meszeletra blogja

"Fakadnak már a virágok,
Kiderül az ég,
És a föld most készül ülni
Drága ünnepét.
Szíveinkben, mint a földön,
Ma öröm legyen,
Feltámadt az istenember
Győzedelmesen."

Reviczky Gyula varázslatos szavaival kívánok Neked békés, boldog húsvétot!
Neked, aki az ünnepi áhítat közepette vetted a fáradságot, és betértél hozzám egy percre.
Akinek az ünnep még megőrizte tisztán csillogó fényét, és fogalma nem elcsépelt szavak guanójától magasodott a tisztaság fölé.
Húsvét van. A megtisztulás, az újjászületés ideje.
Amikor az ember előzőleg megtisztított lakásában elcsendesedve ünnepel.
Amikor már nem csak szűkebb környezetében, hanem a lelkében is elvégezte a nagytakarítást.
Emberek vagyunk, és tudjuk, hogy a tisztaság nem maradandó, hogy az idővel beszennyeződik, ezért ha tiszták akarunk maradni, az örökös tisztogatás a feladatunk.
És nem csupán az anyagi világunk igényli a takarítást - a lelkünk is ugyanúgy. Mert csak a tisztát nem lehet szégyellni.
Ami már bepiszkolódott, azzal két dolgot tehetünk: vagy megtisztítjuk, vagy eltakarjuk a kíváncsi tekintetek elől. Mivel a megtisztítás nehéz, fáradságos munka,
gyakran ez utóbbihoz folyamodunk: leplezzük a ránk tapadt szennyet, azaz tisztaságot színlelünk.
És már meg is szabadultunk a szégyenérzettől, ám azon kapjuk magunkat, hogy ennek helyét egy megmagyarázhatatlan másik érzés vette át.
Tűnődünk, hogy mi is ez,
aztán már nevén is tudjuk nevezni: félelem. Mert tudjuk, érezzük, hogy az álcázott tisztaság még nem tisztaság. Hogy az nagyon sérülékeny, hiszen csak egy vékony lepel védi, s ha az kiszakad, alatta láthatóvá válik a leplezetlen igazság: megtisztítatlan önvalónk.
Óriási a dilemmánk: vállalni a tisztogatás aprólékos és fáradságos munkáját, vagy a lelepleződéstől való állandó rettegésben élni?
Húsvét van. Az ünnep talán segít feloldani e dilemmát.
Talán rávezet Téged is a helyes döntésre, arra, amelyet nem kísér szégyenérzet, hanem felszabadultan és örömmel vállalható...

DRÁGA HÖLGYEIM!

Nézzétek el nekem, hogy ezúttal nem versben szólok Hozzátok. Talán tudnék úgy is, és ha sikerülne, az nagyon könnyes vers lenne, tudom jól. Mert most, eme fennkölt pillanatban nehéz száraz szemmel írni Nektek, Hozzátok, Rólatok.
Nőnap van. Ma Titeket ünnepel a világ, ma Tirátok gondolunk mi, feledékeny férfiak.
Az évnek egy napján a férfiúi gondolatok megtalálnak és célba vesznek Titeket.
Ma kivirágzik a kreatív képzeletünk is, és gátlásainkon, szégyenünkön erőt véve, legkedvesebb szavainkba csomagoljuk mindazt, amit már régtől fogva el akarunk Nektek mondani.
Csak férfiúi büszkeségünk mindig elodázta, szégyellte, halogatta.
De tovább már nem lehet.
Ma elérkezett a pillanat, hogy szavakkal körülírjuk mindazt, ami kimondhatatlan, amire nincsenek szavaink, és mi mégis a lehetetlent megkísérelve szeretnénk tudtotokra hozni a máskor eltitkolt vágyainknak, érzéseinknek mindegyikét.
Azt, amellyel naponta szembesülünk, csak éppen nem kerestük elő Nektek, hogy ajándék gyanánt átadhassuk.
De most megtaláltuk, itt van, nézzétek, s bár kissé még porosak a szavak, és titkok szálló porától fénytelenek, de nem szégyelljük már: átadjuk, legyen mostantól Tiétek.
Most itt állunk, lélekben pőrére vetkőzve előttetek, hogy megláthassátok igazi, leplezetlen arcunkat.
Hogy megismerhessétek, zománctalan szavainkat, amelyek tiszta vízű forrásként buzognak fel belőlünk.
Belőlük megtudhatjátok, hogy hiányotoktól űzetve mindig Hozzátok menekülünk. Hogy értelmét az örök szépnek és maradandó jónak szüntelenül Ti adjátok, adhatjátok nekünk.
Hogy az érzelmek útvesztőiben eltévedt szív mindig Titeket jelöl meg otthonául, s vágyik hazatalálni Belétek.
Hogy életünk rögös útján Ti vagytok az édes pihenő, tikkasztó hőségben enyhet adó árnyék, s temetetlen gondjaink viharos tengerén a világítótorony.
S mi mindezért csak egyetlen, halkan elrebegett szót adhatunk Nektek: Szeretünk!
Szeretünk Benneteket, szívünk legmélyebb rejtekeiben fogant őszinte szeretettel, és szeretünk Benneteket édes és emésztő vágyak korbácsolta
vadul buzgó szerelemmel!
Látjátok, ma mennyire örül a szívünk, s boldogságot termő lényetek elé is üde virágokat szórunk - őrizzétek, gondozzátok, ápoljátok érzelmeink szimbolikus hírvivőit, mintha csak mi lennénk magunk.

A Tiétek ez a nap, s ma a Tiétek vagyunk mi is.
Többet nem adhatunk magunkból.
Drága Hölgyeim!
Boldog Nőnapot Kívánunk!

Valami nagy ünnepre készül most a föld,
buzgó üdvfohász árad szerteszét,
s a magára maradt bűnös lélek
tisztára mossa minden szennyesét.

Hallod-e? Téged is szólít most a lelked,
tárd ki a szívedet,
s engedd be a fényt!
Tudod-e, hogy itt most milyen csoda történt:
az emberré lett Isten leszállott közénk.

A szíved ajtaján most
pattintsd fel a zárat,
mit egy rozsdás lakat
régen zárva tart!
Hallod-e, az Isten kopogtat most rajta,
ne tétovázz, ember:
nyiss ajtót hamar!

Valami nagy ünnepre készül most a föld,
buzgó üdvfohász
árad szerteszét.
S a magára talált
bűnös lélek
most szüli meg
megváltó Istenét.

Régmúlt idők reményvesztett
Perceit számolgatom,
S a boldogság keser-édes
Dallamát dúdolgatom.

Bámulom a szivárványnak
Tündöklő ív-sugarát,
És keresem azt az utat,
Mely elvezet tehozzád.

E világnak vadregényes
Birodalmát bejártam,
De a szívet, mely engem szeret,
Eddig meg nem találtam.

S hogyha eljut füleidbe
Epekedő bús dalom,
Ne rejtőzz el, kérve kérlek:
Válaszolj, s én hallgatom!

Nélküled is tudnék élni,
De mi hasznom belőle?!
Hangszer nélkül is zenélni,
S ábrándozni felőled.

Lépj be sivár életembe,
Gyönyörűség virága,
Hogy ne legyen létem tovább
Kies puszták tanyája!

(1996)

Petőfi Sándor:
15-DIK MÁRCIUS, 1848

Magyar történet múzsája,
Vésőd soká nyúgodott,
Vedd föl azt s örök tábládra
Vésd föl ezt a nagy napot!

Nagyapáink és apáink,
Míg egy század elhaladt,
Nem tevének annyit, mint mink
Huszonnégy óra alatt.

Csattogjatok, csattogjatok,
Gondolatink szárnyai,
Nem vagytok már többé rabok,
Szét szabad már szállani,

Szálljatok szét a hazában,
Melyet eddig láncotok
Égető karikájában
Kínosan sirattatok,

Szabad sajtó!...már ezentul
Nem féltelek, nemzetem,
Szívedben a vér megindul,
S éled a félholt tetem.

Ott áll majd a krónikákban
Neved, pesti ifjuság,
A hon a halálórában
Benned lelte orvosát.

Míg az országgyűlés ott fenn,
Mint szokása régóta,
Csak beszélt nagy sikeretlen:
Itt megkondult az óra!

Tettre, ifjak, tettre végre,
Verjük le a lakatot,
Mit sajtónkra, e szentségre,
Istentelen kéz rakott.

És ha jő a zsoldos ellen,
Majd bevárjuk, mit teszen;
Inkább szurony a szivekben,
Mint bilincs a kezeken!

Föl a szabadság nevében,
Pestnek elszánt ifjai!...-
S lelkesülés szent dühében
Rohantunk hódítani.

És ki állott volna ellen?
Ezren és ezren valánk,
S minden arcon, minden szemben
Rettenetes volt a láng.

Egy kiáltás, egy mennydörgés
Volt az ezerek hangja,
Odatört a sajtóhoz és
Zárját lepattantotta.

Nem elég...most föl Budára,
Ott egy író fogva van,
Mert nemzetének javára
Célozott munkáiban.

S fólmenénk az ős Budába,
Fölrepültünk, mint sasok,
Terhünktől a vén hegy lába
Majdnem összeroskadott.

A rab írót oly örömmel
S diadallal hoztuk el,
Aminőt ez az öreg hely
Mátyás alatt ünnepelt! -

Magyar történet múzsája,
Vésd ezeket kövedre,
Az utóvilág tudtára
Ottan álljon örökre.

S te, szivem, ha hozzád férne,
Hogy kevély légy, lehetnél!
E hős ifjuság vezére
Voltam e nagy tetteknél.

Egy ilyen nap vezérsége,
S díjazva van az élet...
Napoleon dicsősége,
Teveled sem cserélek!


*

Minden kedves látogatómnak kívánok békés, boldog, emelkedett hangulatú ünnepet és ünneplést, március idusán!