njzsike érzés-szirmok

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.
Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.
Te mit gyűjtesz?
Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.
Szíveket gyűjtök.
A szív jelkép. Az embert jelenti.
Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.
Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.
Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.
Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.
Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.
Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.
Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?
Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.
Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.
Szíveket gyűjtök.
Szívem tele van.
Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.
Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

Ha én már nem leszek veled,

Pálca és ostor...

Törik a pálca, csattan az ostor,
az ütés súlya mély árkot vág,
húsából vörösen vére csordul,
halál rá, kiáltják a katonák.

Ruháit tépve osztoznak rajta,
kereszt súlyától rogyik a láb,
üvölt a tömeg, kegyelem nincs már,
hajszolják dühödten egyre tovább.

Felér a hegyre, Koponya hegyre,
elgyötört teste bár csupa láz,
kezébe, lábába szeget ütve,
keresztre feszítik Isten fiát.

Életét adta értem és érted,
bűneinkért szenved kínhalált,
hiába minden áldozat értünk,
bűnösen járjuk tovább Golgotánk.

Kedves njzsike!

A Poet.hu látogatói között nagy számban vannak a fiatal korosztályból is, ezért fontosnak tartjuk, hogy az oldal számukra is megfelelő tartalmat biztosítson. Ennek érdekében sajnos nem áll módunkban közzétenni felnőtteknek szóló, erőszakos, uszító jellegű műveket, ezért az alábbi versedet sajnos el kellett utasítanunk.

Soha nem reklamáltam és nem panaszkodtam, nem ezért regisztráltam erre az oldalra. 

A húsvét Jézus megkínzása, megalázása, keresztre feszítése és halála, majd feltámadásának az ünnepe. Erről szól a versem. Mi ebben az uszítás, ami felnőtteknek szól? Számomra teljesen érthetetlen és maga a vád is, én, mint uszító egy ünnepre íródott verssel. Ez elkeserítő. Nagyon szomorú vagyok, nagyon!

KEDVENC "SZIVÁRVÁNYFESTŐMNEK" AJÁNLVA! 


Időnként  kap az ember egy bántó, odavetett mondatot és nem is gondolná, hogy ezáltal áttetszővé válik, mint az üveg: maga az ember. 
Tehetségesnek tartott, piedesztálra emelve verseit, remekbe szabott szerkesztéssel megalkotott pontos szótagszámok, egyedi képek, szabályos rímek. Olvasom, és nem érzek semmit. Csupán egy jól szerkesztett mű, semmi több, de számomra mégis hiteltelen.

Genetikailag kódolt javíthatatlan romantikus, álmodozó vagyok. Idéznem kell:

– Milyen színű a szomorúság? – kérdezte a csillag a cseresznyefát, és megbotlott egy felhőfoszlányban, amely gyorsan tovább szaladt. – Hallod? Azt kérdeztem, milyen színű a szomorúság? 
– Mint a tenger, amikor magához öleli a Napot. Haragosan kék. 
– Az álmoknak is van színe? 
– Az álmoknak? Azok alkonyszínűek. 
– Milyen színű az öröm? 
– Fényes, kis barátom. 
– És a magány? 
– A magány az ibolya színét viseli. 
– Mennyire szépek ezek a színek! Küldök majd neked egy szivárványt, hogy magadra teríthesd, ha fázol. 
A csillag behunyta a szemét, és a végtelennek támaszkodott. Egy ideig így maradt, hogy kipihenje magát. 
– És a szeretet? Elfelejtettem megkérdezni, milyen színű a szeretet? 
– Pont olyan, mint az Isten szeme – válaszolta a fa. 
– Na és a szerelem? 
– A szerelem színe a telihold. 
– Vagy úgy. A szerelem színe megegyezik a Holdéval! – Mondta a csillag. 
Majd messze az űrbe bámult. És könnyezett. 

   ************

Tényleg olyan ritkák a boldog pillanatok? - Kérdezte aznap este a csillag.
A fa éppen leeresztette szempilláit, hogy kipihenje magát. Megmozgatta az ágait, és álmosan felelte:
-Nem... nem. Nem annyira ritkák. Csak hát... az emberek az eszükkel hajszolják azokat a pillanatokat. Pedig az - hogy mondjam neked? - A szív ügye.
- Mesélj nekem a boldog pillanatokról!
- Hagyjál, most álmos vagyok.
-Mesélj! - erősködött a csillag. - Mesélj róluk.
- Egy fahéjas kalács nagyanyó ráncos kezében. Egy pár sportcipő Fotisz ágya alatt. Egy kagylóhéj Angeliki álmaiban... Egy masni a Hold színével... Jó éjszakát! Ma este nagyon álmos vagyok.
- Adj nekem egy boldog pillanatot. Aztán hagylak aludni.
- Szeretlek! Nagyon!
- Jó éjszakát! - mondta a csillag leírhatatlanul boldogan.

Alkyoni Papadaki - A Hold színe

Sokáig nem jöttem, vagyis inkább csak nem írtam hozzászólást, de olvasni olvastam a verseket. Békére, csendre volt szükségem, és a saját szavaimmal sem akartam megbontani ezt a csendet. Viszont "vannak szavak, amiket írni kell, mert valami hajt, szorít belül". Az emberi kapcsolatok tartják össze a világot. Csak azoknál a verseknél hagytam bejegyzést, melyek megérintettek igazán.

A tiszta, egyértelmű színeket szeretem: az égő vöröset, mert benne van a tűz, a ragyogó sárgát, ami magában hordozza a Nap fénysugarainak melegét, az égszínű kéket, miben tükröződik a nyár minden varázsa, a feketét, mely elhozza az éjszaka csendjét, békéjét és a hótiszta fehéret, mi eltakar minden szennyet, szűrkét és komorat, a csillagok pisla ragyogását, és a Hold ezernyi titokzatos arcát. 

Ezt sugározzák a verseid. Egyértelmű, ragyogó, tiszta színeket. A legbensőségesebb, legtisztább Emberi érzéseket, ezért kell újra és újra visszatérni Hozzád, olvasni újra már sokadszorra a kedvenccé vált sorokat. Nem érdekelnek a szótagszámok, a pontos rímek, nem érdekel a szerkezet, csak olvasom és azok a különös rezgések, amelyeket a soraid közvetítenek, elringatnak, békét és hitet adnak, vagy éppen felzaklatnak és könnyeket csalnak, de mindenképpen olyan érzéseket váltanak ki, amiért olvasom és szeretem a verseket, a sorai bevésődnek az emlékezetembe, ott maradnak emlékként megőrizve a szépségüket. 

Az embert az  élete során annyi keserűség éri, tragédiák, veszteségek, kudarcok, de a figyelem, a szeretet, egy-egy kedves mondat segít túllépni és továbbélni a szürke hétköznapokat, erőt ad a holnaphoz. 
Tegnap kaptam a bejegyzésed által egy boldog pillanatot! Az én szótáramban a "Barát" szónak felbecsülhetetlen értéke van és ezt kaptam Tőled ajándékba. Végtelenül nagy érték és becses ajándék.  Hálásan köszönöm!

S hogy mikortól a figyelmem, a szeretetem? Elárulom Neked: 2011. június 13. 18:56 :))

Egy bejegyzést hagytál az egyik blogomba, és egy képzeletbeli utazásra hívtál. Elragadó, kedves szavakkal, és valóban emiatt a bejegyzés miatt kedveltelek meg. Ez is jellemző rám, ha bárkit megszeretek valamiért, telhetnek az évek, a lelkem egy apró zugában mindig megőrzöm, elteszem a kedves emlékeim közé, és nem felejtem el, hogy fontosak nekem, mert valamikor az életem során kaptam tőlük egy boldog pillanatot.