Doni mementó 1943. január

merleg66•  2016. február 12. 08:24



Mint bukott "angyalok", földre hullva,
Szárnyak nélkül, vánszorogva,
Jeges hóban lefagyott kezek, lábak
Széttörött,szétzúzott emberi vágyak,
Gonosz, kegyetlen sátáni kacaj,
De lépre csalva, mind mást akar!
Megtört vánszorgó emberi testek,
Várják, hogy földre rogyjanak, az estet,
Megpihenni a kegyetlen harc után,
Elhinni, csak jó jöhet ezután!
Remélni, megnyílik az ég talán,
Kimenekít és rossz álom volt csupán!
De csak a halál hangját hallja a mező,
A menekülésre már nincs semmi erő,
Mind ott maradt, a sok- sok bátor élet
Don-kanyar eltemet és itta be a véred.


Egy kis haza gyászolta elhunyt fiait
De tudta, ez rajtuk már nem segít!


Régi fényképeket nézve egy rokonunk II. világháborús hősi haláláról szóló tábori levelezőlap került a kezembe. Nyugodjanak békében az ott elesettek. Ez ihlette a verset!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

colomanusparvus2017. július 29. 07:26

követett el. Az én édesapám is ott volt a háborúban, a nagybátyám a malenkij rovatban halt meg.
Természetetesen ezek szörnyű családi tragédiák, de a tények azok tények. Az én édesapám azért került a háborúba mert a bűnös Horthy rezsim minden ok nélkül hadat üzent a Szónak.
A voronyezsi katlanban meghalt magyar katonák nem akartak idegen földön hősi halottak lenni. Békében akartak élni itthon,dolgozni, gyereket nevelni. Horthy és társai a halálba küldték őket. A történelmi bűnöket semmi sem árnyalja.

colomanusparvus2017. július 29. 07:08

Mint ahogy írtam, nem a honvédek a bűnösök. Történelmi tény, hogy mi voltunk az agesszorok és nem fordítva. Ha elolvasod Krausz Tamásék könyvét történelmi dokumentumok alapján látható, hogy a magyar hadsereg a megszállt területeken tömeg gyilkosságokat

okeanus2017. július 28. 06:11

@colomanusparvus:
csak a további árnyalás kedvéért:
a Szu szerepéről a lengyelek is tudnának egy-két dolgot mondani...
a kollektív bűnösség nagyon rövidlátó, önkényes és ostoba felfogás...
a Vörös hadsereg sem volt később jótékony tündér, + 40 évig

....és mindez tragikus egyéni sorsokat eredményezett!!!
"a háború csak véres hányás.."

merleg662017. július 27. 21:06

@colomanusparvus: ...semmit nem felejtek el...már azért sem, mert az én apám is a háborúban volt és 3 évig Szibériában hadifogolyként, embertelen körülmények között vasutat épített...ha a te hozzátartozód, mint annyi embernek, ott halt volna meg a Don-kanyarban, értelmetlenül, te pálcát törnél felette, mert elment a háborúba ?...próbált volna meg nem elmenni...a történelem soha nem fekete vagy fehér...valamint azt is tudni kell, hogy nem a magyar hadsereg gyilkolt, hanem néhány elvetemült parancsára a kiskatona...na így elég árnyalt a kép? azért köszönöm, hogy olvastad.

colomanusparvus2017. július 27. 12:28

Nagyon szép vers, igazi mementó. Ne feledjük el, hogy mi támadtuk meg a Szovjetuniót, és nem ők bennünket. Engedj meg, hogy egy másik versből idézzek:

Hát itt vagytok újra, közel ötven év után,
ősaggastyán hadfiak párduc kacagányban,
muszka temetőben kopjafát állító vitézek,
hol ti hajszoltatok százezer bakát halálba,
fekete ruhás özvegyek és árvák gyászoltak
a Don kanyarban, a voronyezsi katlanban.

Apáink, nagyapáik haltak meg hasztalan. Lehet, hogy ők hősök voltak, de bűnös háborúba vitték őket. Ma már azt is tudjuk - történeti dokumentumok alapján - miszerint a megszállt területeken a magyar hadsereg ártatlan civilek ezreit gyilkolta meg. Ezt sem szabad elfelejteni.

Ezek a megjegyzések nem vesznek el semmit a vers értékéből, de talán árnyaltabb a kép. Nem honvédő háborút vívtunk, hanem agresszorok voltunk. Amikor lehetünk volna honvédők, a német megszálló csapatok ellen, akkor ezt nem tettük.

merleg662016. február 13. 20:48

@Rozella: Kedves Róza! Az évfordulóra készült, de valahogy elfelejtettem feltenni a blogomba. Szégyeltem is magam, mikor megtaláltam az elmentett munkáim között! Köszönöm szépen a látogatást! Üdv: Gábor

Rozella2016. február 13. 20:29

"...Remélni, megnyílik az ég talán,
Kimenekít és rossz álom volt csupán!..."

Sajnos nem az volt..:( Tiszteletem a versért, mert nem csak évfordulón lehet és kell emlékezni..

merleg662016. február 13. 20:18

@petruchio: Kedves Imre! Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad a versem. Üdv: Gábior

merleg662016. február 13. 20:17

@Bugatti350: Édesapámékat, visszavonulás közben, már magyar területről vitték el. Egy hétig voltak a vagonba bezárva. Egy-egy megállókor csak a halottakat lehetett kiadni, meg kaptak némi ételt! Tisztálkodni nem tudtak, nagyon sokat elvitt a vérhas! Hatalmas volt az öröm, mikor hazaért, mert már senki nem remélte, hogy jön! Annyira hozzászokott a hideghez, hogy itthon, sokáig, -10 fokban is csak egy rövidújjú ingben közlekedett az utcán! Üdv: Gábor

Bugatti3502016. február 13. 20:06

Kedves Gábor!
Bizonyára nagy volt az öröm, akár minálunk ! :) Én is jártam ott, ahová apámat vitték el, Tomszkba de csaknem gyalog!! :(( Én repülővel mentem odáig, de úgy is hosszú volt...6 óra kb mikor leszálltunk , elsőre Omszkban, azután, Tomszk és végül Homonszkban, mielőtt átrepültünk volna Ulan-Batorba... Üdvözöllek!
István

petruchio2016. február 13. 20:01

Nagyon szép....tiszteletem a Doni halottaknak....de minden megvetésem a mocskos Horti rezsimnek akik halálba küldték a magyarokat

merleg662016. február 13. 19:59

@skary: @lobsterking: @Bugatti350: Nagyon szépen köszönöm a látogatást! Üdv: Gábor

@Bugatti350: Édesapám 1944-től 1947 végéig volt hadifogoly Szibériában, vasutat építettek. A fele sem jött haza. Neki sikerült! Iszonyú dolgokat mesélt!

skary2016. február 12. 18:32

több családtagom ott maradt...a kormány dilettáns politikája miatt...

Törölt tag2016. február 12. 08:59

Törölt hozzászólás.

Bugatti3502016. február 12. 08:53

Kedves Gábor!
Igazán szép és emberi a megemlékezésed! Remek a vers, a szomorú igazával együtt is !:( A foglyokat, menetelés közben is irtották, a suhanc gyerekek, mert kaptak fegyvert! Apám mesélte ezt, amikor visszatért két éves fogságból...Neki sikerült...
Baráti üdv: István