egy lány blogja

Szívemnek magányos szigetére kénytelen voltam evezni, 

Hogy ne fájjanak a múlt véres sebei.

Elválni tőled, ne hidd hogy nem volt nehéz, 

még most is érzem hiányod óriási helyét.

De hogy? Hogy tudod velem ezt megtenni?

A sárga földig letarolni?

Én hittem bennünk, jobban, mint gondolnád

De felesleges volt, hisz nem volt változás.

Ne mondd, hogy sohasem szerettelek, akkor

Nem tettem volna annyi mindent meg neked.

Emlékezz csak, mindenre mi szép volt,

Habár nálad már nincs ilyen címszó.

A legjobb mit tehettem ebben a helyzetben,

Hogy elválok tőled, szépen csendben.

De nem engedsz elmenni, 

S így én sem tudlak elhagyni.

Hisz akkor is, most is, s ezután is,

- tégy bármit -

(S ha hiszed, ha nem,

Szavam őszinte és igaz)

Én mindig szeretni foglak.

 

És hogy miért? 

Ha igazán magadba néznél, akkor jobban látnád,

A szíved az egyetlen, ki tudja a választ.