Múzsák és Szerelmek

mystynekatika•  2010. május 11. 17:54

                                                 

 Azt mondják, a szerelem költővé tesz. Gyakran. A barátság az életet teszi költőivé és költészetté. A szerelemből a költészet hamar kivész, mert a szerelemnek minden csak eszköz, hogy a világegyetem két legnagyobb ellentétét, a férfit és a nőt egybeolvassza. A barátság maga ez a poétikus kapcsolat. És a verseket nem írjuk, hanem éljük.

Hamvas Béla

 

 

2010. február 16., kedd 23:56

Radnóti Miklós (1909-1944)

Budapesten született, 1909. május 5-én.
Magyar irodalmi arcképcsarnok

Eredeti neve Glatter Miklós. Születése anyjának és ikertestvérének az életébe került; 11 éves volt, amikor apja meghalt.
Nagybátyja, Grosz Dezső gondoskodott róla, az ő kívánságára szerzett kereskedelmi érettségit 1927-ben, a csehországi Reichenberg (ma Liberec) textilipari szakiskolájában.
1930-ban megjelent első verseskötete (Pogány köszöntő). Ősszel a szegedi egyetemen magyar-francia szakra iratkozott be. Sík Sándor, „a nagy professzor”, fölfigyelt rá, meghívta tudósképző szemináriumába.
1931-ben elkobozták Újmódi pásztorok éneke című kötetét, és izgatás, vallásgyalázás címén nyolcnapi fogházra ítélték; ezt Sík Sándor közbelépésére felfüggesztették. A nyarat Párizsban töltötte.
Lírája két kötettel gazdagodott Szegeden (Lábadozó szél 1933; Újhold Buday György fametszeteivel, 1935).

1934-ben bölcsészdoktorrá avatták. Nevének Radnótira magyarítását, mivel ez védett név volt, megkérdezése nélkül Radnóczira módosították. Írásait továbbra is Radnótiként írta alá, a ráerőszakolt névnek pusztán doktori értekezésének egyetemi változatán (Kaffka Margit művészi fejlődése) kellett szerepelnie.

1934-ben házasságot kötött a szerelmes verseit már kora ifjúságától ihlető Gyarmati Fannival.

1
1936-ban tette közzé a pályájának fordulópontjaként emlegetett Járkálj csak, halálraítélt! című verseskötetét.

1937-ben Baumgarten-jutalmat kapott.

1944. május 20-án ismét munkaszolgálatos lett. Német felügyelet alatt a szerbiai Bor melletti Lager Heidenauban írta remekműveit, a két utolsó eclogát, a Gyökér, a Levél a hitveshez és az À la recherche című verset. 1944. szeptember 17-én innen indították el utolsó útjára. Költészetének erejébe és fennmaradásába vetett hite oly erős volt, hogy még az „erőltetett menet” közben is képes olyan remekművek megírására, mint a négy Razglednica. Noteszába gondosan beírt verseit exhumálásakor viharkabátjának zsebében találták meg. A még maga összeállította, de utolsó verseivel bővített kötete (Tajtékos ég 1946) a háború után éledező irodalmi életünk első jelentős eseménye.

Abdán végeztek vele magyar keretlegények, 1944. november 9-én.

Kevés olyan magyar művész van, akinél élet és költészet ennyire elválaszthatatlan lenne. Születésének tragikus körülményeitől egész életében nem szakad el, s egyre erősödő mértékben jelennek meg verseiben a bűntudatnak, a szenvedés jogosságának motívumai. Származása pedig sorsának történelmi tragikumát adja. Pomogáts Béla szavaival: „Mintha természet és társadalom azon vetélkedett volna, melyikük pusztítsa el előbb.”

Radnóti titkos szerelme
2009.02.24. | Ács Borbála
Sokáig nem tudtunk róla, hogy Radnóti Miklós életében is volt egy másik nő a felesége, Gyarmati Fanni mellett.

Radnóti Miklós:
Szerelmi ciklus 12.

Az illatod bolondja voltam,
úgy hajtottam hozzád a fejem,
mint télen illatos, idegen
párás virágokhoz, amelyek
japán vázában remegnek egy
alkonyuló szobának asztalán
és az illatuk a nyárról mesél.

Oly vigyázva, halkan csókoltam
meg az ajkad, hogy szirmod ne hulljon
és sokáig megmaradj nekem,
de hiába az illatod elszállt
és én egy régi parfőmnek fájó
emlékét hegedülöm el most
emlékezőn a papiroson.

Mindenkor izgalmas kérdés az élet és a költészet viszonya – a versek mögötti személyiség a maga titkaival. Radnótival kapcsolatban bőven találunk hátborzongató életrajzi tényeket – a születése és a halála körül is. Az Ikrek havának alapmotívuma az az életrajzi tény, hogy születésekor édesanyja és ikertestvére meghalt. Utolsó, közvetlenül a halála előtt írt verseit pedig a holtteste exhumálásakor kabátja zsebében talált Bori noteszből ismerjük.

Szerelmi költészete mögött nem sejtenénk érzelmi viharokat. Szerelmes verseit feleségéhez, Gyarmati Fannihoz írta: ezek a művek nagyrészt egy beteljesült, nyugodt, boldog szerelem versei. (A tudat, hogy a versek múzsája 97 éves, és jó egészségnek örvend, valahogy még egy réteg különös dicsfényt kölcsönöz ennek a szerelmi költészetnek.) Égető szenvedélytől, reménytelen vágytól, kudarctól fűtött szerelmi versek százával születtek a magyar irodalomban, ezt a fajta szerelmet – a már nem tüzelő, de annál mélyebb szeretettel összekovácsolódott házastársi boldogságot – Radnótin kívül nem sokan tudták művészetükben megjeleníteni.
Két karodban
http://www.youtube.com/watch?v=PFqEN2ofdgY

A szerelmi háromszög

A költő és Gyarmati Fanni szerelme 17 éves korukban kezdődött, majd tanulmányaik végeztével, 26 éves korukban házasodtak össze. Kapcsolatuk példamutató és erős volt – akárcsak a versekben. Büszkék voltak arra is, hogy a szerelmet nem a másik fél kisajátításaként, hanem kölcsönös bizalmon, elfogadáson alapuló kapcsolatnak fogják fel. Fanni nemcsak szerelme, hanem igazi társa volt a költőnek: kritikus és barát éppen úgy, mint feleség. Olyan házasságot akartak megvalósítani, amelyet ma is szinte lehetetlennek látunk, nem csoda hát, ha akkoriban ijesztően modernnek számított. Férfi és nő között teljes egyenrangúság és feltétel nélküli elfogadás – ez volt a viszony alapja, amelybe semmiképp sem fér bele a birtoklási vágy.

De vajon az belefért-e, hogy a hat éve házas Radnóti – amint ezt Ferencz Győző költő, irodalmár, Radnóti monográfusa naplóbejegyzések és visszaemlékezések alapján állítja – beleszeretett Beck Judit festőnőbe? Viszonyuk körülbelül egy évig tartott. Kérdés, hogy egy példásan boldog házasság idilljébe hogyan léphet be egy harmadik? Vajon a 14 évnyi elkötelezettség vagy a „más” és az „új” iránti vágy, esetleg a férfi belső bizonytalanságai, rossz közérzete vonzották-e be? Ezekre a kérdésekre a versek és a feljegyzések nem adnak választ.

Az viszont kiderül, hogy a költő nyíltan vallott feleségének a szerelemről – különleges házasságuk szabályaiba a teljes őszinteség is beletartozott, bármennyi fájdalmat okoztak is ezzel a másiknak. Amikor a festőnő egy önarcképet ajándékozott Radnótinak születésnapjára, [i]Gyarmati Fanni csak ennyit jegyzett fel a naplójába:[/i] „ha Miklósnak örömet okoz, örüljön.”

Baráti társaságuk, ismerőseik is mindvégig tudtak a kapcsolatról. Gyarmati Fanni naplóbejegyzései az idézetthez hasonló, csendes tűrésről és végtelen önuralomról árulkodnak. Mindketten sokat szenvedtek – Radnóti megértést és türelmet várt el a feleségétől, aki erre törekedett is, küzdve az amúgy természetes féltékenység érzésével. A viszony az év végére lassacskán elfásult, Beck Juditot már újabb szerelmek izgatták, a költőt pedig első munkaszolgálata szólította

A háromszög és a versek

Nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy a viszony akár egyetlen verset is ihletett volna, bár Ferencz Győző szerint néhányra, például a Harmadik Eclogára ráfogható, hogy Beck Judit a múzsája. Ebben a versben a háború előtti, előérzetekkel teli világban a szerelem új, szép, izgató érzés, a kávéházba is azért ugrik be, hogy erről ábrándozzon: „tanítok s két óra között berohantam elmélkedni a füst szárnyán a csodás szerelemről.”
Az irodalomtörténészek sokáig nem tudtak, vagy nem akartak tudni a Beck Judit-viszonyról. Ma már ismerjük a történetet, tudni véljük, milyen volt ez a házasság valójában. Valószínűbb viszont az, hogy az égvilágon semmit nem érthetünk meg abból, ami akkor lezajlott köztük, és abból, hogy mindez milyen hatással volt arra, ami a kézzelfogható örökség, és ami igazán a miénk lehet: Radnóti verseire.
Forrás :_ Internet _

Tétova óda

Mióta készülök, hogy elmondjam neked

szerelmem rejtett csillagrendszerét;

egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.

Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, -
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
,
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.[/b]
1943. május 26.

2010.febr.
Éjszaka / Radnóti M./

Alszik a szív és alszik a szívben az aggodalom,
alszik a pókháló közelében a légy a falon;
csönd van a házban, az éber egér se kapargál,
alszik a kert, a faág, a fatörzsben a harkály,
kasban a méh, rózsában a rózsabogár,
alszik a pergő búzaszemekben a nyár,
alszik a holdban a láng, hideg érem az égen;
fölkel az ősz és lopni lopakszik az éjben.

 

                                   KOSZTOLÁNYI DEZSŐ

  Én úgy szeretlek
A cigarettához
és a szalonkabáthoz te vagy a hit.

A vájt fülű és -szívű olvasónknak több talán nem is kell,
hogy sejtse, ki búvik meg e sorok közt.
Kosztolányi Dezső - szeretteinek csak: Dide - kisfiús daccal és aggastyáni fájdalommal telt pillantása, csakúgy, mint élet és halál mezsgyéjén egyensúlyozó költészete egyfajta védjegyévé vált.

De védjegyévé vált - köszönhetően a különös alteregó, Esti Kornélnak - a szalonkabát, s ideges kezének gyakori "lakója", a cigaretta.

Szalonkabát és cigaretta -
csöndes elegancia és nyugtalanság.
A boldog-szomorú Kosztolányit sem jellemezhetnénk ennél jobban - s e kettősség ráadásul ott lesz minden tettében - így szerelmeiben is.

Kosztolányi szerelmi életéről pedig oly
szemtanút szólítunk vallani, akinél közelebbről
kevesen ismerhették Didét: feleségét, Harmos Ilonát.

Harmos Ilona - vagy ahogy Kosztolányi átkeresztelte: Görög Ilona - tehetséges pesti színésznő volt. 1910 telén kezdték össze-össze szövögetni életük fonalát a Párkák, bár korántsem volt könnyű dolguk.
Első találkozásukra a Vígszínház nézőterén került sor.
Kosztolányi a leány mellett ülő fiatalemberrel folytat eszmecserét a szünetben. A lány felett beszél el, mintha az levegő lenne, majd megkéri barátját, mutatná be őt "húgának".
Családi kötelék nem lévén, nevetve tisztázzák a félreértést. Kosztolányi gálánsan hazakíséri lányt.
Hozzáírt verse
Ilona

Lenge lány,
aki sző,
holdvilág
mosolya:
ezt mondja
a neved,
Ilona,
Ilona.

Lelkembe
hallgatag
dalolom,
lallala,
dajkálom
a neved
lallázva,
Ilona.

Minthogyha
a fülem
szellőket
hallana,
sellőket,
lelkeket
lengeni,
Ilona.

Müezzin
zümmög így:
"La illah
il' Allah",
mint ahogy
zengem én,
Ilona,
Ilona.

A
Ó az i
kelleme,
ó az l
dallama,
mint ódon
ballada,
úgy sóhajt,
Ilona.
..............
.............

Csupa l,
csupa i,
csupa o,
csupa a,
csupa tej,
csupa kéj,
csupa jaj,
Ilona.

És nekem
szín is ez,
halovány
kék-lila,
halovány
anilin
ibolya,
Ilona.

.....................
................
Lankatag
angyalok
aléló
sikolya.
Ilona,
Ilona,
Ilona,


A következő találkozáson azonban inkább ideges, nyugtalan oldalát mutatja a fiatalember.
A "nevető harmadik" szerepében ezúttal Karinthy Frigyes, mindkettőjük közös ismerőse.
A helyszín egy főpróba: Kosztolányi dacos, nőgyűlölő arcát mutatja most, ami Ilonát kihozza béketűréséből.
A beszélgetést követően dühösen, bár diszkréten zaklatják Karinthyt: "Ki ez a nyegle fiatalember? Ki ez a fontoskodó lány?". Karinthy méltán híres mondata ötlik fel: Hogyan is érthetné meg egymást férfi és nő, mikor mindkettő mást akar: a nő a férfit, a férfi meg a nőt. Karinthy hamar átlát a szitán, s "boronálni" kezd.

Eleinte csak "pajtások".
Szerepeket osztanak egymásra, hogy polgárpukkasztó jelenteket adhassanak elő az utcán, sokak megbotránkozására.
A szerelem a színfalak mögött szövődik..
. Mély vallomások, majd heves visszakozás - leginkább így jellemezhetnénk szerelmüket. Igazi kínzó "se-veled-se-nélküled" kapcsolat.


Végül házasság lesz a kapcsolat megpecsételője.
Különös házasság: pajtási és szerelmi kötelék is egyben.
De több is talán annál. Kosztolányi így búcsúzik tőle egy levele végén: "Barátod, testvéred, fiad: Désirée".
Ez talán mindent elárul. Kapcsolatuk ráadásul irodalomtörténeti szempontból is gyümölcsöző lesz: Harmos Ilona ötlete nyomán születik például Kosztolányi remekműve, az Édes Anna.

Feleségemnek...

Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.
De múltkor este, amikor bejöttél
szobámba, s mondtál valamit nekem,
sok év után egyszerre ráocsudtam,
hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
ámulva néztelek. Szemem lehunytam.
Ezt hajtogattam csöndesen magamban:
"Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegzetet."

Kosztolányi, ha örök hűséget fogadott is, de semmiképpen sem fogadta meg, hogy többé más asszony nem gyújthatja lángra szívét. Még élete alkonyán is szenvedélyesen fellángol szerelme egy asszony iránt - s Harmos Ilonának ezúttal is fontos szerep jut.

A betegeskedő Dide szanatóriumról szanatóriumra jár feleségével, hogy gyógyíttassa magát.
Egy Duna menti kastélyban ismerkedik meg talán utolsó nagy fellángolásának tárgyával: egy ideges, gyomorbeteg asszonnyal. A titokzatos asszony kisfiával és szőke nevelőnőjükkel érkezett, hogy kúrálja magát. Ilona kezdetben mit sem sejt, ám egy este... halljuk hát az ő szavaival:
"Valamelyik este a társalgóból a Dunára pillantok, s észreveszem, hogy a holdvilágos éjszakában, az üveges ajtó mellett, a falhoz támaszkodva ott áll a fiúcska édesanyja, olyan különös és jelentős mozdulattal, hátraszegett fővel, amely félreérthetetlenül valami lázat mutat.
Előbb azt hiszem, hogy egymagában ábrándozik, de azután, mintha az uram alakjának egy vékony szeletét látnám a közelében." (Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső)

Az eset azonban nemcsak a feleség előtt tárul fel: másnap három-négy "jóakaró" hölgy súgja bizalmasan a fülébe, hogy férjének tetszik az a "másik". Ilona rájuk hagyja, bár szívében - úgy tűnik nem alaptalanul - feléled a féltés.
Dide pedig boldog.
Az asszony miatt még a templomba is hajlandó eljárni vasárnapi misére - holott ezt még édesanyja kedvért sem tette meg.

Majd elérkezik a hazatérés pillanata. Dide este irtózatos jelenetet rendez: éjjel felriad, hogy rosszul van, s már érzi a véget.
Orvosért könyörög, majd pedig kéri, Ilona hívjon be mindenkit hozzá. A mindenki persze nem lehet más, mint az asszony.
A hitves csak az orvosért küld. Hajnalra javul a költő állapota.

Pest. Nyugalmat és koplalást ajánl az orvos a rosszullét nyomán. Dide állandó látogatója lesz egy "jóakaró barát", akivel órákig pusmognak.
Nem kétséges: ő az összekötő Dide és az asszony közt - tehát még nem szűnt meg a kapcsolat.
Ilona végül dönt és enged. Mármint férjét, hogy az visszatérjen a kastélyba elrendezni érzéseit.
Dide alig hisz fülének. Felesége asszisztál kis románcukhoz? Az eredmény még Ilonát is meglepi. A kastélyból hazatérő Kosztolányi ugyanis hozzá is megtér. Nem volt hiábavaló, hogy legyőzve büszkeségét visszaengedte ahhoz a "másikhoz".

"Hihetetlen én , senkibe se hittem,
beléd fogódzom és kérdezlek itten,
hová megyünk mi, élet koszorúsa,
Mélyszavu múzsa? " /Hitves/

Kétségek közt hánykódik, gyötrődik.
Egyszer el akarja hagyni Ilonát, hogy egy albérletbe költözzön az asszonnyal;
máskor arról kesereg, hogy az egész nem ér meg ennyi bonyodalmat, ráadásul az asszony arra akarja rávenni, hogy legyenek együtt öngyilkosok.
Ilona gyakori telefonoktól kezdi elveszíteni türelmét, s kéri: Dide ne a füle hallatára hagyja zajlani az eseményeket.
"Ha igazán szeretnél, nem haragudnál érte" - érkezik a válasz. Sic!


Hamarosan felgyorsulnak azonban az események.
A titokzatos hölgy férje lép színre, s követeli, Dide váljon el, s vegye el az asszonyt, vagy álljon ki vele párbajozni.
Dide könyörög hitvesének: válni szeretne, mondván: "Te vagy mindennek az oka, miért küldtél vissza a kastélyba".
Ilona hosszas vita után beleegyezik. "Édes, édes Manyikám. Látod, így melletted tudok maradni, most megint érzem, hogy szeretsz". Végül a válás és a párbaj is elmarad.

A "szegény kisgyermek" többé nem panaszkodott az ő édes Manyikájának. Szerelemről legalábbis már nem. De fájdalomról és halálfélelemről annál inkább.
Didét daganat sorvasztja. Ne sajnáljuk hát tőle -
hogy Ilona sem tette - utolsó nagy fellángolását!
Ilona bölcs asszonyként hagyta megtörténni a dolgokat....

" Ó el ne ítéld azt , ki élte végén
sötét szemekkel , dúsan áll eléd,
és tétovázó kézzel eltakarja
ledőlt világát, hitvány szégyenét."
/ Ó el ne ítéld /

      JÓZSEF  ATTILA

  http://hu.netlog.com/szabokato/#/szabokato/blog/blogid=230039&jproxy=3

 Szabó Lőrinc

 http://sulisztori.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=375181

 Kisnemesi család sarja. Apja mozdonyvezető, ami a család állandó vándorlását vonta maga után. A debreceni Református Főgimnáziumban tett hadiérettségit, majd bevonult katonának. Az őszirózsás forradalom után hazajött, majd Budapesten gépészmérnöknek, később pedig bölcsésznek tanult, végül újságíróként helyezkedett el. Szellemi nevelője Babits, aki a Nyugatnál jelentkező, nagy nélkülözések közt élő fiatal tehetségre felfigyelt. Kapcsolatuk később érzelmi és szakmai okokból is felbomlik. Szabó Lőrinc 1921-től az EST-lapok munkatársa. Itt ismerkedik meg a lap vezetőjének, Mikes Lajosnak a lányával, Klárával, akivel titkon házasságot köt. Két gyermekük született: Lóci és Klára. Életében nagy szerepe volt a szerelemnek, de házassága rosszul sikerült. 1924-től kapcsolatot kezdett Korzáti Erzsébettel, amelynek az asszony öngyilkossága tragikus véget vetett 1950-ben.

 

       költészetének egyik vezérmotívuma a szerelmi szenvedély, az erotikus vágy. Szinte rögeszméje a test látványa, ami a szerelmes gondolatok, érzések felébresztője, ezért minden szép nőt vágyaival halmoz el. Gyakran önkritikát is gyakorol, s megretten a saját pánerotizmusától. Nála a szerelem nem ünnepi természetű. Nő és férfi között csak az érzékek kapcsolatát ismeri el őszintének és igaznak. Szeretni is csak a maga törvényei szerint tudott.

Tízévi házassági és huszonöt évi szerelmi tapasztalat ihlette az egyik legismertebb versének megírására, a Semmiért Egészen címűre. Ez a híres-hírhedt „szerelmes” vers a legbensőségesebb emberi kapcsolatok egyikét, a szerelmesek közötti érintkezést mutatja be különös nézőpontból. Könyörtelen mű ez, de ettől a könyörtelenségtől a vers írója is szenved. Gyötri az önvád, mérhetetlen önzésének tudata, s az is, hogy társától valójában lehetetlent követel: azt kívánja a másiktól, hogy mondjon le önmagáról, legyen olyan, „mint egy tárgy”, amely „halott és akarattalan”, s ezért az odaadó hűségért nem tud ígérni hálából semmit sem. A kegyetlenül önző, követelőző szenvedély mélyén azonban keserűség, kiábrándultság, fájdalom húzódik meg. Nemcsak a szerető kiszolgáltatottságát követeli, ő maga is ki van szolgáltatva saját vágyainak. Olyan jelenséggel azonosul, melyet gyűlöl, és ettől szenved.

A hűtlen férfi szerelmi társától feltétlen hűséget, teljes odaadást és önfeladást követelt. A költő maga is úgy értékelte a szerepét ebben a kapcsolatban, amire az önző küzdelem, a kétségbeesés a női hűségért lesz jellemző. „Rettenetesnek” mondja a maga zsarnoki követelését, de gyanakvó féltékenységét csak úgy tudja elcsitítani, ha a nő a „világ ellentéte” lesz, és teljesen a férfi világán belülre kerül. A „kinti” világban a szerelem csupán „két önzés titkos párbaja”, a „bentiben” legyen ez teljes alázat és áldozat. Milyen könyörtelenül hangzó szavak ezek: „törvényen kívül, mint az állat, / olyan légy, hogy szeresselek. / Mint lámpa, ha lecsavarom, / ne élj, mikor nem akarom,”.

1950. február 12-én meghalt Vékes Endréné Korzáti Erzsébet, akinek halála porig sújtotta a költőt. Kínzó önvád gyötörte, hiszen amit a Semmiért Egészen című versben még gőgös önhittséggel felajánlott cserébe zsarnokságáért, az puszta ígéret maradt.

A huszonhatodik év című ciklust a 25 évig tartó szerelmi „történet” után írja, amelynek alcíme: Lírai rekviem százhúsz szonettben. A sors fintora, hogy a halál nem természetes halál, hanem öngyilkosság. A gyászév tépelődés, jajongás, kétségbeesés, reménytelen vágyakozás az eltűnt boldogság, a halott szerelmes után. A rekviem legjobb darabjaiban a szerelmi érzésnek és saját fájdalmának elemzését adja a költő. Teljesíti azt is, amit a Semmiért Egészen utolsó soraiban megfogadott: „... majd elvégzem magamban, / hogy zsarnokságom megbocsásd”.

         http://erettsegizz.com/magyar-irodalom/szabo-lorinc/       

 Szabó Lőrinc harminchat évig élt házasságban Mikes Klárával, és párhuzamosan 25 évig, kedvese tragikus haláláig kötődött szerelemmel felesége néhai barátnőjéhez, Vékesné Korzáti Erzsébethez. Sz.L: „Hogy mi váltotta ki? Tíz évi házasság és tizennégy-tizenöt évi szerelmi tapasztalat. . . . Az egész hűség-hűtlenség-szerelem-probléma nem lehetett más bennem, mint zavaros ködlés, és tudtam, hogy sokat kívánok, amikor ilyen odaadást kérek.” Egy évtizeddel a vers keletkezése után így fogalmaz: „Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. . . . A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke.”


Forrás: érettségi tételek | Érettségi

SZABÓ LŐRINC

I. Élete

(Miskolc, 1900. márc. 31. – Bp., 1957. okt. 3.), költő, műfordító
ref. papi család, apja mozdonyvezető
1918: hadiérettségi Debrecenben, majd Bp-re ment
’19-ben megkezdte egyetemi tanulmányait, de abba is hagyta
Babits tanítványa és barátja lett, lakott is nála ’20-21-ben
1921-ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát vette feleségül, így lett az Est munkatársa
hosszantartó viszonya volt Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel
30-as években közel került a népi írók mozgalmához
1945-ben vizsgálati fogságba vetették jobboldalinak bélyegzett múltja miatt, „feddéssel” igazolták, publikációs tilalmak sújtották
1947-ben a tiltakozások ellenére felvették az írószövetségbe
küzdött az üldöztetés és megkülönböztetés ellen, s a munkába menekült
1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak
1957. márc. 15-én Kossuth-díjat kapott , anyagi helyzete rendeződött
halálát szívroham okozta

II. Költészete, kötetei

1. kötete: Föld, erdő, Isten (1922) à george-i ihletésű szabad versekből áll
2. kötete: Kalibán, 1923, à anarchikus indulatok, tiltakozó kitörések reménytelen fogadkozások jelennek meg
Szabó Lőrinc műfaji vonzódása a drámai monológ, a költői epika,és a mítosz iránt (Kalibán, Anyám mesélte, Istár)
1926: Vezér c. politikai ódaàmeghurcoltatás
Fény,fény, fény (1925), A Sátán műremekei (1926)
Te meg a világ, (1932) à összegez, egyúttal új korszakot nyit e kötettel
Különbéke (1936) à keleti tárgyú versátköltések, Harc az ünnepért (1938)
Régen és most (1943)à eszmei és művészi válságot jelzett: jobboldali elfogultság jelenik meg benne
Új korszak: Tücsökzene (1947)à 370, egyenként 18 soros, jambikus tízesekből álló strófa alkotja, személyes emlékek, felidézett események, alakok, helyszínek bősége, elbeszélő vagy jelenetező technika, de nem verses önéletrajz. Cél: megnyugvás keresése, a zaklatott lélek vágya, hogy beleolvadhasson a természetbe, a lét mámorábaà ezt sugallja az elzsongító tücsökcirpelésvezérmotívuma és a látszólag monoton versforma
A huszonhatodik év (Lírai rekviem százhúsz szonettben)à az öngyilkossággal végződő tragikus szerelemnek, Korzáti Erzsébetnek állít emléket: szerelem, gyász, önvád
Valami szép: 1944-56 közötti egyéb versei
Kitűnő esszéista és kritikus is volt

Semmiért Egészen

A Te meg a világ kötet, de talán Szabó Lőrinc egész életművének legismertebb és legvitatottabb verse a Semmiért Egészen című költemény . A Buda ostroma idején elpusztult Clark Ádám téri Lánchíd kávéházban, egy utcai ablak mellett íródott és először a Pesti Napló 1931. májusi számában látott napvilágot. Formája: 10 sorból álló, bonyolult, ami ellenére a vers érvelő hangneme a szembeötlő, ezt hangsúlyozza maga a költő is kevés hangfelvételeinek egyikén. Bár a megfogalmazás tökéletes pontosságáért a verskedvelők egyértelműen csodálják, legtöbbször mégis inkább vitatják a belőle kiolvasni vélt antifeminista költői üzenet okán.

Szabó Lőrinc harminchat évig élt házasságban Mikes Klárával, és párhuzamosan 25 évig, kedvese tragikus haláláig kötődött szerelemmel felesége néhai barátnőjéhez, Vékesné Korzáti Erzsébethez. Sz.L: „Hogy mi váltotta ki? Tíz évi házasság és tizennégy-tizenöt évi szerelmi tapasztalat. . . . Az egész hűség-hűtlenség-szerelem-probléma nem lehetett más bennem, mint zavaros ködlés, és tudtam, hogy sokat kívánok, amikor ilyen odaadást kérek.” Egy évtizeddel a vers keletkezése után így fogalmaz: „Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. . . . A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke.”

A vers elején, a felütéssel figyelmezteti a befogadót: valami rendkívüli megrázkódtatás fog bekövetkezni a vers során.

A vers értelmezése: a vers a magánytól szenvedő ember kegyetlen társkereső jajkiáltása, a pokol abszurd idillje. Ha az ember létállapota az állandó szembenállás a világgal, ebben társat nem vállalhat, legfeljebb „alkatrészt” szerződtethet: a társul jelentkezőtől a belső védekezést és méltóságtudatot is meg kell tagadnia. A kiszolgáltatottság, a magány rendje így kívánja, csak ezt engedi, a társas kapcsolat modellje csak eszerint épülhet ebben a pokoli stférában. Cserében mit ígérhet? Semmit. Ez a címbe is emelt feltétel.

A vers kettős nyelven beszél. Egyrészt az önző ember törvényeit fogalmazza. Másrészt ez az asszonyi sors nem más, mint a költő saját tapasztalata alapján igen pontosan leírt kiszolgáltatottság és megszomorítottság, egy idegen sorsnak a másikkal való vállaltatása.Az önzés beteljesítéseként a „társ sorsát saját kiszolgáltatottságainak tapasztalataiból állítja össze. Ő maga a zsarnok meg a „zsarnokságom” áldozata is. És épp ezzel töri meg az önzés erejét. Ha az életben a férfi valóban megalázója lenne is a nőnek, a vers alkotása közben költőként elszenvedi maga is a férfi szerepe által okozott sérelmeket. Ezáltal máris megtörtént a megváltás művelete, amellyel méltóvá válik a megbocsátásra.

A záró két sort a vers lényegét megragadó eseményként értelmezem. A vers nem az önzés eksztázisa, hanem a szeretet apoteózisa (dicsőítése). Persze grammatikailag mégis olyan áttetszően jelenik meg az antifeminista szuggesztió, hogy maga a költő is egész életében külön jóvátételre, egy ellenvers megírására készült.”

2. Semmiért egészen (1931)

A címben az ellentétes jelentésű szavak feszültséget keltenek. A 16. sorban jelmondatszerűen

megismétlődik az ekkorra megokolt, kibomló gondolat, egy szemlélet igazolására. A feszültség egyre nő, és mintha a megfogalmazással gyötrődő beszédnek sokszoros külső és belső ellenállásokat kellene legyőznie, innen az érvelés még elvakultabbá válik.

A versbeszéd magyarázó hangnemű, az élőbeszéd közvetlenségével szólal meg. A feltételezett hallgató, aki számára ezek az elvárások megfogalmazódnak, a társ, feleség szerető – a másik ember. A hang felvállaltan zsarnoki, ebből ered a beszéd intenzitása. Szemléleti beidegződéseket támad, miközben belső bizonytalanságokat érint, és ott kísért a veszteség lehetősége is. A megsemmisülő kiszolgáltatottságot kívánó, zaklatott de önfegyelmező beszéd mögé a kiszolgáltatottság tapasztalatát és félelmét is odaérthetjük („már nem tudok mást”).

A versben a szerelem profán (közönséges) módon (de nem illúziótlanul), szándékosan kíméletlenül, lecsupaszított érdekviszonyként jelenik meg (alku, önzés, börtön), és szembesül a törvények nem egyszerűen kétpólusúnak érzékelt rendszerével. A kint és a bent szembenállása kinti és benti szembenállások sorává esik szét. Elvárások hálózata ez, a csomópontokon önfelszámolás követelésével, a szélsőségek megkísértésével próbálja meghaladni ezt a rendszert, a meghaladhatatlant.

A költemény sajátosan negatív értékviszonyokat állít fel, a jó választásnak lehetősége sem mutatkozik. A fojtottan agresszív érvelés egészen elmerül önnön kiúttalanságában. A felütés egy ellenvetésre adott válasz, a második személy uralja a verset, ennek ellenére a beszéd monológszerű.

Az első két szakasz kérés, kinyilatkoztatás és indoklás, ez a 3. szakaszban lágyabb hangszerelésben panaszként vagy szükségesnek érzett önigazolásként hangzik. A 4. versszak eltökélten folytatja az érvelést szenvedélyes hévvel, mint egy kifordított óda. Az 5. vsz. szentecia jellegű, felfokozott (szélsőséges szóválasztások, fogalmazásmód, túlzás).

A zárlat erőteljes, hatásos és ünnepélyes, a visszautaló érvrendszerben talált megoldást mutatja föl. Az értelmezés lehetőségei a konkrét szerelmi szituáción túlmutatnak (alkat, lelkiállapot, nyelvi magatartás).

Forma: Öt tízsoros szakasz, két keresztrímes rész (4–4 sor) egy páros rímű sorpárt fog közre. A vers jambikus lejtésű (kettes, négyes és ötödfeles) adásmódját tekintve töredezett. Rövid, kinyilatkoztatás érvényű versmondatok (1–3. vsz.), az 5–6. vsz.-ban ez a feszesség oldódik.

Eszközök: anaforák, halmozás, gondolatritmus, áthajlás.

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.


Forrás: irodalom tételek | Érettségi

 

 

SZABÓ LŐRINC

I. Élete

(Miskolc, 1900. márc. 31. – Bp., 1957. okt. 3.), költő, műfordító
ref. papi család, apja mozdonyvezető
1918: hadiérettségi Debrecenben, majd Bp-re ment
’19-ben megkezdte egyetemi tanulmányait, de abba is hagyta
Babits tanítványa és barátja lett, lakott is nála ’20-21-ben
1921-ben Mikes Lajos lányát, Mikes Klárát vette feleségül, így lett az Est munkatársa
hosszantartó viszonya volt Vékes Ödönné Korzáti Erzsébettel
30-as években közel került a népi írók mozgalmához
1945-ben vizsgálati fogságba vetették jobboldalinak bélyegzett múltja miatt, „feddéssel” igazolták, publikációs tilalmak sújtották
1947-ben a tiltakozások ellenére felvették az írószövetségbe
küzdött az üldöztetés és megkülönböztetés ellen, s a munkába menekült
1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak
1957. márc. 15-én Kossuth-díjat kapott , anyagi helyzete rendeződött
halálát szívroham okozta

II. Költészete, kötetei

1. kötete: Föld, erdő, Isten (1922) à george-i ihletésű szabad versekből áll
2. kötete: Kalibán, 1923, à anarchikus indulatok, tiltakozó kitörések reménytelen fogadkozások jelennek meg
Szabó Lőrinc műfaji vonzódása a drámai monológ, a költői epika,és a mítosz iránt (Kalibán, Anyám mesélte, Istár)
1926: Vezér c. politikai ódaàmeghurcoltatás
Fény,fény, fény (1925), A Sátán műremekei (1926)
Te meg a világ, (1932) à összegez, egyúttal új korszakot nyit e kötettel
Különbéke (1936) à keleti tárgyú versátköltések, Harc az ünnepért (1938)
Régen és most (1943)à eszmei és művészi válságot jelzett: jobboldali elfogultság jelenik meg benne
Új korszak: Tücsökzene (1947)à 370, egyenként 18 soros, jambikus tízesekből álló strófa alkotja, személyes emlékek, felidézett események, alakok, helyszínek bősége, elbeszélő vagy jelenetező technika, de nem verses önéletrajz. Cél: megnyugvás keresése, a zaklatott lélek vágya, hogy beleolvadhasson a természetbe, a lét mámorábaà ezt sugallja az elzsongító tücsökcirpelésvezérmotívuma és a látszólag monoton versforma
A huszonhatodik év (Lírai rekviem százhúsz szonettben)à az öngyilkossággal végződő tragikus szerelemnek, Korzáti Erzsébetnek állít emléket: szerelem, gyász, önvád
Valami szép: 1944-56 közötti egyéb versei
Kitűnő esszéista és kritikus is volt

Semmiért Egészen

A Te meg a világ kötet, de talán Szabó Lőrinc egész életművének legismertebb és legvitatottabb verse a Semmiért Egészen című költemény . A Buda ostroma idején elpusztult Clark Ádám téri Lánchíd kávéházban, egy utcai ablak mellett íródott és először a Pesti Napló 1931. májusi számában látott napvilágot. Formája: 10 sorból álló, bonyolult, ami ellenére a vers érvelő hangneme a szembeötlő, ezt hangsúlyozza maga a költő is kevés hangfelvételeinek egyikén. Bár a megfogalmazás tökéletes pontosságáért a verskedvelők egyértelműen csodálják, legtöbbször mégis inkább vitatják a belőle kiolvasni vélt antifeminista költői üzenet okán.

Szabó Lőrinc harminchat évig élt házasságban Mikes Klárával, és párhuzamosan 25 évig, kedvese tragikus haláláig kötődött szerelemmel felesége néhai barátnőjéhez, Vékesné Korzáti Erzsébethez. Sz.L: „Hogy mi váltotta ki? Tíz évi házasság és tizennégy-tizenöt évi szerelmi tapasztalat. . . . Az egész hűség-hűtlenség-szerelem-probléma nem lehetett más bennem, mint zavaros ködlés, és tudtam, hogy sokat kívánok, amikor ilyen odaadást kérek.” Egy évtizeddel a vers keletkezése után így fogalmaz: „Kérem, én önző vagyok. A többi férfi, úgy tudom, nem az. A nők sem azok. Így aztán én egészen különleges valamit szeretnék. Örömöt és feltétlen megbízhatóságot. Vigaszt, támaszt, segítőtársat. . . . A feleség, hacsak nem különlegesen zseniális, önálló, teremtő egyéniség, legyen alkatrésze a férje életének. Találja ebben az örömét, becsvágyát, a boldogságát. Másképp nincs házi béke.”

A vers elején, a felütéssel figyelmezteti a befogadót: valami rendkívüli megrázkódtatás fog bekövetkezni a vers során.

A vers értelmezése: a vers a magánytól szenvedő ember kegyetlen társkereső jajkiáltása, a pokol abszurd idillje. Ha az ember létállapota az állandó szembenállás a világgal, ebben társat nem vállalhat, legfeljebb „alkatrészt” szerződtethet: a társul jelentkezőtől a belső védekezést és méltóságtudatot is meg kell tagadnia. A kiszolgáltatottság, a magány rendje így kívánja, csak ezt engedi, a társas kapcsolat modellje csak eszerint épülhet ebben a pokoli stférában. Cserében mit ígérhet? Semmit. Ez a címbe is emelt feltétel.

A vers kettős nyelven beszél. Egyrészt az önző ember törvényeit fogalmazza. Másrészt ez az asszonyi sors nem más, mint a költő saját tapasztalata alapján igen pontosan leírt kiszolgáltatottság és megszomorítottság, egy idegen sorsnak a másikkal való vállaltatása.Az önzés beteljesítéseként a „társ sorsát saját kiszolgáltatottságainak tapasztalataiból állítja össze. Ő maga a zsarnok meg a „zsarnokságom” áldozata is. És épp ezzel töri meg az önzés erejét. Ha az életben a férfi valóban megalázója lenne is a nőnek, a vers alkotása közben költőként elszenvedi maga is a férfi szerepe által okozott sérelmeket. Ezáltal máris megtörtént a megváltás művelete, amellyel méltóvá válik a megbocsátásra.

A záró két sort a vers lényegét megragadó eseményként értelmezem. A vers nem az önzés eksztázisa, hanem a szeretet apoteózisa (dicsőítése). Persze grammatikailag mégis olyan áttetszően jelenik meg az antifeminista szuggesztió, hogy maga a költő is egész életében külön jóvátételre, egy ellenvers megírására készült.”

2. Semmiért egészen (1931)

A címben az ellentétes jelentésű szavak feszültséget keltenek. A 16. sorban jelmondatszerűen

megismétlődik az ekkorra megokolt, kibomló gondolat, egy szemlélet igazolására. A feszültség egyre nő, és mintha a megfogalmazással gyötrődő beszédnek sokszoros külső és belső ellenállásokat kellene legyőznie, innen az érvelés még elvakultabbá válik.

A versbeszéd magyarázó hangnemű, az élőbeszéd közvetlenségével szólal meg. A feltételezett hallgató, aki számára ezek az elvárások megfogalmazódnak, a társ, feleség szerető – a másik ember. A hang felvállaltan zsarnoki, ebből ered a beszéd intenzitása. Szemléleti beidegződéseket támad, miközben belső bizonytalanságokat érint, és ott kísért a veszteség lehetősége is. A megsemmisülő kiszolgáltatottságot kívánó, zaklatott de önfegyelmező beszéd mögé a kiszolgáltatottság tapasztalatát és félelmét is odaérthetjük („már nem tudok mást”).

A versben a szerelem profán (közönséges) módon (de nem illúziótlanul), szándékosan kíméletlenül, lecsupaszított érdekviszonyként jelenik meg (alku, önzés, börtön), és szembesül a törvények nem egyszerűen kétpólusúnak érzékelt rendszerével. A kint és a bent szembenállása kinti és benti szembenállások sorává esik szét. Elvárások hálózata ez, a csomópontokon önfelszámolás követelésével, a szélsőségek megkísértésével próbálja meghaladni ezt a rendszert, a meghaladhatatlant.

A költemény sajátosan negatív értékviszonyokat állít fel, a jó választásnak lehetősége sem mutatkozik. A fojtottan agresszív érvelés egészen elmerül önnön kiúttalanságában. A felütés egy ellenvetésre adott válasz, a második személy uralja a verset, ennek ellenére a beszéd monológszerű.

Az első két szakasz kérés, kinyilatkoztatás és indoklás, ez a 3. szakaszban lágyabb hangszerelésben panaszként vagy szükségesnek érzett önigazolásként hangzik. A 4. versszak eltökélten folytatja az érvelést szenvedélyes hévvel, mint egy kifordított óda. Az 5. vsz. szentecia jellegű, felfokozott (szélsőséges szóválasztások, fogalmazásmód, túlzás).

A zárlat erőteljes, hatásos és ünnepélyes, a visszautaló érvrendszerben talált megoldást mutatja föl. Az értelmezés lehetőségei a konkrét szerelmi szituáción túlmutatnak (alkat, lelkiállapot, nyelvi magatartás).

Forma: Öt tízsoros szakasz, két keresztrímes rész (4–4 sor) egy páros rímű sorpárt fog közre. A vers jambikus lejtésű (kettes, négyes és ötödfeles) adásmódját tekintve töredezett. Rövid, kinyilatkoztatás érvényű versmondatok (1–3. vsz.), az 5–6. vsz.-ban ez a feszesség oldódik.

Eszközök: anaforák, halmozás, gondolatritmus, áthajlás.

Semmiért egészen

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívűl, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!