o blogja

Azt érzem  zavaros a tekintetem
Sötétedik,egy padon ülök és felébredtem
Hogy kerültem ide?
Eljött az ideje,hogy nézz bele a szemembe
Ismersz?bizonytalannak tűnsz
Beállsz a sorba,odébb állsz,majd elmerülsz
Az emlékeim mocsarában mélyre kerülsz
Beteg haragot érzek minden iránt
Jobb,ha most messze elkerülsz
Ki vagy te,hogy nekem mutass irányt?
Gyengének tartasz?
Mert láttad már könnyben ázni szemem?
Nyugodt arccal ölnélek meg,ha most találkoznál velem

Félsz?
Nincs mitől!
Ha pedig nem,haragom rád dől!

Érted?
Egy lépést sem...főleg nem vissza
Álmaimban végtelenszer téptelek darabokra

Kiszúrtam a szemeidet!
Hogy lásd amit én...
Füleidbe ordítottam,hogy süketülj meg
és hallhasd amit én
Lenyúztam bőrödet,hogy ne érezz érintést
ahogyan én sem
Kivágtam nyelvedet és elraktam emlékbe a véres kést
De előtt a szívedbe is szúrtam kedvesen
Nem akartam többet a szavadat
Majd a saját mocskodban hagytalak

Egyszer néztél már a szemeimbe!
Pontosabban nekünk...
Nekem és annak az érzékeny féregnek
Ki inkább odébb állt,mielőtt neked esek

Ő fél egy idegennek is fájdalmat okozni!
Te viszont megtanítottad nekem,hogy mennyire lehet élvezni
Köszönöm!
Ezért hálám fog üldözni!