Versben élek...

Mysty Kata
Versben élek...

Ki hogy szeret
nem főszerep...
Versben élek,
fáklyaképpen.
Méltóképpen.
 
Szó a kincsem,
 szinte minden!
Kéktől érők
istenfélők.
Vaj' túlélők?
 
Szabad forma,
kortárs-norma...
Gyermekeim
egytől-egyig.
Leheletnyi...
 
Elégia,
milyen igaz!
Bánat, öröm,
összekötöm,
csak van közöm...
 
Életképek
- vajon épek?
 az Énképek
 tükörképek!?
Ugye, szépek!
 
Jellemrajzok,
belső harcok?
El nem rémiszt...
hisz nem tévhit,
- csak a mégis!

 
 
Mysty Kata
Mindörökké
 
Én örökre, Te örökre,
Én a tied mindörökre.
Örökké él a szerelem.
Élni csak így, csak teveled.
 
Tavasz köszön, csupa virág,
zöldbe borul egész világ,
Napkorongon kék madár ül,
Fiókáknak fény hegedül.
 
Szív a szívnek olyan áldás,
sziklakerti virágágyás,
vízesésnek muzsikája,
csendéletnek színvilága.


Lenn és fenn
 
Frissítéssel...
itt az éjjel,
szerelemhez
is reményt kelt...
 
Megigézve
az ígéret
hoz majd reggelt,
és feléleszt.
 
Talpon van már
nyaral azám,
fenn a nap is,
lenn meg hazám.


Mysty Kata
 Vetettem..
 
 Gyermekmosolyt vetettem...
 bennük én is kikeltem,
 ők aratnak belőlem,
 vígságom lesz is bőven...