modestus blogja

Hajnal óta fenn vagyok,

aludni már nem tudok.

Fogva tart egy gondolat,

ki lehet az ágy alatt? 

Mikor este bebújtam

megvolt minden lábujjam.

Most meg,hogyha számolom,

az egyiket hiányolom! 

Még alig fejeztük be a reggelit,

máris átrendezi a szobát.

Ágyakkal,babákkal népesíti

az elképzelt óvodát.

A konyhából lesem csendesen,

ahogy közöttük jár peckesen.

Egyiknél a takarót igazítja,

másiknak a haját megsimítja.

Aztán a polcról

egy könyvet levéve,

vidáman lapozgat

Sztálin életébe.

Mesél is belőle,

a sorokat ujjával kíséri,

nagyokat nevet,

mikor Malackát dícséri.

Mosolygok már én is,

nagyobb öröm nincsen,

mint amikor játszik

az én egyetlen kincsem. 

Lopva nézzük egymást,

le-lesütjük szemünk.

Pedig mióta vártuk már,

hogy megtörténjen velünk.

Csendben ülünk mégis,

fogjuk egymás kezét.

Megunkban suttogjuk el

a másikunk nevét.

Aztán lassan,

kicsit esetlenül,

mint két puha szárny

ajkunk összekerül.

Hirtelen,mint nyári zápor,

visszafutnak velem az évek.

Kamasz vagyok újra,

szerelemben égek.

Örülök a fülednek,

belesúgom:szeretlek!

Örülök a szádnak,

ha mondja,kívánlak.

Örülök a nyakadnak,

a selymes,puha hajlatnak.

Örülök két kezednek,

ahogy forrón ölelnek.

Örülök dús kebleidnek,

finom ágyak kezeimnek.

Örülök karcsú derekadnak,

hol szemeim megakadnak.

Örülök szép lábaidnak,

ők kapui vágyaimnak.

Örülök mámoros ölednek,

hol a gyönyörök születnek. 

Éjfél is elmúlt már,

de nem talál rám az álom.

Az ágyból kibújva,

már alvó kedvesemet látom.

A szemközti ház neonfényei

kergetőznek testén,

finoman becézik,mint én tettem

e szerelmes estén.

Cigarettám füstje se rejtheti

előlem a csodát,

a hullámzó kebleket s öle

mámorát.

Autók zúgnak kinn,a párkányon

csendes eső kopog

és én csak nézem őt,ahogy álmában

rám mosolyog.