* North Art *

Tévhit, hogy a csillagok Istenek
Mégis hozzájuk fordulok, rettegek.
Rettegek, hogy szárnyaszegett madár leszek,

Kinek egyetlen reménye csak Te lehetsz.
Rettegek, hogy tudom, mit mondhatnék,
Mégsem mondhatom. Sosem lehetsz enyém.
Rettegek. Csak a csillagok hallják sirámom
Nem múlik sosem ez a fanyar rémálom.

Mit tegyek? Lelkem viseli rohadt életem nehezét
Mit tegyek? ha mindenki mondja könnyítsek,
De nem lehet… Mint tehetetlen ólom nehezék,
Csak visz előre, töri utam levetni rettegek.
Egyre csak kapaszkodnék gyenge szirtekbe
De nem lehet… mert megyek, s süllyedek.
Mégis mit tegyek, ha nincs biztos…
Pedig ezernyi kar fog…

Tévhit, hogy a csillagok hallanak,
Mégis nekik sírom el bánatomat
Várom, hogy meghallgassanak,
Majd rájövök igaz kívánságom az,
Egyszer megkapjalak.
Hát kérlek Titeket apró Istenek
Adjátok nekem azt kit szeretni lehet
Végre sólyomként szárnyalhassak köztetek,
Szárnyaszegett múltamat feledhessem.

Talán mégis, hogy a csillagok Istenek
Talán mégis meghallgatnak ezernyi imát
Talán ők vetik le lelkünkről a rabigát
Talán van remény és vágy, mit ők rejtenek
Hát nézzünk rájuk és kérjük őket… Feleljetek!

...hogy mi lett az öreg pákásszal, ki a tündér tekintetétől ismét a fiatalság negédes ízét ízleli? Alig tudják néhányan, de én ismerem a történetét. Ezért most figyelj jól, mert mástól nem hallhatod!

Erre nincs vers, hisz nem ismeri költő ki szavakba önthetné, erre nincs rím hisz nincs múzsa ki sorba szedné azt ami a halász legénnyel és a gyönyörű tündérrel történt. Ezért engedd meg nekem fiam, hogy úgy meséljem el, miként az Alkotó, az a nagyságos erő, mely a szerelmet is megalkotta, elmesélte nekem.

Csont marcangoló hideg hajnali órák jártak amikor a legény megkérte a Tündér kezét. Mit sem számított a tél, mit sem ért a fagy azon a szigeten ahol a gyönyörű leány és a délceg legény találkoztak. Hisz ők nem érezték a halandók baját, nem éhezték nimfák szavát, boldogság és meleg járta át mind testüket, mind lelküket, csendesen hallgatták a rovarok szelíd zaját.
A tündér ki a Kalüpszó névre hallgatott -akárcsak a szépséges nimfát- igent mondott a frigyre, melyet a legény kínált. Az ifjú felkelt, kiegyenesítette régen elkopott hátát és esküt fogadott, hogy elűzi a Tündér minden baját. Megesküdött, hogy nem lesz gond mi közéjük férkőzik, nem lesz fájdalom mi lelküket mérgezi, s nem lesz sírás mi fájdalomból fakad.

Így is lett édes fiam. A legény kezében lelkével szállt szembe mindennel ellenséggel. Nem egy bajos alak próbálta elrabolni Kedvese kegyét, de az ifjú -bár gyengének tűnt, mégis lelke erős volt mint a legedzettebb acél- utolsó erejéig harcolt mindenki ellen. Volt, hogy ketten támadtak, akkor a fiú lábával az egyiket tartotta vissza míg pusztán szájával a másikat, kezében pedig Szerelmét tartva állta a sarat.

Sötét idők jártak. A fiú már ezernyi sebből vérzett, amit már Kalüpszója sem tudott gyógyítani. Egy nap, egy sötét nap új férfi lépett a szigetre... egy feketébe öltözött alak. Véres kardját tartotta kezében, mintha a fiú vére csordogált volna rajta, pedig támadásra még nem lendült karja. Némán, rettegést ígérvén lépkedett a legény felé, ki még mindig bátran, reménnyel telve tartotta kezében lelkét.

Reménytelen csatába kezdtek. A vér és lélek harca volt ez. A fiú minden erejét latba vetve emelte lelkét és sújtott, sújtott a sötét alakra. Azonban ezek a támadások egyre gyengébbek voltak, bár a fiú is a halhatatlanok életét élvezte, mégis haldoklott a lelke, vele Szerelme.Elbotlott, vérzett, ezernyi sebből patakzott vére. Szerelme, Kalüpszó odalépett hozzá, hogy próbálja enyhíteni testének fájdalmát, de akkor a sötét lovag magához ragadta a szép leányt és eltűntek a sziget sarkán.

Több évig szenvedett a fiatal harcos. Sebei nem heggedtek, de lelke még mindig kezében lüktetett. Hirtelen egy hang szólt hozzá, egy ismerős hang melyet Szerelme meglelése előtt hallott. Visszatért a madárka, melyről tudta régi jó barátja. Ő volt maga a Szerelem.

"Ifjú Észak eljöttem, hogy segítsek!" -szólt a madár és ekkor hallotta először a legény hogy is hívják- "Te vagy az kiből a legnagyobb erő származik. A nyers erő, hogy megvédd azt akit szeretsz. Te vagy a hűvös, mindent eltaroló Észak, végy hát erőt belőlem és szerezd meg Édes Szerelmed!"

A fiú nem várt, lelke rögtön férfivá vált. Felkelt és erőre kapott, majd régi ladikjához loholt. A szél is neki kedvezett, mégis ötször öt év kellett mire Szerelmére és a sötét lovagra lelt. Köd borította szigeten vetette meg lábát keresve életének leányát. Fekete volt a föld min taposott, fekete volt a levegő is mit lélegzett, de nem félt. Haladt előre és ellenfelét meglelte. Háromszor három évig kűzdöttek egymással, azonban a sötét lovagnak esélye sem volt. A legény háromszor sújtott le edzett kardjával, mire ellenfele remegve iszkolt el a szigetről.

Meglelte hát a legény a párját, ismét és talán örökké védve báját. Nem érte őket többet se baj, se bú, életek a boldogságban, halhatatlanul.

Remélem édes fiam, tudod, hogy kell szeretni és lelkeddel kedvesed életét védeni.
Aludj jól hát kedves fiam, Dél!
Jó éjszakát!

Tündérmese

 

Csendben suttogom költőknek nevét,
méltón írjam le Kedvesem történetét.
Ady Endre, József Attila
mesterek ezernyi szép szerelmi szava.

Óceánon halásztam szerelmet keresvén
szavak nélkül szidtam, nem volt szerencsém

Magányos halász ballagott kunyhójába
nem fogott semmit, éhen maradt mára.
Elhagyatottan lakott öreg barakkjában
éhesen aludt olcsó dunnájában.

Két év telt bele, s madár szállt vállára
öreg horgász figyelt, nem telt szó szájára.
Botját letevén nézett a gyönyörű madárra
Nézte, nézte, rágyújtott pipájára.

Nagyot szítt az öreg pipájából
füst gomolyként szállt fel szájából.
Elnyelte hideg köd a gyilkos füstöt
cserébe arcára zúzmarát küldött.

Így lebegtek ketten a hajnali vizen
csendesen figyelte a madár mit izen.
Órákig hallgatták kettecskén egymást
mikor a madár szót intézett hozzá.

„Öreg halász csendben járod utad
gyere velem, megmutatom gazdasszonyomat
legszebb a világon, halakkal mulat,
elhagyod-e ladikodat?”

Vénember szólni nem tudott
keze szívére ugrott.
Ámult a szép madár szaván
nem hitte fülének hangját.

A madár lassan felreppent
villámként repdesett a hideg ködben.
Nem várt a halász követni kezdte
reménnyel telt meg öreg lelke.

Evezett, evezett, ködben szigetre talált
körbevette ezernyi szentjánosbogár.
Szigeten egy gyönyörű leány ült
szőke haját tündér fésült.

Véznán, félve, remegve, fázva
szegezte tekintetét a gyönyörű leányra.
Kiszállt végül az öreg halász
maga mögött hagyta féltett ladikját.

Lassan csoszogott az öreg pákász
feledte minden búját, baját.
Letérdelt reszketve a királynő elé
várt, hogy viszonozza öreg tekintetét.

Kinyitotta végül leány a szemét
Így lett az öregből ismét legény.
Megkérte hát a szépséges kezét
mai napig várja elfogadja-e frigyét.

Így történt ez velem édes Kalüpszóm

Múzsára leltem, s
ő az én Szerelmem
Csókkal ébreszté
fel az én lelkem.