Még egy mese, hogy szép álmaid legyenek...

...hogy mi lett az öreg pákásszal, ki a tündér tekintetétől ismét a fiatalság negédes ízét ízleli? Alig tudják néhányan, de én ismerem a történetét. Ezért most figyelj jól, mert mástól nem hallhatod!

Erre nincs vers, hisz nem ismeri költő ki szavakba önthetné, erre nincs rím hisz nincs múzsa ki sorba szedné azt ami a halász legénnyel és a gyönyörű tündérrel történt. Ezért engedd meg nekem fiam, hogy úgy meséljem el, miként az Alkotó, az a nagyságos erő, mely a szerelmet is megalkotta, elmesélte nekem.

Csont marcangoló hideg hajnali órák jártak amikor a legény megkérte a Tündér kezét. Mit sem számított a tél, mit sem ért a fagy azon a szigeten ahol a gyönyörű leány és a délceg legény találkoztak. Hisz ők nem érezték a halandók baját, nem éhezték nimfák szavát, boldogság és meleg járta át mind testüket, mind lelküket, csendesen hallgatták a rovarok szelíd zaját.
A tündér ki a Kalüpszó névre hallgatott -akárcsak a szépséges nimfát- igent mondott a frigyre, melyet a legény kínált. Az ifjú felkelt, kiegyenesítette régen elkopott hátát és esküt fogadott, hogy elűzi a Tündér minden baját. Megesküdött, hogy nem lesz gond mi közéjük férkőzik, nem lesz fájdalom mi lelküket mérgezi, s nem lesz sírás mi fájdalomból fakad.

Így is lett édes fiam. A legény kezében lelkével szállt szembe mindennel ellenséggel. Nem egy bajos alak próbálta elrabolni Kedvese kegyét, de az ifjú -bár gyengének tűnt, mégis lelke erős volt mint a legedzettebb acél- utolsó erejéig harcolt mindenki ellen. Volt, hogy ketten támadtak, akkor a fiú lábával az egyiket tartotta vissza míg pusztán szájával a másikat, kezében pedig Szerelmét tartva állta a sarat.

Sötét idők jártak. A fiú már ezernyi sebből vérzett, amit már Kalüpszója sem tudott gyógyítani. Egy nap, egy sötét nap új férfi lépett a szigetre... egy feketébe öltözött alak. Véres kardját tartotta kezében, mintha a fiú vére csordogált volna rajta, pedig támadásra még nem lendült karja. Némán, rettegést ígérvén lépkedett a legény felé, ki még mindig bátran, reménnyel telve tartotta kezében lelkét.

Reménytelen csatába kezdtek. A vér és lélek harca volt ez. A fiú minden erejét latba vetve emelte lelkét és sújtott, sújtott a sötét alakra. Azonban ezek a támadások egyre gyengébbek voltak, bár a fiú is a halhatatlanok életét élvezte, mégis haldoklott a lelke, vele Szerelme.Elbotlott, vérzett, ezernyi sebből patakzott vére. Szerelme, Kalüpszó odalépett hozzá, hogy próbálja enyhíteni testének fájdalmát, de akkor a sötét lovag magához ragadta a szép leányt és eltűntek a sziget sarkán.

Több évig szenvedett a fiatal harcos. Sebei nem heggedtek, de lelke még mindig kezében lüktetett. Hirtelen egy hang szólt hozzá, egy ismerős hang melyet Szerelme meglelése előtt hallott. Visszatért a madárka, melyről tudta régi jó barátja. Ő volt maga a Szerelem.

"Ifjú Észak eljöttem, hogy segítsek!" -szólt a madár és ekkor hallotta először a legény hogy is hívják- "Te vagy az kiből a legnagyobb erő származik. A nyers erő, hogy megvédd azt akit szeretsz. Te vagy a hűvös, mindent eltaroló Észak, végy hát erőt belőlem és szerezd meg Édes Szerelmed!"

A fiú nem várt, lelke rögtön férfivá vált. Felkelt és erőre kapott, majd régi ladikjához loholt. A szél is neki kedvezett, mégis ötször öt év kellett mire Szerelmére és a sötét lovagra lelt. Köd borította szigeten vetette meg lábát keresve életének leányát. Fekete volt a föld min taposott, fekete volt a levegő is mit lélegzett, de nem félt. Haladt előre és ellenfelét meglelte. Háromszor három évig kűzdöttek egymással, azonban a sötét lovagnak esélye sem volt. A legény háromszor sújtott le edzett kardjával, mire ellenfele remegve iszkolt el a szigetről.

Meglelte hát a legény a párját, ismét és talán örökké védve báját. Nem érte őket többet se baj, se bú, életek a boldogságban, halhatatlanul.

Remélem édes fiam, tudod, hogy kell szeretni és lelkeddel kedvesed életét védeni.
Aludj jól hát kedves fiam, Dél!
Jó éjszakát!