Jégmadár naplója

http://www.holnapmagazin.hu/articles.php?article_id=15335

Harmincöt éve már - nálunk még nem volt Halloween.
 Beért a termés, rendet tyúk kapart kertünkben.
 Apám nevetett, s kezében hatalmas sütőtök remegett.
- Tökmagot pirítunk - csaptam össze örömmel kezem.
 De apám leintett - Várj, most más móka lesz.
 Nem vágjuk fel a tökfejet, csak lékeljük itt a szár felett.
 Véső, kés, egy kis kalapács, s szár helyén mély léke lett.
 Ügyesen, kanállal kapartuk ki a tökbelet.
 A magot felfogtuk szűrőre rakva.
- Anyád majd lefejti s mossa.
 Most figyelj!
 Az üres tökfejben mi még maradt,
 kikaparta már egy perc alatt.
 Éles bicskával apám, még szúrt két nagyot.
 Talán már nem bánta, hogy nem fiú vagyok.
 S a tökből két háromszög szem villogott.
 Rajzolva vésett tök mosolyt.
 Ez jó kis őszi móka volt.
 Amikor kertünkre szállt az est, mécsest gyújtottunk legott,
 s a tökfej ablakunkban, tüzesen pislogott.
 A tök fején egy kis levélke lifegett
 - nicsak ez meg itt integet.
 Harmincöt éve már, nálunk még nem volt Halloween,
 s mégis ma még mindig sokszor merengek azon a tökfejen.

(Kísértés)

Símogató szavaid káoszt hoznak szívembe
jáspis és opál fosszíliák életre kelve
a hűségem, hitem, mindenem elveszni látom
lelkem kárhozik, az eredendő bűnbe vágyom.

Égető, kínzó, kéjes vágy gyötör, fájón túl, a
semmi ívén lebegve ég és föld között fúlva
szenvedő, szerelmes szívem szavakkal tudja jól:
nem lehet oly élet mely általad, veled sodor.

Szavakkal símogató lelked lelkemhez érve,
a szerelem kínzó tüzes bugyrában remélve
távoli, plátói érzésben eggyé fonódni
hitem, reményem, kész vagyok s Te kész vagy ölelni.

Úgy fáj a vágy, öledbe vágyom, csókod kívánom...
izzó testünk fonódni csukott szememmel látom.
Hogyan hazudjak szerelmet, asszonyi bűbájjal
miközben téged ölellek plátói karokkal?

A józan ész legyőzi vágyam. Bocsáss meg nekem
de fogadott hűségem - ne kérd - el nem engedem
ha kínjaim súlya alatt bele is roppanok
vágy opál-láng szerelmünk oltárán nem áldozok. (2015. október)

Neved napja közeleg. Augusztus 31 - Erika napja. Elmúlt Erikák, bulizós "avatós" névnapok. Bográcsok illata, kacagásod hangja a nyárutón. Elmúlt nyarak nevetése. Fájdalmasan bolyongok a nagyváros zegzugos üzletsorain, neked keresve valami aprót, kedveset...Mennyit töprengetem, mivel is lepjelek meg? Apró csecsebecsék, csetreszek, kézzel varrt csinos tűpárnák...öröm volt, akár készíteni is valamit neked - sütemény -  egy próba recept Erikának...teszteljük közösen...Most "avathatnánk" nálunk,

új a csempém a konyhában - mennyit mondtad, hogy mikor lesz kész - hát kész lett, de nem lesz "avató".

...most pedig erre a napra "Erika virágot" a sírodra viszek, pedig hogy készültem a kerti hintában hosszú meghitt beszélgetésre Veled.

Álmomban valamiféle sötét-ködös alagútban jártam. Hason csúsztam, mert nem tudtam felegyenesedni. Valaki követett...az agyamban egyetlen cél vezérelt - kijutni innen, minél előbb. A legfélelmetesebb a csend volt, a zajok nélküli ködös homály.

Az egyetlen hang saját félelmem zakatolása a fejemben. Meg kell szóllalnom...gondoltam és dúdolni kezdtem "Üdv rád és házad népére..."

Csak az első strófát dúdoltam bőszen, sokszor egymás után. A csúszás abbamaradt, mert közben egy barlanghoz értem, ahol fel tudtam egyenesedni és a ködben egy lobogó gyertyalángot véltem felfedezni. Aki követett nem jött utánam, vagyis itt nem éreztem a jelenlétét, ennek ellenére először négykézlábra álltam, majd felemelkedve futásnak eredtem. Verejtékben ébredtem...

Elkezdődött a napi rutin - nem emlékszem, hogyan jutottam az aluljáróba, nem érzékeltem a körülöttem lévőket, a mozgólépcsőn dúdolni kezdtem: "Üdv rád és házad népére..." - kiváncsi, értetlen tekintetek szegődtek rám, de főleg elfordították a fejüket az emberek. Kezdek megbolondulni?