nitta003-anya és nő....

Védelem

Idő. Mely úgy tűnik végtelen. 
Ember. Ki szánalmasan védtelen. 
Biztonság. Megfoghatatlan fogalom. 
Biztonság. Életünk végéig tartó álom. 
Összegömbölyödve születésnél, halálnál, 
Összegömbölyödve minden apró fájdalomnál, 
Menedéket keresve önmagunkban, 
Nem lelve helyünket a világban. 
Két karommal önmagam ölelem, 
A gond elől behunyom két szemem, 
Nem látom, csak hallom, csak érzem, 
Muszáj lassan bátornak lennem. 
Anya! Kiáltja egy hang nekem, 
Anya! Most fel kell egyenesednem!

2011.01.27 

Szerelmem

Két erős kar ölelt át,
És félelmem újra elszállt.
Az ölelésben törékeny lehetek,
Könnyű,védtelen, és mégsem félek.
A világ most nem bánthat engem,
Sem a testem,sem a lelkem,
Mert két erős kar ölel át,
S a szívem szerelme járja át.
Már nem félek ismét szeretni,
Már nem félek boldognak lenni,
Csak hagyom és élvezem,hogy szeret,
Mert jó érzés,hogy ennyire szeretlek! 

2011.01.29. 

Gyűlölöm az érzést,mit nem uralhatok.
Gyűlölöm,mert már nem szállhatok.
Gyűlölöm önmagam,mert gyenge vagyok.
Gyűlöllek,mert még mindig rád vágyok.
Szemem folyton keres,pedig nem akarom,
Gondolatom hozzád tart úttalan utakon.
Szemem becsukom,hogy ne keressen,
Szívem bezárom,ne szerethessen,
Testem megkötöm,ne futhasson el,
Agyam ne álmodjon testeddel.
Engedetlen test és lélek,oly szabadok,
Kergetnek utánad ezernyi álmot,
Szemem vakon is lerajzol nekem,
Szívem tudja ki a szerelmem.
Álomra hajtom esdeklőn fejem,
Ám ez alól nem ment fel semmi sem.
Nem menekülhetek,erős az érzés,
Harcolok,de még gyenge a felejtés.....

2010.08.04.

Földhöz ragadva

Néha-néha arra ébredek,
Hogy párnámon ismét könnycseppek,
Hogy fájdalom érzése borít el,
S a hívó szóra Ő már nem felel.
Szívemben mély sebet hagyott,
Sok szép és sok fájdalmas álmot.
Telik az idő, s nyílik a szemem,
De szívem kiadni már nem merem,
Mert ha megteszem, védtelen leszek,
Mert egyedül azonban erős lehetek,
Nem bízok senkiben, csak magamban,
Mert nincs senki ebben a világban,
Aki elfogad és önmagamért szeret,
Aki igazat mond és a párom lehet.
Már nem hiszek.Nem remélek.
Nem álmodok, és így nem félek.
Két lábam a földbe gyökeret enged,
És innen nézem, ahogy más repked.
S ha vállamra néha lepkeszárny kerül,
Én innen csodálom majd, ahogy ő repül.
Innen, tétlenül, innen, egyedül!

 2010.07.26.

Lepkeszárny 2

Pillangóm tovaszállt,elhagyott,
Életem így ismét megváltozott.
Szépségét elvitte magával,
Egyedül hagyva a magánnyal.
Két karommal önmagam védem,
A tettek miértjét nem értem.
Kérdések jönnek válasz nélkül,
Ám ekkor valaki vállamra repül.
Szárnyallni hív,ismerem a csodát,
De lelkem még nehezen adom át.
Hív és nevetve messze csalogat,
S én nyújtom felé karjaimat,
Bízva benne újra szárnyalok,
És élvezem,hogy ismét szállhatok.
A lepkeszárny vállamon szétterül,
Lelke lelkemben elmerül....

Elveszíteni azt akit rajongva szeretsz.Elveszíteni az érzést.Mintha meghalt volna.A gyász érzése van bennem.Az a kínzó fájdalom,amit egyenlőre nem tudok feldolgozni.Keresgélem önmagam,és azt érzem,ott maradt nála minden jókedvem,minden hűségem,minden ami jó volt bennem,az nála van.Talán mert miatta volt.Mert vele nevettem,mert mellette jó lehettem,mert önmagam lehettem,mert nem kényszerített skatulyába.Úgy tűnik ő nem így érzett mellettem.De elmondhatom,amit sokan nem....hogy boldog voltam!Hogy tudom milyen boldognak lenni!!!!De azt is tudom milyen azt elveszíteni.......mennyire fáj és mennyire értelmetlennek tűnik így minden más.Az élet!Még fekszem a földön és zokogok szerelmünk sírja felett.Tudom,fel kellene állnom,de nem megy...még nem.Még gyászolok és még remélek......bár titkon tudom,hiába...de most csupán ez ad erőt.....a remény.