nagypal blogja

 

 

Egy este otthon, mely bús kicsi háznak,

szeretetből épít szilárd várat.

Az alkonynak méla bús harmata száll,

mikor a család köszöntőre vált.

 

Különös ködfátyol gondolatinkban,

mint a kő folyóvízben elmerül.

Olykor feltör, mint láva elterül,

és a sorsok könyvébe sok új kerül.

 

Melengeti rég látott sokaságot,

vagy még sosem látott ifjúságot,

szépen gyarapodó rokonságot.

 

Büszke családfőnek pillantása

körbe fut, élte sorsa mire jut?

Szeme fényessége napként sugárzott.

 

2

Családfőnek büszke pillantása

halványul, miként párja arcán

boldogságnak gyöngyszeme lecsordul.

S szíve egy hatalmasat kondul.

 

Ritkán látott gyermekeit látva.

Lágyan zendül vén diófa levele,

Válaszol jatónak füttyös verebe.

Dala érdes, fülnek mégis édes.

 

Fénylő jövő apró nemzedéke,

vígan játszik köröttünk, pedig már

bukó nap, égi tóba szenderül.

 

Szóba kerül mit futó idő hozott,

mit napfényként melenget, megenged,

mit a sötét árnyak ránk kimérnek. 

 

 

 

3.

 

Mit a sötét árnyak ránk kimérnek,

viseljük, pedig arcunk már redézett.

Fehér asztal, csengő pohár mellett,

sok-sok bú és bánat mindent feledtet.

 

 

Az együtt létünk huncut mosolya,

folyamként minden terhét elhordja.

Örömünnep egyetlen nap az évben,

mikor e nagycsalád, asztalhoz térhet.

 

Csillagoknak fénylő koszorúja

lámpását oltja, mire a család

szeretetnek asztalát megbontja.

 

Örömpercek, mint hullócsillag szálltak.

Búcsú pillanata reménnyel teli,

hogy év múltával együtt köszöntheti.

 

 

 

Régi tél, régi ünnep jut az eszembe,

Amint Szent Karácsony ünnepe közelge.

Havas utakon szánkó csöngedez,

Betlehemi ének, este lengedez.

 

Kis Jézusnak jövetelét várják,

Szeretetnek kapuját szélesre tárják.

Hitben, szeretetben erősödnek,

Családi kötelékek, tovább élénkülnek.

 

Gyermeksereg izgalommal várja,

Miként kis Jézuska csengőjét megrázza.

Miként fenyőfának ágát,

Fénylő díszek, karácsonyfára váltják.

 

S jött az ünnepeknek legszebbike,

Csodálattal, áhítattal megtelítve.

Büszkén állott karácsonynak fája,

Almát, diót, mogyorót hozott gyermekeknek Jézuskája.

 

Fenyőfának illata, égő gyertyáéval keveredik,

Békés családnak otthona vele megtelik.

Kéz a kézben örök bilincsként kapcsolódik,

Zengő énekükben lelkük összefolyik.

 

Most, hogy újból karácsony ünnepe közelge,

Csecse-becse ajándék reklámokkal minden megtele.

Üzletsorok utcái fényárban ragyognak,

Vásárlásra buzdítnak kicsiket, nagyokat.

 

Kapni mindent, szegénynek, gazdagnak,

Arany, ékszer, bóvli hegyek magaslanak.

Mégis mintha minden ürességbe esnék,

Rohannak, hogy a szeretetet pénzért vegyék.

 

Szeretetnek áruháza szívünkben lakozik,

Mert a hit, lélek, szeretet csak emberhez tartozik.

Így várjad hát kis Jézusnak születését,

Szent Karácsony ünnepének örök fényét.

 

 

 

 

Ünnepre készül a keresztény világ,

mert életünk négy erős pillért kíván.

Napjainkat rögös úton szépítsük,

hittel, reménnyel a vigaszt megérjük.

 

Szeretet és öröm őket követi,

kéz a kézben vigasztalást érleli.

Mégis ködbe burkolózva didergek,

mert a remény messze szállt a hidegben.

 

Jelenvalót csak képzeted rebegi,

erős hited új életet hirdeti,

hogy szívünket reménységgel töltse ki.

 

Múltnak ködfátyola mát is szorítja,

és jelen arcát redőkkel borítja.

Szeretet kell, mely éltünket ragyogja.

 

 

 

 

 

Most, hogy a szeretet ünnepe

közelg, hitünkben erősödve,

hinnünk, bizakodnunk kellene.

Hinnünk kellene szeretetben,

hinnünk kellene emberekben,

Megváltónak jövetelében.

Könny melege hűsíti arcunk,

miként szeretteink tengernyi

gondjait, ünnepekre bontsuk.

Hitünk lassanként fogyatkozik,

miként reményeknek virága,

szívünkben mélyen hervadozik.

Reményeknek hűsítő folyama

kiszárad, ha a szeretetnek

tengere, párát ránk nem áraszt.

Jéggé dermedt szívünket a hit

melegítse, hogy a reménység

sugara, mindenkit elérjen.

Miként a reménységből élet

ébred, a szeretet szívünkből

szabadon boldogságba térhet.

 

 

 

                   

 

Csendben nézem amint,

Lüktet kint a város,

Csilingel a villamos.

Tülköl távol egy hajó.

 

Autók zaja némító,

Csak kiáltani volna jó.

Nád zizegő suttogása,

Vágyálmoknak hű varázsa.

 

Ács gépe csak felsír,

Vastag vonal mellett

Szab, mit tervező tervez,

Gondosan kivitelez.

 

Könyvelő számnak bűvésze,

Mit művel szinte művészet.

Ceruzája mint tű, hegyes

Mit leír, mégis lényeges.

 

Pici ember szökken,

Míg óriás lépdel.

Az út mit végig járunk,

Célhoz vezet, megállunk.

 

Ki lassan, csak óvatosan,

Ki futva és kipirulva.

Van, ki nyíltan ki-ki mondja,

Van, ki szépen csomagolja.

 

Lüktet él a város,

Csendes falvak, tanyák.

Emberi lét színtere,

Együtt létünk ismérve.

 

Hangszered húrja, külön hang,

Értő kézben csak zenét ad.

Zajló sokaság az élet,

Mégis együtt célhoz érhet.

 

 

 

2011