merleg66 blogja

Megélni a lét
cseppnyi csodás perceit:
a boldog élet.

Minden nap, újabb épülő falak,
Labirintust alkotva, haladnak,
Egyre szűkülő  mozgástered  felé.
Sajog egy érzés, léted nyög belé.
Akaratod így lassan porba hull,
Szavaid hátán, kicsit sem józanul,
A választ, csak félve, titkon tudod,
Győzni, vagy elveszni, ha feladod!

Törj hát utat, végre magadnak
Vagy ha nem, akkor a szavaknak
Szavazz bizalmat! Hisz a fegyvered
Lehet a szó, ha érzed ellened
Összeesküdött, minden szellem,
Ebben, a véges élet-rengetegben!

Ez a lény mit embernek hívnak
Letarolja a föld minden "aranyát"
Végül átkozva szid majd "valakit"
Ki elindította a teljes pusztulást!

Mert ő nem hibás, ő az isten!
Csak így kis betűvel, ennyit is ér!
Gőgjében azt hiszi, nélküle nincsen,
Ha ő nem lesz, akkor, semmi sem él!

Tarol és pusztít, át nem gondolva,
Tettének súlyos következményeit.
Mire észbe kap már összezúzva,
Látja a természet értékeit!

Szmog, savas eső, ózonlyuk tágul,
Bálnákat gyilkolnak halomra még.
Mit kézhez kapott, mindent kiárul,
Az élet pislákol,lassan elenyész!

Istent gyártott és nevében gyilkol.
S a pap hozzá, áldást osztogat.
Pénzért hatalomért a gyűlölet lángol,
Mammon döngeti a zárt kapukat!

Ember! Végre észhez kellene térni!
A természet még csak némán figyelt.
De ha le fogja egyszer láncait tépni,
Léted nem ér majd csak filléreket!




Ezt a zöngeményt Almádi Róza (Rozella) Lakótelep melletti liget....2017. január 04. című verse ihlette! Remélem nem haragszik meg érte Rozella!

Élj a mának, ma ez a szlogen, 
Holnapot tervezni, reménytelen! 
Ki tudja lesz-e? Azt , hogy milyen? 
Emberi agyunk és az értelem, 
Felfogni nem képes, a holnapot. 
Az érzés itt benn, mind megfagyott.
Kell a jó? Csak a mocsár mi vár,
Átölel és lassan magába zár!
Nem ereszt,a mocsok eltemet, 
Befed. Az elrontott életed,
Ha közönnyel szemléled, véged!
Állj fel! Ha kell, indulj el újra,
Zengjen új dallamot, gitárod húrja.
Koszosan, sárosan, de folytasd az utad,
Leválik egyszer sár ami rád ragadt.

Tipródó vad futamok és lágy melódiák,
Az élet már ilyen, mint egy kis diák,
Ki szertelen, vad, de tanítható,
Hol felhőn lépked, máskor üreglakó.
Mit két kézzel ad a sors, másnap elveszi,
Hátad ütlegeli, majd mellkasát döngeti.
A fényben, csak a sötétség szeme "világít"
Megtörve, széttépve, tiporva bárkit.
Szakad a húr, hullik a billentyűk sora,
Lehetsz akárki! Fenn vagy lent, soha
Ne higgy a látszatnak! Kancsal a mámor,
Hisz ha nem kellesz, kivet magából !
Hiába a szűzi kéz, a lágy melódia,
Csendesen tép, rág az idő vasfoga.
Mire megérted, mi történik veled,
Nem leszel más, csak dőlő sírkereszt,
Melyet felülről nézel, a másik világból, 
Vad futamok helyett, fuvola hangja szól

A csend mit eddig úgy szerettél volna
Most nyomaszt! Elrontott léteid sora,
Mi új és új gondolkodásra késztet.
Legjobb lenne hagyni az egészet!
De nem lehet! Még a feladatod adott:
Hibátlanul játszani a kiszabott "dallamot"!