nita69 blogja

Az élet túl rövid ahhoz, hogy várjunk valakire,
de közben, egy hang szorul szívünkbe...
hogy megéri-e??
Én szerintem igen, mert ha évek telnek el
akkor is biztosra tudom, hogy neki szívemben van a helye...
Nem kell mindennap elmondanom neki, mit akarok,
mit érzek, mi az amitől boldog vagyok,
mert csak terhet szülne, és szakadékot vájna Ő és Én köztem...
Túlságosan sokat akar a szívem, de még jó hogy van eszem,
sokat segít ám...
Úgy gondolám, nem lehetünk elég érettek ahhoz, hogy kifejezük
mit is akarunk, mindig lesz magyarázkodás, vagy szégyenérzet
aziránt ahogy érezni vélünk...
A hallgatás a legjobb módja, minden kifejezhetetlen tényre,
mert ha jön egy kínos kérdés, akkor sem szakadunk félbe...
mert meg sem kell szólalnunk.
Én személy szerint sokat átéltem már, jót s rosszat egyaránt,
de még élek, mert mindig találok kapaszkodót, az lehet gyenge akár erős... biztosra tudom engem elbír...
Hogy ki vagy mi a kapaszkodóm??
Mindig más, lehet egy szeretett személy, vagy egy gyönyörű feledhetetlen emlék... a lényeg, hogy nem estem még össze teljesen.
Talpon vagyok, kapok dícséretet, kapok megalázást, de az utóbbira nem is hallgatok.
Nem éri meg kis jelentéktelen dolgokkal tölteni az időt, a fontosabbra kell koncentrálni, olyan csodákra amelyek megadják a biztonságot... és a kellő erőt az életben maradáshoz.
Sokszor sírtam már apróságokon, mert nekem minden jelent valamit e Földön, és sosem értettem meg azokat az embereket akiknek mások bántása jelentette az egyetlen örömöt!
Még a mai napig sem értem, miért vagyok egy helyben, mert írni azt tudok, hát látjátok, nem vagyok buta, sem bunkó mint legtöbben a világon...
De nekem semmi sem jön össze, ez az igazság... de ami lejön ha rám néznek...szóval hát... mindenkinek más és más!
Köszönöm, hogy beleolvastatok életem egyik legkeresetlenebb írásába:)

Bajban van a lelkem,
úgy érzem meg fogom ölni,
testemből kiszakítom
a szívem...

Nem jó, amikor rá gondolok
mert ő csak átnéz rajtam,
nem gondol rám,
és ha rákérdezek
hallgat:(

Szeretsz te még engem??
Megírnám neked, mit érzek...
de az elutasítástól kegyetlen félek...

Elmúlik valaha ez a kétség?
Avagy örökre lelkemre ég?
Ez a lenyomat, kínozva él bennem.
kérlek hagyj el engem! :(

Röviden ennyit ér számomra az érzelem....
bár ne lenne többé...se nevem.. se életem! :)