medveferi1 blogja
Lángtánc
Tüzet hordtál
Lelkem tőzzegén
Izzó parazsat szórtál
Szén szívem legmélyén.
Egy szikra volt
Mi lángra lobbantotta
Gyúlékony elmém, hogy
Lassan hamuvá érjék.
Lelkem legmélyén
Hol még szellők sem érték
Fojton fojtva izzot,remélve
Majd a széllel, táncra kél.
A hónapok lassan porba hulltak.
Éltető légtől éhezőn,szénmezőm
Izzó parazsai, lassan kihunytak.
Tüzed lángtáncát, az idő elmosta.
Dobbana a szív ,de nem mer
Eső áztatta lomb,
Húzza a szívemet
Dobbani is félve mer,
Hogy e roppant teher
Ne fojtsa izzó lelkemet .
Amott egy szó,egy pillantás
simító érintés, sóhajtó vágy ,
huncut mosoly,
Igéző tekintett
Karcolja elmémbe
Ő kell. Csak is ő kell nekem
Virág mezők, édes illatával
Ébredő reggel zajával
Cicázo hűs szellő
Induló remény,
Borzolja testem
Holnap már itt .
Itt leszel velem.
Vers faragó
Vers faragó,
Paraszt vagyok én.
Szavak, gondolatok
Pusztuló tengerén.
Vers írásra jogot!?
Mert a költő,
Betű író ,szó zsonglőr,
Játékos kép író.
A költő, ki a szóra,
Zablát szerkeszt,
Idomitván friss kedvencét,
Szavait, rímekbe szedte.
Hogy füled dallamán,
Értelmed lágy húrján ,
Fáradt szívet simogatván,
Játszva szóljon hozzád.
úton hazafelé
Pörög a motor
halszik a zene
messze az Otthon;
Úton hazafele.
Tetőn visz utam,
ködbe csúsznak
a kopár völgyek;
Úton hazafele.
Melettem szalagkorlát
szaladt a pályán
rohanón, vigyázván;
Úton hazafele.
Megelőzve,
kocsi sorok,
mutattak utat;
Úton hazafele.
Autóban meleg,
hagyma gőz illata
lengte be a teret;
Úton hazafele.
Ismerős a táj,
kormány magától jár,
feklámpa kigyúl;
Végre megérkeztem.
Ma feléd jártam
Ma feléd jártam,
Sarkon a lámpát is kedveltem,
Bujkáló tekintetem,
Az ablakban lényedet kereste,
Vérem agyamba tódult ,
Szilaj csikók verték a taktust ,
Szívem kikönyökölt ajkaim közül
Dobantani készült ;a nagy vilagba
Pilanat heve , tova szállt
Lámpa zöldre vált,
Szürke felhők szaladtak az égen,
És én megint a földön járok.