Enni és etetve lenni jó

Ki kell ábrándítsam a kedves kaviárzabáló burzsoá társadalmi réteget: jóllakottságunkat nem a beleinkbe tömködött étel sznobizmusa, hanem komponáltságának eszmeisége szabja meg. Az eszmeiség mértékét pedig három nevezővel írhatjuk le: szívvel-lélekkel, érzéssel-mintha lovat basznál, csipetnyi rálátással - íme a grízes tészta a' la eGo:


Hozzávalók:

széles metélt
búzadara
olaj
víz
vaj
vaníliás cukor
fahéj
cukor
dió
extra ínyenceknek (szilva vagy baracklekvár)

Mennyiséget szándékosan nem írtam, ez adja meg az "érzéssel-mintha" fontosságát... tojáshéj-seggűek hozzá se kezdjenek: jól bejáratott, szakavatott grízes tészta készítő szemek, orrok és kezek szükségesek. Fundamentum, alap, amelyre építhetsz: a tésztát és a darát egyszerre kell elkészíteni, bármelyik is jobban kihűl, már nem érnek össze igazán az ízek.

Tehát, az előkészített tésztának való víz, só nélkül, mert így hamarabb felforr és az olajjal nyakon terített dara halom - éppen csak átáztatva: ha túl sok az olaj, tapadós lesz a gríz és lehetetlen elkeverni majd a tésztával.

Amíg lobogásig forrja magát a víz, hirtelen megkapatjuk a darát, kellemes, aranybarna-micimackó színt kölcsönözve neki, majd óvatosan beterítjük vízzel, főzni kezdjük, azaz folyamatosan keverve elpárologtatjuk róla a felesleges vizet, amíg pörgőssé nem válik - kritikus pont, két kavircolás ide vagy oda, és máris a kukában landol.

Bezavarjuk jakuzzizni a tésztát és mellé egy leheletnyi sót, épp csak aromázzon ... felruházzuk isteni tulajdonságokkal a darát: vaníliás cukor és fahéj, gondos kavarás, szaglás ... fontos a legyezgetve szippantás, többet mond minden kóstolásnál.

Ha valóban lobogó vízbe öntöttük a tésztát, az perceken belül el is készül, rendkívül fontos, hogy ne följön túl, de mégis lágyan omlósz legyen - könnyen csúszó mennyi falat. Leszűrjük, lábasba visszaöntve hideg vizet eresztünk rá, majd mihamarabb ismét leszűrjük - vigyázzunk, hogy ne hűljön ki, ne legyen túlságosan lecsepegtetve, mert nem fog hozzátapadni a gríz.

Visszaöntve a lábasba hozzácsapunk egy adag vajat, amivel jól átforgatjuk, majd hozzákeverjük az ízesített búzadarát is. Páratlan egyvelegünket fedővel lefedjük, had érjen össze a saját melegében.

Cukrot darálunk egy csipetnyi dióval és fahéjjal ... nem durvára, kimondottan finomra, mondhatni fűszeres porcukrot kell kapnunk. A lekvárt jól fel kell keverni, nem dermedt, nem darabos, folyékony állagú lekvárt - a kupacra csepegtetve gusztusosabb és könnyebb is elkeverni vele, mintha Hitler-szalonnát töfködnénk cafatokra villánk hegyével.
 
Emberes adag tészta a tányér közepére, hanyag-bőséggel hintett fahéjas-diós porcukor és egy csöppnyi extra (lekvár) a tetejére.

Szívvel-lélekkel: mert az ízeket szeretni kell, szabadjára engedni.
Érzéssel-mintha: mert mindig más a "mennyiazannyi", ahány bögre, annyi kanál.
Rálátással: mert a plusz dolgok adják meg egyediségének varázsát.

Nyögésekkel tarkított jó étvágyat!