nitta003-anya és nő....
VersLépteim
Lépteim
Millió kérdés, és nincs rá válasz.
Kavargó gondolat,mely eláraszt.
Helyes az út,melyre lépek?
Vagy merre menjek?Mi a végzet?
Döntések,mik folyton gyötörnek.
Mikor nem tudtam mit tegyek,
Csak tettem mit épp jónak hittem,
Csak mentem,csak lépkedtem.
Jó irányban?Jó cél felé mentem?
Nem hibáztam?Vagy vétkeztem?
Döntöttem,és nem tudom ma sem,
Hogy ártottam,vagy jót tettem.
Néha megállok szerteágazó utamon,
Előttem az ösvény,mit láthatok,
De mellette az ismeretlen csalogat,
És megyek,kergetve színes álmokat.
De olykor kétségbeesve megállok,
És hátratekintek,hogy mit látok,
Hogy pusztító tűz,mely követi léptem,
Vagy virágokkal teli ösvényre leltem,
Mert az úton nem vagyok egyedül,
Apró talpak követnek szüntelenül,
Még mögöttem jönnek,még fogom a kezük,
Még az én léptem az ő léptük.
Nem csak az én sorsom,mit járok,
Nekik is rossz ha hibázok,
Mert ők nem mennek még nélkülem,
S míg a kezüket el nem engedem,
A kétely súlya ólomként nehezül vállamon,
Az én sorsommal az ő sorsukat vállalom.
Nem tudom, és nem tudhatom mi az, mit az "öreg" kieszelt nekem, csak követek valamit, amiről épp úgy gondolom, ezt írta hát meg biztosan.....vagy nem....szánalmasan gyarló kis porszemként honnan is tudhatnám???Hol van mellettem valaki,aki elviseli női szeszélyeim,majd ismét megfoszt ettől,és újra a magány fájdalmas leplét borítja rám.És ilyenkor gondolkozom....tudom,nem kellene..:-)
Eső
Mint égből sietve lehulló cseppek,
Úgy lepett meg amit irántad érzek.
Sietve,váratlanul,hiába láttam jöttét,
Hiába láttam az ég új,szürke színét.
Az esőcseppek végiggördültek arcomon,
Így jelezve önmagamnak,hogy változom.
Legördült,s míg a földre érkezett,
A víz végigsimogatta hűvös bőrömet.
Így száguldott az érzés bennem,
Simogatva minden apró idegsejtem,
Sietve,váratlanul,hiába láttam jöttét,
Hiába láttam,hogy mi történt,
Hiába láttam,hiába éreztem,
Mégis meglepett,hogy szeretem!
:-))
Itt vagyok a bús estében,
Szivem csücske messze tőlem.
Nem ölel át,nincs itt velem,
Egyedül meg nem vétkezem....
Itt heverek hát parlagon,
Egyedül az ágyamon.
Távolból az éteren át,
Hallom álmos fáradt hangját,
Nincs kedve most semmihez,
Talán egy jó vétekhez....
Várom hát a holnapot,
És a toll majd újra fog.
:-)))))
Igazodva stílusához szerelmemnek..:-)
Szerelmem
Szerelmem lökött versikéi..:-))))
Kihegyezem ceruzám ráhúzom a radírkát, tintaszivacsba mártom, ámul majd a párom.Teli van már a patron, fröcsköl a tinta nincs pardon. Rajzolni-írni szeretek ,veled mindenhol megteszem.
Szünetet én nem tartok, virulnak a virágok.Megunni ezt nem lehet, szeretlek kis kedvesem.
2011.03.15.
Túl sok idő telik el, pézsmapocok gyere fel! Nem lehet ezt kibírni, alig bírom leírni.
A bundádat tisztítani ,sűrűn kéne nem úgy hagyni. Remélem ez nem lesz így mindig ,mert szenvedni fogok én így végig.
Szeretem a rágcsálomat, látni akarom a páromat.Elöbb-utóbb úgy is jobb lesz, a szívünkben több boldogság lesz. VÁRLAK!VÁRLAK!VÁRLAK!SZERETLEK!SZERETLEK!SZERETLEK!IMÁDLAK!IMÁDLAK!IMÁDLAK!
2011.03.19.
Írogatunk...írogatunk...
Védelem
Idő. Mely úgy tűnik végtelen.
Ember. Ki szánalmasan védtelen.
Biztonság. Megfoghatatlan fogalom.
Biztonság. Életünk végéig tartó álom.
Összegömbölyödve születésnél, halálnál,
Összegömbölyödve minden apró fájdalomnál,
Menedéket keresve önmagunkban,
Nem lelve helyünket a világban.
Két karommal önmagam ölelem,
A gond elől behunyom két szemem,
Nem látom, csak hallom, csak érzem,
Muszáj lassan bátornak lennem.
Anya! Kiáltja egy hang nekem,
Anya! Most fel kell egyenesednem!
2011.01.27
Szerelmem
Két erős kar ölelt át,
És félelmem újra elszállt.
Az ölelésben törékeny lehetek,
Könnyű,védtelen, és mégsem félek.
A világ most nem bánthat engem,
Sem a testem,sem a lelkem,
Mert két erős kar ölel át,
S a szívem szerelme járja át.
Már nem félek ismét szeretni,
Már nem félek boldognak lenni,
Csak hagyom és élvezem,hogy szeret,
Mert jó érzés,hogy ennyire szeretlek!
2011.01.29.