nitta003-anya és nő....

Ismét egyedül.És ettől millió kérdés kezd kavarogni a fejemben.Bár mind úgy indul,MIÉRT?Ugyanakkor tudom a válaszokat.Mert így jobb.Én tettem pontot a végére,mégis kétkedek,hogy jól tettem-e...mert hiányzik.Mert sokmindenben elfogadott annak,ami,aki vagyok.De ugyanakkor ő mást akart mint én.Én társat,ő szeretőt...ugyan ebben hiba nem volt,tökéletes párja volt testemnek.De a lelkemnek....nem is tudom.Talán ez már sok elvárás volt részemről.De mit ér az a társ,aki mellett hiányérzetem van.Akinek a testem maga a tökély,de a lelkem nem fontos.Szeret,de nem annyira.Ugyan a legjobb barátjának tart,de nincs és nem is volt lila köd.Kettős érzés.Mert életemben az egyetlen volt,akinek én voltam A NŐ!Aki csodálta minden porcikám,aki mellett nem kellett semmit szégyellnem,minden tetszett amit tettem.De kimondta, hogy szeret,de nem szerelmes,soha nem volt annyira,mint ahogy én szerettem volna.És ettől én is józanul tekintettem rá.Másfél éve teszem a mérleg két oldalára a dolgait.És egy ideje csak abba a tálba kerültek a történések,amelyik afelé billent,hogy eljött az ideje annak,hogy kimondjam,ennyi....

Nem hitte el,azt hitte ez ismét egy dühömben kimondott dolog.De nem az....feladtam,végeztem,megkönnyebbültem.És most azt érzem kudarcot vallottam....ismét... 

Lépteim 

Millió kérdés, és nincs rá válasz.

Kavargó gondolat,mely eláraszt.

Helyes az út,melyre lépek?

Vagy merre menjek?Mi a végzet?

Döntések,mik folyton gyötörnek.

Mikor nem tudtam mit tegyek,

Csak tettem mit épp jónak hittem,

Csak mentem,csak lépkedtem.

Jó irányban?Jó cél felé mentem?

Nem hibáztam?Vagy vétkeztem?

Döntöttem,és nem tudom ma sem,

Hogy ártottam,vagy jót tettem.

Néha megállok szerteágazó utamon,

Előttem az ösvény,mit láthatok,

De mellette az ismeretlen csalogat,

És megyek,kergetve színes álmokat.

De olykor kétségbeesve megállok,

És hátratekintek,hogy mit látok,

Hogy pusztító tűz,mely követi léptem,

Vagy virágokkal teli ösvényre leltem,

Mert az úton nem vagyok egyedül,

Apró talpak követnek szüntelenül,

Még mögöttem jönnek,még fogom a kezük,

Még az én léptem az ő léptük.

Nem csak az én sorsom,mit járok,

Nekik is rossz ha hibázok,

Mert ők nem mennek még nélkülem,

S míg a kezüket el nem engedem,

A kétely súlya ólomként nehezül vállamon,

Az én sorsommal az ő sorsukat vállalom.

Nem tudom, és nem tudhatom mi az, mit az "öreg" kieszelt nekem, csak követek valamit, amiről épp úgy gondolom, ezt írta hát meg biztosan.....vagy nem....szánalmasan gyarló kis porszemként honnan is tudhatnám???Hol van mellettem valaki,aki elviseli női szeszélyeim,majd ismét megfoszt ettől,és újra a magány fájdalmas leplét borítja rám.És ilyenkor gondolkozom....tudom,nem kellene..:-) 

Mint égből sietve lehulló cseppek,
Úgy lepett meg amit irántad érzek.
Sietve,váratlanul,hiába láttam jöttét,
Hiába láttam az ég új,szürke színét. 
Az esőcseppek végiggördültek arcomon,
Így jelezve önmagamnak,hogy változom.
Legördült,s míg a földre érkezett,
A víz végigsimogatta hűvös bőrömet.
Így száguldott az érzés bennem,
Simogatva minden apró idegsejtem,
Sietve,váratlanul,hiába láttam jöttét,
Hiába láttam,hogy mi történt,
Hiába láttam,hiába éreztem,
Mégis meglepett,hogy szeretem!

Itt vagyok a bús estében,

Szivem csücske messze tőlem.

Nem ölel át,nincs itt velem,

Egyedül meg nem vétkezem....

Itt heverek hát parlagon,

Egyedül az ágyamon.

Távolból az éteren át,

Hallom álmos fáradt hangját,

Nincs kedve most semmihez,

Talán egy jó vétekhez....

Várom hát a holnapot,

És a toll majd újra fog.

:-)))))

Igazodva stílusához szerelmemnek..:-) 

Szerelmem lökött versikéi..:-))))