Terminátusz (SKT)

Mióta elmentél nincs remény,
Mintha kést szúrnának belém,
Nekem ez a súly nagyon nehéz,
Nem bírom el ennek a felét.

Amióta elmentél nyertem,
Én vagyok ki legtöbbet vesztett,
Karom lábam egész nap reszket,
Remélem engem megmentesz.

Mikor elmentél én elvesztem,
Ha téged nem vesztettelek el,
Reménykedem megleled testem,
És újraélesztesz engem.

Amióta elmentél félek,
Azért mert kihunytak a fények,
Elfogytak a nagy remények,
Hogy rólunk szólnak majd regények.

Mióta elmentél nincs éden,
Hiányolom minden lépted,
Tetted nem felejtettem én el,
És hogy milyen is a szépséged.

Amióta elmentél tépem,
Hajam mert itt hagytál édes,
Most vagy soha, akkor megkérdem,
Hogy te engem szerettél-e?

Bánat mossa az arcomat,
És elgörbíti kardomat,
Így nem nyerem meg harcomat,
Remélem meghallod hangomat.

Felveszem a pókerarcomat,
De nem hordok álarcokat,
Akár szúrd belém a karmodat,
Vagy ha kell tépd le a karomat.

Mert engem most nem érdekel,
Boldogság remélem érkezel.
Segíts elfogott a félelem,
Remélem nem lettem védtelen.

Ha kell akkor írj a véremmel,
Szomorúságom most féktelen,
Magával ránt a végtelen,
Hiszem egyszer ennek vége lesz.

Kérlek segíts nekem túllépnem,
Ezt az egészet túlélnem,
Élhetnénk akár békében,
Örömünknek reményében.

Remélem ennek végre vége,
Hiszem azt hogy a rossz is véges.
Kérlek mondd azt hogy legyen béke,
Csak szeretni akarlak téged.

Azt mondták: ez nem fog menni,
Hogy ezt nem tudom megtenni.
Azt mondták hogy lehetetlen,
Ezt senki még meg nem tette.

De én gyakoroltam tovább,
Léptem csak egyre szaporább.
Csak megyek és nincs megállás,
Amit tudok az a felállás.
Én készen állok mindenre,
Megteszem esküszöm Istenre.

Azt mondták hogy úgy se tudom,
Hogy majd az egészet elbukom.
Aztán egy ember azt mondta,
Senki nem ér a nyomodba.
Azt mondta hogy nincs lehetetlen,
Hogy ezt nekem kell megtennem.
Én mentem és végül én nyertem,
Ő azt mondta: Én bíztam benned!

Szóval bombáztál több tucattal,
De ez mind rólam lepattant.
Aztán te jöttél es ellöktél,
De kitartásomon nem törtél,
Merthogy én most is felálltam,
Meglepődtél mikor megláttad.

Te megütöttél én csak álltam,
Hogy összeessek azt vártad,
De az összes ütésed álltam,
Ezek után hívtad a társad.
Azt gondoltad hogy úgy majd megtörsz,
De kitartásom tornya nem dőlt.

Aztán még többen jöttetek,
Ütöttem volna de kezemet,
Eltörtétek hogy ne támadjak.
Időbe telt hogy feltámadjak,
De eljöttem hogy visszaadjam.

Odamentem pontosan eléd,
És megint jött a sok beszéd.
Ellöktél de én nem estem el,
Aztán csapatod kerested fel.
Továbbra is egyedül álltam,
Becsületesen és bátran.

Sebeztetek s ti éreztétek,
A pengémet éleztétek.
Felmosolyogtam: Én jövök!
Mostmár mindenkit széttörök!
A csapatod elmenekült,
De te többé nem menekülsz.

Ez lesz a legelső menet,
Három, kettő, egy és mehet.
Mutasd meg hogy te ütsz nagyobbat,
Nem törik akaratodat.

Egyszer bizonyíthatsz többször nem,
Hogy te nevess örömödben.
Nem szabad most veszítened,
Mert ez lesz majd a végzeted.

Ha ellöktek s földre kerültél,
Állj fel mert vissza kell üssél.
Nem szabad már megrettenned,
Rettenthetetlennek kell lenned.

Még nem dőlhetsz el míg bírod,
Te ne mutasd ki a kínod.
Küzdj míg levegőt tudsz venni,
Amíg valamit lehet tenni.

Te döntesz hogy az emberek,
Majd mire emlékezzenek.
Felálltál vagy lent maradtál,
Hogy vajon nyerni akartál?

Ha itt elbuksz csak szégyen vár,
Te légy ki soha meg nem áll.
Aki vereségre sose vár,
Hanem a győzelemért feláll.