel…

Adjátok vissza hegyeinket!’

Wass Albert üzente,

És szívet szaggatóan intett,

Senki nem értette?

Nem állt élre, nem adta vérét?

Más hegyeit védte?

Ám a sajátját, nemzedékét,

Majd ki óvja, féltve?

Magyarország, drága, hazátlan

Népünk Csillagporban

Fekszik…Nincs ki kiállt, bátran,

Igazságért szomjas…?!