Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Múzsák és Szerelmek 5. Szabó Lőrinc
mystynekatika• 2012. február 6. 13:34
KÉPEK
http://diszitok.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=1041264
...A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.
Szellő a vers,
s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át...
Wass Albert
A szerelem, olyan, mint egy álom!
Néha szép, néha fájdalom!
Igazán szeretni csak egy valakit lehet, és pedig azt, aki téged is SZERET.
Szendrei Júlia :a feleségek felesége
(Keszthely, 1828. december 29. - Pest, 1868. szeptember 6.) költő, író;
előbb Petőfi Sándor majd Horvát Árpád felesége.
Élete
Keszthelyen, az Újmajorban született.
Apja, Szendrey Ignác, gazdatiszt volt, aki előbb a Festetics birtokon majd később a Károlyi család erdődi birtokán szolgált.
1838 és 1840 között Mezőberényben, a Wenckheim kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója,
1840 és 1844 között Pesten folytatta tanulmányait.
Ezután Mezőberényben, a Celestim kastélyban működő leánynevelő intézet tanulója lett.
1846. szeptember 8-án ismerkedett meg az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfi Sándorral a nagykárolyi megyebálon.
A költő legfontosabb múzsája lett,
hozzá írta többek között a Nem csoda, ha ujra élek,
később a Reszket a bokor, mert...,
a Szeptember végén, a Minek nevezzelek?
és az Itt van az ősz, itt van ujra című verseit.
Ezt az ismeretséget apja nem nézte jó szemmel, hiszen számára az akkori alszolgabíró, Uray Endre megfelelőbb vő volt.
Hogy miért is egyezett bele Petőfivel való házasságba?
Ady Endre írása szerint:
De bizony én úgy érzem, hogy az öreg Szendrey okosan zordoskodott és komédiázott, már azért is, mert abban az időben a komédiázás volt az őszinteség divatos formája. Gondolta az öreg Ignác úr: ez a leány így is, úgy is bolondot fog csinálni, összekerült egy másik bolonddal, ez a legokosabb megoldás. Legyenek egymáséi, hozomány se kell, támogatás sem, lelkiismeretesség sem, az övék lesz, hála istennek, mindenért minden felelősség. (Ady Endre: Petőfi nem alkuszik)
Szendrey Júliával 1846 őszén találkozott, aki műveltségével lenyűgözte a költőt.
Házasságuk azonban Júlia kitartásának és eltökéltségének volt köszönhető;
1847. szeptember 8-án, egy évvel megismerkedésük után, összeházasodtak Erdődön.
Az ifjú pár a szülőktől semmilyen támogatást, hozományt se kapott, ennek ellenére meg tudták teremteni saját otthonukat
Petőfi Sándor tisztelte és becsülte George Sandot, a különc írónőt, aki Júliára is nagy hatással volt.
A fiatalasszony egyike volt azon kevés nőnek, aki abban az időben szoknya helyett rendszeresen nadrágot viselt és szivarozott.
A pár mézesheteit Koltón, a Teleki kastélyban töltötte el.
Szendrey Júlia 1848 elején lett állapotos.
Március 15-én ő varrta és tűzte Petőfi Sándor mellére a később ismertté vált kokárda első példányát (ezt a párizsi trikolór mintájára készítette.)
Petőfi naplójában olvasható, hogy felesége ezen a napon piros-fehér-zöld főkötőt varrt magának,
miközben ő a Nemzeti dalt írta. Állapotossága miatt azonban nehezen viselte az egyedüllétet.
Zoltán fiuk 1848. december 15-én született meg.
Mit is tehetett Szendrey Júlia, ha szeretett volna mindig örökmozgó férje mellett lenni?
Mást nemigen, mint hogy önmagát – részben vagy jelképesen – férje zsebébe csempészte.
Talán ez lehetett az oka, hogy a forradalom emlékére olyan pénztárcával lepte meg Petőfi Sándort,
melynek két oldalát ő maga hímezte, díszítette. Férje zsebében persze más is lapult, ami szerelmével összekötötte:
jegyzőkönyvecskéjében versfogalmazványokat tartott és egy hajfürtöt.
Az egyiken dátum is látszik, Júlia kézírásával: Zugliget, 1848. szeptember 8.
Ez volt a magyar irodalomtörténet talán legromantikusabb házasságának első,
pontosabban egyetlen évfordulója, amit a pár egy kellemes őszi kirándulással ünnepelt meg.
Petőfi Sándort 1849-ben látta utoljára. Halálhíre után Kolozsvárott,
majd apjánál Erdődön élt és megpróbált információkat szerezni férjéről.
Agyermekét egyedül nevelő 21 éves Júlia ismét férjhez ment.
A rosszakarók kívánságai ezúttal teljesültek: a neves történésszel,
Horvát Árpáddal kötött házasság nem bizonyult boldognak.
Júlia negyvenéves korában, férjétől különválva, emlékeivel birkózva, súlyos betegségben hunyt el.
A költő fia, Petőfi Zoltán szintén nem tudott apja árnyékától szabadulni.
Kudarcos, rövid élete során mind művészként,
mind magánemberként fojtogatta a Petőfi név, végül tüdőbetegségben hunyt el 21 éves korában.
Második házasságát nemzeti felháborodás kísérte, Arany János ezek után írta meg a "A honvéd özvegye" művét.
1856-ban Magyarországon Andersen meséi először nyomtatásban az ő fordításában jelent meg, olyan mesékkel,
mint ,,A császár új ruhája" vagy a "Rendíthetetlen ólomkatona". Ezekben a fordításokban bátran használta a korabeli magyar gyermekfolklór elemeit is.
Az új házasságában három gyerek született.
A Petőfivel kötött házasságából született Zoltánnal nem törődött, mert nem szerette, hogy annak természete apjára ütött.
A fiú vándorszínészkedett, verseket írt (ezt aztán korai halála után Déri Gyula jelentette meg).
Júlia 1866- ban új férjétől is különvált, Pesten egy Horánszky utcai (akkor Zerge utca) házban halt meg.
A Kerepesi temetőben közös sírban nyugszik első férje szüleivel és Petőfi Istvánnal, Sándor öccsével.
Az utókor is vegyesen ítéli meg Petőfi Sándorhoz fűződő kapcsolatát és második házasságát.
Tény: a Kerepesi temetőben sírjára - annak ellenére, hogy Horvát Árpád feleségeként halt meg - ezt vésték fel:
"Petőfi Sándorné, Szendrey Júlia, élt 39 évet."
Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut.
Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.
Nincs mit tenni. Vagy Pest, és a magányos szép özvegy (a férfiak, mint tudjuk, kiszagolják),
vagy az öreg Szendrey "aki mindent előre látott, és megjósolt."
Az apa nem adja. Bolond volna komédiáshoz adni.
Petőfi nem adja vissza. Bolond volna visszaadni, az nem a világ rendje, hogy az apáé marad a leány.
Az öreg Szendrey kitagadja, nem kap hozományt, kelengyét, semmit.
Petőfit nem érdekli. Nagy a szerelem. Két év jut a nagy szerelemre.
Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut.
Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.
Hogy mit hagyott ? Zseniális verseket, egy máig tartó legendát halála körülményeivel kapcsolatban,
a forradalmi hős zsánerképét és egy nehéz anyagi körülmények között élő családot.
Petőfi (Petrovits ) Sándor 1823.jan.01.- 1849 júl.31.
Szerelmi költészetének első darabjai (Elválás, Első szerelem)
1839 májusához, Ostffyasszonyfához kötődnek; rokonánál,
Salkovics Péternél házitanítóskodik. Itt ismerkedik meg Csáfordi Tóth Rózával.
1844 őszén, Pesten megismerkedik Csapó Etelkával, Vachott Sándor költőtárs 15 éves sógornőjével.
Petőfi nősülési szándékát mutatja a Búcsú 1844-től című vers.
1845. januárjában Etelka meghal, s a fájdalmas élmény ihleti a Cipruslombok Etelka sírjáról című ciklust,
mely 34 versből áll (1845. január, Pest illetve 1845. január-február, Pest).
Illyés teszi fel a kérdést monográfiájában: „Szerelmes volt-e a költő? Bizonyára, de nem Etelkába, hanem a szerelembe”.
A ciklus darabja közül a Játszik öreg földünk... formai szempontból mutat érdekességet.
Kettétöri a hexametert Petőfi, s így szimultán ritmusúvá teszi a verset.
Gondolati szempontból a természet iróniáját ábrázolja az emberi érzelmek fölött.
1845 nyarán, Szalkszentmártonban Mednyánszky Bertával ismerkedik meg.
Az érzés ihlette a Szerelem gyöngyei ciklust; 39 vers, 10/9/10/9 osztású trochaikus sorokból állnak a strófák.
A ciklus nyitóverse a Szép vidéknek szépséges leánya. Leghíresebb darabja a Fa leszek, ha...
1846. szeptember, megyebál Nagykárolyban.
Itt ismerkedik meg Szendrey Júliával, a 18 éves lánnyal, a kapcsolat kezdetben tele félreértéssel, intrikákkal.
Petőfi ekkor az országot járva felolvasóesteket tart, s innen útja Debrecenbe vezet,
ahol Prielle Kornélia színésznőbe szeret bele, s a házasságot csak a valláskülönbség okozta nehézségek akadályozzák meg.
1847 januárjában megjelenik Petőfi Reszket a bokor, mert... című verse, s februárban megérkezik a válasz: „ezerszer, Júlia”.
Szeptemberben tartják az esküvőt Erdődön, a nászutat Koltón.
Szinte a házasságkötés pillanatától a szerelmes versek tele vannak ellentmondással (lásd: Szeptember végén, A szerelem országa).
1848. november 15-én megszületik Zoltánka.
A Szeptember végén 1847 a magyar líra reprezentatív elégiája.
Petőfi a természet változását az emberi élet mulandóságával kapcsolja össze,
és hozzáteszi az emberi érzések időlegességének problémáját is.
A szerelem örök kérdését teszi fel (Szeretsz-e?), a bizonyosságra vágyik a bizonytalan emberi kapcsolatokban.
A vers nem tökéletes műalkotás. Az első versszak a legalapvetőbb természeti toposzokat felhasználva fogalmazza meg
a természet örök törvényét, a mulandóságot, s szerencsésen kapcsolja hozzá az egyéni lét temporalitását.
Általános érvény és személyesség megható összhangja valósul meg.
A második strófa első sora a maga egyszerűségében szentenciaszerűen foglalja össze a természeti és emberi szféra közös jellemzőjét.
A hátralevő sorokban már a magánember kétségei fogalmazódnak meg, megbontva az általános és egyedi összhangját.
Ez a megbomlott harmónia a vers képi világát is kikezdi, vadromantikus, horrorisztikus elemek jellemzik a verset.
A külsődleges hitelét a soroknak az életrajz ugyan visszaigazolja, a művészi erő nem.
A gondolati metaforikus inhomogenitást ellensúlyozza a kivételesen erős és átgondolt, az ellentmondásokat is föloldó verszene.
A szakirodalomban vitatott a verselés. Egyik felfogás szerint felütéssel kezdődik a vers,
s daktilikusan folytatódik (következetesen nem vihető végig a versben; lásd 2. strófa).
Horváth János szerint anapesztikus a vers, ezt erősíti fel a magyar költészetben az elégia és az anapesztus szoros kötődése,
illetve az a tudatosság, verseléstörténeti konvenció, mely szerint a görög költészetben az anapesztus a siratóénekek egyik válfaja volt.
A verszene másik funkciója a fölfokozott dallam, mely összhangban a vers világképével, az eliramló, elmúló életet is érzékelteti.
A Reszket a bokor, mert... 1846 szerelmi dalköltészetének egyik csúcsa; összhangot alkot benne remény és kétség,
illetve a kétség a remény jegyében fogalmazódik meg, magas fokú lírai közvetlenséggel.
Petőfi a népies költészet, a népdal metaforikájával dolgozik, fölhasználja annak stiláris, retorikai elemeit
(gondolatritmus, párhuzam, anaforikus szerkezet).
A Minek nevezzelek? 1848 a szerelmi költészet egyik archetípusát képviseli, melynek
egyik legszebb darabja a világirodalomban Shakespeare 75. szonettje.
A szerelmi érzés kimondhatatlanságát próbálja artikulálni a költő,
ezért a feltételes alárendelői szerkezet, mely logikai szinten hasonlítást foglal magába.
Szabadság,szerelem!
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
Pest, 1847. január 1.
Szendrey Júlia, a feleségek felesége
Igen, az a Szendrey Júlia, Petőfi Sándor felesége.
A lexikonok szerint költő, író, de ezen a jogán aligha ülhetne a Parnasszuson annak ellenére,
hogy ő fordítja, és ő adja ki elsőként magyarul az Andersen-meséket, valamiért nemigen olvasunk Szendrey Júliát.
Pedig talán kellene. Van valami különleges ebben a nadrágviselő, rövidre vágott hajú, hisztérikus, erdődi nőben.
A következő szózatot 1849-ben intézi az országhoz a Nemzet Asszonya
(nem sokkal később a Nemzet Özvegye, két éven belül pedig Arany János tettleges hozzájárulásával: Szép Özvegy.
Arany A honvéd özvegye címmel megénekli az asszonyt, ki eldobta az özvegyi fátyolt, fölvevé a bánatos mezt, azokhoz lőn hasonló, akiknek szép özvegy a neve.)”
"Hazám hölgyei! Testvéreim! Rövid idő múlva vagy egy szabad haza boldog gyermekei, vagy egy meggyilkolt hon szerencsétlen árvái leszünk."”
A kiáltvány az asszonyokhoz szól, parancs szinte, hogy minden küldje csatába szeretteit.
Rúgja ki az ágyból a kedvest, zavarja a háborúba.
A szöveg patetikus, minél inkább távolodunk 1848-tól annál patetikusabbá válik, ez belefér.
Az nem fér, hogy egy huszonegy éves, addig többnyire kézimunkával bíbelődő kislány
ugyan mely egekből vindikálja a jogot, hogy Testvéri Szózattal álljon elő.
Miután elveszíti Petőfijét megmarad ugyan Petőfiné tragikai szerepkörében,
ám közben új férfit választ, aki eltartja. Izgalmas alaphelyzet.
Arany valóban kőkemény, személyes sértésnek veszi,
hogy Júlia hűtlen a költő-barát emlékéhez.
A következőket mondja:
"Mint a virághoz, mely kitárta / Kelyhét, a méhek és lepék / Gyülvén hozzája szép imádók, / Kinyílott szívét meglepék;"
És: "Élj boldogul... ez könnyü annak, / Ki, mint te, oly hamar feled - / Még egy rövid szó gyermekemről, / Azután, hölgy, Isten veled: / Légy anyja és nem mostohája, / Nehogy eljöjjek egy napon, / És elvezessem kézen fogva / Őt is oda, hol én lakom...!"”
Petőfivel Nagykárolyban, a megyebálon találkoznak először 1846. Kisasszony napján.
Meglátni és megszeretni: "Ez időtől számítom életemet, a világ lételét, azelőtt nem voltam én, nem volt a világ, semmi sem volt;
akkor lett a nagy semmiségben a világok milliója és szívemben a szerelem.
Mindezt Juliskámnak egy pillantása teremté - fogalmaz egy Petőfi-levél.
"Én csak mióta te szeretsz, kívánnék tündökölni, vágynék a legjelesebb lenni a világon,
vágynék istennő lenni, csak hogy te mondhatnád az embereknek:
e hölgy, kit csudáltok, kit ti imádtok, e hölgy enyém! Én bírom e hölgy örök szerelmét." Szendrey Júlia leánykori naplójából.
Az apa nem adja. Bolond volna komédiáshoz adni. Petőfi nem adja vissza. Bolond volna visszaadni, az nem a világ rendje, hogy az apáé marad a leány. Az öreg Szendrey kitagadja, nem kap hozományt, kelengyét, semmit. Petőfit nem érdekli. Nagy a szerelem.
Két év jut a nagy szerelemre. Nem sok, mondjuk, nem valami sok, de van, akinek kettő se jut.
Júlia huszonkét éves Petőfi eltűnésekor.
Horváth Árpád felajánlja a karját, és két héttel a gyászév letelte előtt házasságot kötnek.
Pesten marad, elhozza fiát. Horváthtal rosszul járt. Később előkerülő naplójából derül ki, hogy
Júliában Horváth nem látott mást "mint csak buja állati szenvedélye köteles megosztóját".”
Mert szerinte az asszonynak nincs más kötelessége, mint a "férj kéjvágyát kielégíteni".
Na igen. Nem könnyű úgy szexelni, hogy el se bírjuk viselni a másik képesfelét, nem ez a szakmánk.
A perctől gyűlöletet, sőt utálatot érez, miután kiderül, hogy pornográf könyveket és képeket rejteget a könyvtárszobában,
"azokkal kéjeleg", s Júliának is mutogatni akarja, hogy felkeltse benne a vágyat:
"életemnek ama legszerencsétlenebb szakában, midőn szavai után ítélve benne megmentőmre véltem találni,
s nem másra, csak "egy kéjenc állatra találtam".
Júlia nem tudja még, hogy minden férfi szatír a fehér lovag álorcájában.
Későn, halála előtt egy évvel hagyja ott férjét.
"Júliának ez időben jelentős irodalmi sikerei voltak: verseit, novelláit, meséit minden lap szívesen közölte.
1858-ban Andersen-fordításával kiemelkedő sikert aratott.
Részt vett a társadalmi életben, s mint később írták róla:
ünnepelt nőként halt volna meg, ha halála előtt egy évvel nem költözik el férjétől."
1868. szeptember 6-án hal meg.
Élt 39 évet.
Elhagyja apját, a gyerekkort, csatába küldi az embert, aki meghal ott.
Pesten - özvegyként - csokornyi férfi legyeskedik körülötte, köztük Liechtenstein herceg és altábornagy.
Kit elhajt, kit nem hajt el, nem tudjuk, de betegen, halála előtt lelép otthonról,
s betegen, halála előtt férjhez készül egy Tóth József nevű házitanítóhoz.
Valamit biztosan nagyon tud. De legalább száz évvel megelőzi korát.
Ilyet - büntetlenül - aligha követhet el magyar nő a félfeudális században.
Onagy Zoltán
http://mek.oszk.hu/07000/07091/html/#26
SZENDREY JULIA
ISMERETLEN NAPLÓJA, LEVELEI ÉS
HALÁLOSÁGYÁN TETT VALLOMÁSA
Ápádnak titkai voltak.
A titkok nem maradhattak titkok.
A cselédleány egyszer megjegyezte Julia előtt:
- Mondhatom, furcsa könyvei vannak a tekintetes urnak...
A jóakarók pedig szivesen hozták a hireket, hogy Horvát Árpádot itt látták, ott látták és - soha sem egyedül.
- A természetét nem tudja megváltoztatni senki... - ezzel vigasztalták Juliát, ami ugyan furcsa vigasztalás volt.
Julia is tudta, hogy Horvátnak sok kalandja volt azelőtt, de mintha megváltozott volna.
Igérte, hogy jó apja lesz Petőfi gyermekének, és csakugyan jó apja volt. Soha nem tiltakozott az ellen,
hogy Julia emlegette Sándor felejthetetlen szép szerelmét, hódoló imádatát,
kegyelettel őrizte Petőfi minden apró emlékdarabját, minden sor irását.
Legfeljebb mosolygott a »hódoló imádaton«, de maga is tisztelettel bánt Juliával.
Szendrey Juliának most éreznie kellett, hogy élete ujabb tragikus fordulópontjához érkezett.
Az iróasztal titkos fiókjából előkerült a kolozsvári szomoru napok óta elhanyagolt Napló,
az asszony érzékeny lelke előtt ismét felmerült az élet reménytelenségének képe,
eszébe jutottak azok a gondolatok, amelyek 1849-50 telén és 1850 nyarán Kolozsvárott, Erdődön és Pesten üldözték.
Akkor gyerekasszony volt, könnyelmüen gondolt a kis Zoltán sorsára: majd eltartja az öreg Szendrey...
Most nem gondolkozhatott igy, kerülni kellett a komor gondolatokat. Itt volt Zoltán, itt volt Horvát két fia.
Három gyereket nem bizhatott Szendrey Ignácra, s az apróságokat nem hagyhatta volna Horvátnál,
akinek furcsa, titokzatoskodó viselkedését egyre nagyobb aggodalommal nézte.
Élnie kellett - a gyermekekért...
Valahogy megszakadt a baráti érzés hurja, amely eddig szépen összetartotta a szerelem nélkül kötött házasságot.
De megerősödtek azok a húrok, amelyeknek zengése anyai kötelességeire figyelmeztette Juliát.
Vigasztalásnak maradt a Napló és - előszedte azokat a verseket, amelyeket már két esztendeje irogatott titokban,
hogy senki sem tudott létezésükről. Olvasta őket és anyai érzései ujabb versek megérzése, kiformálása felé vitték a lelkét.
- Háziasszony, vagy irónő? - ez volt élete problémája és az anyai érzés eljuttatta oda, hogy a kérdést eltüntethette olyképpen,
hogy mindkét utat bejárta: háziasszony maradt a gyermekei kedvéért és irónő lett, hogy
valamiképpen kifejezze azokat az érzéseket, amelyeket Horvát megváltozott viselkedése ébresztett benne.
amellyel 1857 szeptember 27-én lépett a nyilvánosság elé, Vahot Imre Napkelet-jében.
Három rózsabimbó az én boldogságom,
Három rózsabimbó, életem, világom!
El van osztva köztük háromfelé lelkem,
És mégis mindegyik birja azt egészen.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Előszőr te rólad
Szerelmem virága,
Kihalt boldogságom
Egyetlen zöld ága.
Az eltépett multnak
Élő bizonysága,
A lehullott csillag
Fenmaradt sugára! -
- - - - - - - - - - - - -
Ez a legnagyobbik fiunak szólt: Petőfi Sándor fiának.
A vers másik két részében Attiláról és Árpádról beszél az anya büszkeségével.
Az első strófákra felfigyelt az egész város. Petőfi özvegye, második férje életében,
a nyilvánosság előtt vallotta, hogy Zoltán - szerelmének virága,
kihalt boldogságának egyetlen zöld ága...
Kellett-e meggyőzőbb cáfolat a pletykák ellen,
amelyek kezdetben nap-nap mellett ujabb és ujabb változatban ostromolták Julia második házasságának titkát.
A titkot, amelyről Julia sohasem beszélt...
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
A vers végén állott az iró neve: Szendrey Julia.
Vahot a névhez kis magyarázó jegyzetet füzött:
»Elhunyt költőnk Petőfi Sándornak volt neje, kinek jeles tehetségétől e téren még sok szépet várhatunk.«
A Napkelet következő számában Magyari Lajos lelkes versben üdvözölte Szendrey Juliát.
Az október 11-iki számban Szini Károly, a Napkelet kritikusa, hosszabb cikket ir Szendrey Juliáról. Meglátogatta Hársfa uccai lakásán a költőnőt.
» ...Midőn ajtót nyiték ezen jó anyára,
könnyezni láttam őt; kerestem az okát. Ott volt az ok előtte, az asztalon.
Könnyeit a »Három rózsabimbó«-ra hullatá.
Asszony - gondolám - és azon kivül anya, ki könnyen sir!
Aztán néztem én is azt a három rózsabimbót.
Olvastam, és nemsokára akadozott hangom... elébb elfogódott szivem,
azután elfogódott szavam, utoljára szemem is a könnytől!
És az asszonnyal együtt sirt a férfi, az anyával a gyermek, a vén gyermek, a huszonhét éves gyermek!«
- - -
»Ez a mü, tudtommal, az első költemény, mit a lánglelkü nőtől birunk;
verses költeményt értek, mert jól emlékszem még ama költői drágagyöngyökre,
mik »Petőfiné Naplója« cim alatt az ő legboldogabb napjaiban megjelentek, s később némely beszélyre.
De ez egy költemény legszebb költőink sorába emeli őt, oda, mindjárt nagy halottja mellé, s minden költőnők között elsővé teszi.«
- - -
»Az apa meghalt; az anya most számot ad a fiuról, a haza fiáról:
Még csak alig feslik
A pirosló kehely,
És illatja máris
Törzsét árulja el.
Büszkén emeli fel
Magasra kis fejét,
A midőn kiejti
Ragyogó szép nevét.
A napnak sugári
Nem vakitják szemét,
Midőn a magasba
Küldi tekintetét.
Apjának szelleme, apja büszkesége, apja bátorsága.
Az anya megőrzötte a nemzetnek az örökséget, mi legnagyobb költőjéről maradt reá: a költő fiát!
De megőrzötte, ugy látszik, lantját is. Az anya kezében Petőfi lantja szól.«
November elsején megjelent a lapban Julia második verse: Fiatal leánynak. (Mari testvéremnek.)
A költemény végén olvashatók a következő sorok:
A széplelkü költőnő szerénységét eléggé jellemzik hozzám intézett következő sorai:
»Amaz igénytelen költeményemet illető, dicsérő sorokat, melyeknek kegyed becses lapjában helyet engedett,
azon nagy név varázshatásának tulajdonitom, mely, miként az ellenséget kérlelhetetlen keserüségre,
ugy a jóbarátot nagyon is elnéző magasztalásokra ragadja.«
Szerk.
November 29-én megjelenik Szendrey Julia Ősszel cimü verse és az egész ország, mint nagy költőnőt üdvözli Petőfi özvegyét.
Elhallgatott minden rágalom, minden gonosz, fullánkos szóbeszéd. Ünneplik Szendrey Juliát, mert megőrizte, felnevelte Petőfi Sándor árváját.
Olyan könnyü volna örülni...
Horvát Árpádot végre kinevezik rendes egyetemi tanárnak, elfoglalhatja azt a széket, amit hét éven keresztül - mint önmagának helyettese töltött be.
Ezért is örülni kellene.
De Horvát szobájának ajtaja zárva marad, a férj napról-napra zárkózottabb, ki tudja, milyen érzéseket rejteget?
*************
1859 tavaszán Julia ismét megjelenik Wallánál. Áldott állapotban van. A főorvos nagyon haragos.
- Kegyed a pusztulásba viszi magát!
Julia gondolkozik, hogy szóljon-e valamit az uráról, akinek rejtélyes viselkedése egyre jobban zavarba ejti őt, - vagy hallgasson. Végül is csak annyit mond, hogy - Walla szólhatna pár szót Árpádnak...
Az orvos eltiltja Juliát a tervezett erdélyi kirándulástól és legfeljebb annyit enged meg, hogy kényelmes szállitási eszközök felhasználásával Mágocsra menjen, ott pihenjen, amennyit csak pihenhet.
Walla meglátogatja Horvátot, beszél vele.
A professzor a főorvos távozása után bemegy Juliához, becsukja maga mögött az ajtót és beszélni kezd:
- A feleség csak arravaló, hogy férje vágyait kielégitse!
Beszél és beszél... Julia szörnyüködve hallgat.
Ezt a férfit nem ismeri...
Walla befejezte a vizsgálatot.
Julia aggódva kérdezte:
- Mit kell tennem?
A főorvos darabig elgondolkodva járt-kelt a szobában, azután megállt a fiatalasszony előtt, erélyes kézmozdulattal kisérte azt, amit mondott:
- Szigoruan tartózkodnia kell minden izgalomtól. Az urától is eltiltom...
Julia mindössze harminckét esztendős volt. Vége az életnek?
Otthon bekopogott az urához, elmondotta neki, hogy mit állapitott meg Walla és mit parancsolt.
- No! nem olyan súlyos a baj... - szólt Horvát. - Nem olyan veszedelmes... Látod, itt vannak az én szép könyveim.
Szapora léptekkel a könyvespolcához sietett, kiemelt onnan egy könyvet, kinyitotta és Julia elé tartotta.
Az asszony, aki Petőfinek királynője volt, megborzadt a képek láttára.
- Egy percig sem maradhatok a házánál ezután... - kiáltotta. - Istenem, ha gyermekeim kezébe kerülnének...
Horvát megnyugtatta:
- Ide nem jöhetnek be a gyerekek...
- Nem is fognak soha bejönni... Elviszem őket magammal...
- Az én gyerekeimet nem!
- Zoltánt...
A professzor az asztalra csapott.
- Értse meg, hogy maga az én feleségem és engedelmeskedni tartozik!
Nem fog elmenni, mert ha menni akarna, csak ugy mehet, hogy előbb megfojtom Zoltánkáját... Hát próbálja meg, menjen!
XXV.
Vádollak!
http://petofi-emlekoldal-csicsada2.freeblog.hu/categories/Irasok_Petofirol/
Szabó Lőrinc
Született 1900. március 31.
Miskolc Elhunyt 1957. október 3. (57 évesen)
Budapest Nemzetiség magyar Szülei Szabó Lőrinc
Panyiczky Ilona Pályafutása Irodalmi díjai József Attila-díj (1954)
Kossuth-díj (1957)
Szabó Lőrinc: A legfőbb boldogság
A legfőbb boldogság, a legkötőbb,
a legodaadóbb, istenitőbb,
az, amely úgy hív, hogy borzongsz bele,
az, amelyben két világ egy zene,
az, amelyben a szellem szárnyra kél,
az, amely már tán nem is szenvedély,
az, amely fény, súlytalan súlyegyen,
az, amelyben minden jel végtelen,
az, amelyben már mozdulni se mersz,
az, amelyben örökbéke a perc,
az, amelyben megszakad a tudat,
az, amelyben kicseréled magad,
az, mely, élvezve, a vég gyönyöre,
s ha ébredsz, a költészet kezdete:
A legfőbb tudás nem a szépeké, -
bárkié, ki a tulsó partra jut,
s tovább vinni, a közös menny fölé,
Kué-Fi és Kleopátra se tud.
Szabó Lőrinc házasságban élt Mikes Klárával,
harminchat év kötötte össze őket.
Ha valaki beleolvas Mikes Klára naplójába, és leveleibe, tulajdonképpen nem csodálkozik, hogy Szabó L. máshol kereste azt, amit otthon nem kapott meg.
De meg nagy szexmániás volt, ezt hirdeti is - még túloz is ahol csak tud.
Alig múlt húsz éves, amikor a magánál 6 évvel idősebb Mikes Klárát elveszi.
Még akkor is csak 25, amikor a viszony elkezdődik Korzáti Erzsébettel.
De ezt a nőt is csalja.
Amikor Erzsébet meghal, hosszú levelet ír a nő fiának, elég részletesen taglalva a viszonyukat.
Radnóti, Kosztolányi, Ady , Füst Milán, Illés Endre - két kortárs, aki szintén egyfajta bigámiában , szerelmi háromszögben élt. És még lehetne példákat gyűjteni, ha egyszer valaki megírná a magyar irodalom erkölcstörténetét. A pénzügyeket is belevéve.
Mi lehet ennek az oka? Ritoók Emma, a Vasárnapi Kör hölgytagja, aki később élesen "jobbos" lett (lásd A szellem kalandorai című kötetet) érdekes dolgot fejtegetett arról elmélkedve, miért választottak a keresztény magyar írók oly nagy előszeretettel zsidó társnőt maguknak a XX. század első felében. Szerinte a jó házból való úrilányokat olyan dögunalmasnak nevelték, hogy egy tehetséges ember képtelen volt megmaradni mellettük.
A fiatal Szabó Lőrinc egyébként is igen vonzódott a szex iránt, pláne, ha pénzt lehetett vele keresni (mármint irodalommal): Lőrincz úr, a valaha művészetfilozófiát végzett budai antikvárius mutatott egy 1930 körüli kis bibliofil kötetett (beragasztott vöröskréta-grafikák római iskolás modorban), amelyet szerinte Szabó Lőrinc fordított vagy írt (külföldi álnéven), a leszboszi szerelem témakörében... Merthogy amikor beleolvastam, feltűnt, milyen kiváló a stílus.
A "hevület" története
"Már megperzselt, érezhetően, a szerelem vagy legalább a (bennem rettenetes mértékű) erotika, de tiszteltem a feleségem legjobb, legintimusabb kis barátnőjét, féltem bonyodalmaktól, s bár már voltak igen sok nyomottsággal járó kapcsolataim férjes, baráti asszonyokkal is, itt nem akartam bajt okozni. De Erzsike már nagyon-nagyon tetszett. Oly gracilis volt, olyan jókedvű; s olyan egyszerű-igaz a sok komplikált »művelt« nő közt. Ez az egyszerűsége hatott, rám, bár akkor még lenéztem, nagyjából. Őbenne magában is lehetett valami: általános alsóbbrendűségi érzés. Később sokat emlegette, hogy szíven szúrta Klárának valami olyanféle, nem bántó szándékú mondása, hogy – mondjuk – »Maga, Bözsikém, nem tudna lekötni egy olyanfajta szellemi embert, amilyen Lőrinc. Nem szabad olyan könnyelműnek lennie!«
Itt megjegyzem, hogy Bözsikében csakugyan volt gyermekkora óta bizonyos könnyelműség és játékosság a férfiakkal szemben, így hallottam ezt tőle magától és Klárától is; ami részben szerelemvágyó természetéből, részben természetének bájos közvetlenségéből eredt. Klára sok mindentől »visszatartotta« – nem tudom, miktől. Nem fontos dolgoktól, azt hiszem.
Az a fenti kijelentése viszont rögtön s később min- jobban úgy hatott Erzsikére, hogy szinte hajtotta én- felém. Ezt százszor és százszor elmondta nekem. S kezdődő, titkolt konfliktusát »anyai« barátnőjével, akiért »meg tudott volna halni«, a férjével, aki előtt (ahogy saját maga előtt is) titkolta valódi énjét, s azzal a polgári-katolikus erkölcsi renddel, amelyben felnőtt, s amely még sokáig kegyetlenül meggyötörte
Egy hegyi kirándulás, tavasszal vagy nyáron tárta fel számomra a valódi helyzetet, a kötekedő-semmibe vevő tréfálkozás mélyét, azt, hogy beleszerettem vagy legalább erősen megkívántam a gyönyörű fiatalasszonyt. A Csillebércre mentünk ki, egész napra. A fennsíkon valahol ugrabugrált a társaság, sok ember, legalább 12-15, fogócskázott, bakot ugrott, táncolt, ahogy később hazamenet, az Ördögorom csárdában csakugyan táncoltunk is. (Én nem tudok); de emlékszem rá, s ez is már féltékenységszerű érzést mutat, hogy ő a számára egyébként indifferens Komlós Aladárral táncolt. No, de még fent vagyunk a dombon. Lányok és asszonyok is átugrottak már – a bakugrások során – felettem, s nem éreztem semmit, még pikánsát sem, amikor azonban Erzsike repült át a hátam, nyakam, lehajtott fejem fölött, egyszerre megsajdult a szívem, olyan vággyal, hogy még most is, e percben is, teljes hévvel érzem. Világos volt, hogy teljes begyújtás történt, hogy úgy mondjam… De nem részletezhetem a dolgokat, később ezer és ezer hasonlóra térhetnék ki, s most csak jelezni, körvonalazni akarom az érzéseket s az egész életünk folyamatát, nem kibontani szálaira.
Udvarolni kezdtem Erzsikének. Boldogan fogadta, nevetve elhárította. Hetek teltek, hónapok. Mindjobban fogtuk egymást."
„…út , orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s minden ott remeg
az első vágy s a kitartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara…”
A MÚZSA:
Vékesné Korzáti Erzsébet 1902 június 25-én született Keszthelyen. Már gyermekkorában kijárt neki a szenvedésből (szűkös anyagi körülmények közt nőtt fel) ami aztán haláláig kísérte.
Áldozat volt a kultúra oltárán, ő volt a magyar költészet legszebb szerelmes verseinek ihletője, Szabó Lőrinc múzsája.
Korzáti Erzsébet már fiatalon férjhez ment, egy akkor még jómódú kereskedőhöz, Vékes Ödönhöz (1920)
Szabó Lőrinc 1921 szilveszterén feleségül veszi Mikes Klárát. Mikes Klára jó barátságban van Vékesné Korzáti Erzsébettel, aki őt szinte isteníti. Mikes Klára (Nagyklára) művelt asszony, aki sokat tanítja, neveli a fogékony Erzsébetet, elviszi magával operába, kirándulni, utazásokra. Erzsébetnek imponált az, hogy Szabóék révén költők, újságírók, festők világába pillanthatott be.
1925-ben egy csillebérci kiránduláson kipattant a szerelem Vékesné Korzáti Erzsébet és Szabó Lőrinc között, ami aztán 25 évig tartott, 25 év állandó bujkálással, lelkiismeret-furdalással, bűntudattal , szakítani akarással és szakítani nem tudással.
Erzsébet szenvedélyesen szerette Lőrincet , de ez a szerelem rengeteg szenvedést és kételyt is okozott neki. Főleg Nagyklárával szemben érezte magát bűnösnek, mert úgy érezte, hogy elárulta azt az asszonyt akitől annyi jót kapott, de szenvedett valláserkölcsi okok miatt is, meg azért is mert oly keveset lehetett Lőrinccel és akkor is csak rejtőzködve mint a tolvajok. Később a szenvedés anyagi vonatkozást is kap. Férje tönkremegy és ettől kezdve hosszú ideig él férjével és fiával nyomorúságban. Mintha ez még mind nem lenne elég, sokat betegeskedik is, mint aztán kiderül csont TBC-je van, amiből soká és nehezen gyógyul ki.
Pihenés végett és a gyógyulásban reménykedve Vékesné Korzáti Erzsébet 1928 júliusában az Országos Gyermekvédő Liga közvetítésével, az ottani Weutsnik család meghívására Hollandiába megy.
A hosszú eschedei hónapok alatt intenzív levelezés folyik Lőrinc és Erzsike között. Ebben az időben írja Szabó Lőrinc a Szeretlek és a Melleted című verseit. Íme néhány sor a Szeretlekből:
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Minden percedet csókolom
nem múlik ízed ajkamon
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek. *
A 23 éves múzsa sok mindenre alkalmatos. Nem fiatal, de van még mit tanulnia, ha nyitott az újra, nem öreg, nincsenek bekopva bizonyos múzsa-eresztékek, amelyek bizony gyorsan elhasználódnak a harmincas évek környékén. Erzsébet és Lőrinc légtornászként kapják el egymást, ahogy lenni szokott. A libidóval kevésbé ellátott házastársakat elnyomja a friss hegyi levegő, a bő vacsora, őket ugyanez tartja ébren. Így van ez. És szolgálják a test ördögét. Kezdődik egy huszonöt éven át tartó őrület, elmebaj, sikoltozás, öngyilkos fenyegetőzés innen és onnan, bűnfeltáró vallomások, lelkifurdalás, és persze az önzés és viszont-önzés, a se veled, se nélküled. A rendszeres tombolás közt, sonka a zsömlében, ami az egészet egyensúlyban tartja, a titkosan béapplikált szeretkezések.
Szabó Lőrinc: Szeretlek
Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.
Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.
Szabó Lőrinc, akinek felesége és Erzsike mellett még számtalan más nőügye is van, egy olyanfajta hármas házasságot képzel el, ahol mintegy legalizált módon tolerálná a két asszony egymást. Így neki nem kellene lemondani sem Nagykláráról, gyermeke anyjáról, sem pedig Erzsikéről. Ezt az őrült tervet, Erzsike enschedei tartózkodása alatt, egyelőre konkrét név említése nélkül kifejti feleségének, aki tudott férje kicsapongó szexualitásáról. Az asszony képes elvileg erre a nagy kompromisszumra, de amikor megtudja kiről van szó, akkor bekövetkezik a robbanás. Az asszony ezt már nem tudja elviselni. Persze Erzsikén is, miután megtudja a nagy gyónást erőt vesz a pánik és a Klárával szembeni lelkiismeret-furdalása csak nő.
A Magyar Nemzet című napilap 1950. február 16-i számában a következő gyászjelentés olvasható: „Vékes Ödönné született Korzáti Erzsébet hirtelen elhunyt. Temetése csütörtökön d.u. 1. órakor a farkasréti temető halottasházából lesz.” Ezzel a gyászhírrel zárult egy huszonöt évig tartó szerelmi történet, de ugyanezzel kezdődött el az a tragikus-gyászos-elmélkedő-eszmélkedő huszonhatodik év, amelynek során megszületett a címével is ezt az évet jelző mű, A huszonhatodik év 120 szonettből álló ciklusa. Az emlékezés során a költő végiggondolta mindhármójuk, a kedves, a feleség és a saját szempontjából az elmúlt negyedszázad történetét az immár megválaszolhatatlan kérdésnek állandó ismételgetésével:
Részlet Erzsike egyik leveléből: „Hallatlan szégyellem magam sokszor, mégiscsak egy aljas csalás avval szemben, akit a legjobban szeretek, Ödönről nem is beszélve, aki eltart...., szörnyű hitvány féregnek érzem magam, akinek nincsen joga semmihez sem, ami rendes és tiszta.” *
De Szabó Lőrincnek is vannak néha őszinteségi megnyilvánulásai : „Én Szabó Lőrinc, a gyalázatos és bűnös, az erotikus és beteg és őrült és erkölcstelen disznó,....” *
Levélrészlet
Sz. Lőrinc Erzsikéhez:
Igen, visszatérek rád, arra, hogy hogyan foglak csókolni. Istenem, nem is tudom, olyan tehetetlen és telhetetlen vagyok, annyira elfogyott az emlékedből a valóság, annyira testtelen bennem a vágyódás, annyira képzelődésből élek, – kislányom, jöjj már ki megint és szeress jobban, mint eddig. Nincs örömöm tenélküled, Bözsikém, és milyen nagy lehetne teveled, ha… tudod a többit. Szóval: szeretlek, ez az egy szó is elég volna. – – Nagyon fáradt vagyok, erőtlen, nem tudom írásra koncentrálni magamat; de majdcsak lesz valahogy. Aki tovább bírja, annak lesz jobb. Most isten veled, végy a karodba, takarj be a takaróddal, ölelj meg, és aludjunk együtt egészen addig, míg viszont nem látlak. Te! Én bemegyek szombaton! Nem foglak gyötörni, ne félj. De bemegyek. Hacsak direkt le nem fújod a látogatást. De inkább hívj, édes kislányom, és ne nevess ki. Csókolom a szádat, kicsit, nagyon, egészen, a nyelvedet, a szemedet, a másik szemedet, a hajadat mindenütt, a homlokodat, arcodat, nyakadat, a melledet, mind a kettőt, a hasadat, karodat, végig-végig, a combodat, a hajlásaidat, térdedet, bokádat és ölellek mindenütt, kedvesem.
Lőrinc
Klára sem tud igazán megbocsátani és a szerelem Lőrinc és Erzsike között is csak el van nyomva ideig-óráig, hogy aztán elemi erővel törjön újra fel. Lőrincet felbosszantják feleségének jelenetei (öngyilkossági kísérletek)
Erzsike, valószínűleg elsősorban fiára való tekintettel, nem él ezzel az egyszeri lehetőséggel, pedig aztán már 1929-től anélkül, hogy elválnának férjétől külön él. Telnek az évek. Korzáti Erzsébet közben kiválóan képzett individuálpszichológus nevelőnő.
Hosszú, feszült pillanat következett. A szenvedély vonta, Klára állandóan rájuk vetülő árnyéka fájón taszította őket egymástól. Ahogy azonban Dante Poklának „húsban vétkező” szerelmesei, Paolo és Francesca sem parancsolhatott a belül dúló szélviharnak, úgy hamarosan a „vész” Erzsébetet is a költő karjaiba sodorja. A hideg télben teljesül be végül bűntudattól vergődő szerelmük, a „testek találkozása”.
„Kiáltani szeretném, s nem lehet,
még súgni se szabad a nevedet,
még gondolni se, - jaj, elárulom,
pedig belül csak azt visszhangozom,
a hangos titkot, mely életemet
úgy édesíti, édes nevedet…”
Huszonöt év - csupa szenvedély s szenvedés. Titkolt együttlétek a Bakonyban, Pesten, Hévízen, Igalon és a Balaton-partján. A költő már házasságában is a teljességet kereste, a szerelem perceiben a mindennel vágyott egyesülni. Verseiből azonban tudjuk, a lélek szüntelen kielégületlensége jellemzi. Nem csoda, hogy magánélete ennyi vívódással, zaklatottsággal teli.
Kit törvény véd, felebarátnakmég jó lehet;
törvényen kívűl, mint az állat,
olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, amikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
s én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Gyötrő a lelkifurdalás, így szinte megkönnyebbülést hoz Erzsébetnek a titokterhes szerelem „felfedése”. Mikes Klára már korábban is gyanakodott, hogy férjének van valakije, azt azonban álmában sem gondolta, hogy barátnője az. A puszta félrelépés tényébe már kételyei hajnalán belenyugodott az asszony, de amikor megtudta, hogy ki az a bizonyos „másik” (azaz harmadik), hisztériás rohamot kapott és öngyilkossággal fenyegetőzött. Szabó Lőrinc és Erzsébet szakítottak - közös megegyezéssel.
Három csendes év következik. Mindketten élik életüket, azonban ez csak a látszat: ismét elég egy pillanat, hogy a régi hév visszatérjen. A kapcsolattal együtt azonban ismét beköszönt életükbe a „kétlakiság” és a nyugtalan titkolózás kora. Semmi és minden ez a szerelem mindkettejük számára: gyötrő, de édes gyötrelem.
Megkezdődik a háború, annak minden szörnyűségével. Korzáti Erzsébet kicsiny intézetében zsidó gyermekeket bújtat Ezt méltányolva posztumusz oklevelet kap és a Jad Vasem emlékfát ültet tiszteletére. Vékesné Korzáti Erzsébeten 1949-től a fokozatos összeroppanás jelei mutatkoznak.
…óh, be más volnék, ha lehetne még,
hozzád, be más, te, legönzetlenebb:
rettegve siratok és szeretek,
mióta nem vagy, minden életet.”
Enschedéből hazatérve Erzsike / TBC-je miatt utazott el/ mindent elmond férjének, aki megbocsát. Az, az elképzelés a jövőt tekintve, hogy Erzsike továbbra is élvezi a Klára barátságát, aki szintén nagylelkűen megbocsát és Lőrinccel egy fajta szigorúan baráti viszony marad némi önként vállalt játékszabályok betartása mellett. Persze mindez csak önámítás volt, hiszen és úgy dönt, ha Erzsike is kész e lépésre, elválik.
1950 február 12-én luminált vett be, majd kinyitotta a gázcsapot és véget vetett életének.
Szabó Lőrinc 120 szonettel búcsúzott a halott kedvestől. 120 fájdalmasan szép szonettel, melyek sorai közé belefonódtak Korzáti Erzsébet verssorai is. A Huszonhatodik év Erzsébetet az irodalom oly múzsáinak sorába léptette, amilyen Beatrice vagy Gyarmati Fanni voltak.
Amikor Szabó Lőrinc megírta a Semmiért egészent, sokak szerint a magyar irodalom legkegyetlenebb szerelmes versét , bizonyára nem gondolt arra, hogy az ott írottak egyík része egészen konkréttá válhat:
Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
öngyilkosság, vagy majdnem az.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Mutasd meg a teljes alázat
és áldozat
örömét és hogy a világnak
kedvemért ellentéte vagy.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
míg nem vagy mint egy tárgy, olyan
halott és akarattalan:
addig nem vagy a többieknél
se jobb, se több,
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Mint lámpa, ha lecsavarom,
ne élj, mikor nem akarom;
ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
börtönt ne lásd;
és én majd elvégzem magamban,
hogy zsarnokságom megbocsásd.
Szabó Lőrinc élete végéig siratta elhunyt kedvesét. Rengeteg verset írt emlékére, vagy emlékét idézve, a Huszonhatodik év 120 szonettjét, de sok verset a Tücsökzenéből is.
A huszonhatodik év Úgy legyen című verséből:
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
Két új rózsatő a sírod felett.
Jó s rossz most zárja könyvbe a neved.
Te se halsz meg egészen! Kétezer
évig mindig lesz , aki rád figyel:
férfi sóváran, asszony irigyen –
örök vágy őriz....Ámen. Úgy legyen!
* A levélidézetek a Huszonöt év Szabó Lőrinc és Vékesné Korzáti Erzsébet című Kabdebó Lóránt és Lengyel Tóth Krisztina gondozásában a Magvető könyvkiadónál megjelent kötetből valók.
„Hogy rettenetes, elhiszem,
de így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.”
Semmiért egészen
A vers értelmezése:
a vers a magánytól szenvedő ember kegyetlen társkereső jajkiáltása, a pokol abszurd idillje. Ha az ember létállapota az állandó szembenállás a világgal, ebben társat nem vállalhat, legfeljebb „alkatrészt” szerződtethet: a társul jelentkezőtől a belső védekezést és méltóságtudatot is meg kell tagadnia. A kiszolgáltatottság, a magány rendje így kívánja, csak ezt engedi, a társas kapcsolat modellje csak eszerint épülhet ebben a pokoli stférában. Cserében mit ígérhet? Semmit. Ez a címbe is emelt feltétel.
A vers kettős nyelven
mystynekatika2012. február 22. 13:31
Köszönöm szépen édes tesóm!
Kicsikinga2012. február 6. 17:46
Hálásan köszönöm ezt a fantasztikus élményt!
Önzetlen, hatalmas munkád előtt fejet hajtok tisztelettel, Katikám!