Jégmadár naplója

Gyász
marcsa•  2017. február 8. 10:01

Elsírt könnyeim

Még félelem dobog, ha remeg vágyott
fénnyel telt bús emlék.
Ha bódultan kergetsz egy régi álmot
mi fájón sebet tép,
és a varrból új vér serken, fájdalom
hagy nyomot, könnycsepp gurul az arcodon
s homlokon verejték.


Temetni mentem akkor, hű barátot
botlottam sírodig.
Mely örökül ott őrzi majd karátod,
életed vágyait.
El nem jött jövő, fájó emlékezés,
felfoghatatlan kín a nemlétezés
- kő alatt hamvaid.


Erika napján a névnapi virág
nem erkélyedre vár.
Sírod, "nevetős" álom, emlékvilág
kacagásod most fáj.
Amikor álmomból arra ébredek
illúzió a találkozás veled
döbbenet: nem vagy már.


Azt mondtam Ady, Te Dsidától idéztél
elsírtam könnyeim.
Igazak hangján, őszintén nevettél
világ erkölcsein.
Terveztünk jövőt, és beszéltünk jelent,
méla múltban sirattuk, mi tönkrement,
oldottad görcseim.


Haláloddal csak levegőt markolok
a lelkem sebhelyén.
Reménnyel és önmagammal harcolok,
fájdalom jön felém.
Belém mar egy ígéret,teljesítem
Ezért kérem, hogy Isten megsegítsen.
Őrangyalom legyél!


marcsa•  2015. június 25. 15:56

Temetésed napja

2015. 06. 13.



Nem tudom, hogyan indultam el. Délelőtt fekete szoknyát varrtam magamnak egy régi fekete ruhából, amit kihíztam, de az alja még átalakítható volt. Lefoglaltam magam vele, közben meg arra gondoltam, milyen rég nem hordtam már feketét. Fiatal lány koromban nagyon szerettem a fekete-fehér holmikat. Többek szerint akkor még jól kiemelte a csontosságomat, amiből mára már nemigen maradt. (utolsó telefonbeszélgetésünk - milyen hosszú is volt, pedig nem voltunk nagy telefonosok soha -  a diétámról hallva nevetve így búcsúztál " ó Te majd pesti nádszálkisasszony leszel - most is hallom a kacagásod....

Tudom, hogy ma már nem divat a gyász ilyen módon való kifejezése - kivéve a temetésen - de azért mégsem akarok most pirosat hordani. A szoknya elég jól sikerült, fekete felsőm meg azért akadt. Sok idő telt el a baleset és a temetés között, az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat elhúzódott, senki nem mondta, de a pünkösdi ünnep is közrejátszott. 

Szépen kivasaltam a fiúk ingeit, cipőket vaxoltam és elszaladt a délelőtt. Útközben megálltunk a virágboltnál...gyönyörű szép lett a koszorú, olyan amilyet kértem a szélén piros rózsák rezgőkkel szórtan, a közepe tömött fehér rózsákból kirakott. A szalagon a felirat a dalszöveg idézet "....mindig itt vagy, és ott leszek, ahol a szél zúg a nap nevet....". Tetszett volna neked. ...

Az autóban már újra potyogtak a könnyeim és elmentünk a baleset helyszíne előtt, hiszen útban hazafelé ért a halál, olyan útvonalon amit évekig naponta többször megtettél.

Az eső esett, a pótkocsis kamion szembe jött az úton, pótkocsija kilengett...átment a felezővonalon és pont oldalba talált...esélyed sem volt. Az oldalsó légzsák kinyílt ugyan, de az első nem, állítólag azonnal meghaltál...(Akkor is, mindenki azt hitte nálam töltöd az időt...de miért nem veszed fel a telefont?)

Amikor megérkeztünk a faluba, nem volt hely a temető előtt, az iskola előtt találtunk parkolót, az udvaron épp "buli volt" - kezdődött a szündiő. Amint kinyitottam az autó ajtaját felcsendül kedvenc előadód dala:

Charlie: "Nézz, nézz az ég felé! Sosem voltam egyedül én sem, egy távoli vidéken várnak rám. hazaérek ma éjszaka már."

...összecsuklottam, ez nem lehet véletlen...nem tudom hogyan értem fel a ravatalozóig, de azt tudom, hogy már csak ránk vártak. A szertartás ideje alatt végig Charlie dalai kúsztak fel a temetődombra.

A testem remegett, rázott a néma sírás. A szertartás vezető a nevemet mondta...miért is? Név szerint említett a barátnőjeként. Igen, mindenki tudta, mennyit jelentesz Te nekem. Önző vagyok, mert gyászom nem csak érted szól, hanem magamért, saját kis nyavajás magányomért. Ordítani szerettem volna, ordítani hogy igen minden igaz amiben méltatnak Téged, szakmád MESTERE vagy - nehéz leírni a múlt időt - voltál. A legértékesebb ember vagy - voltál akivel találkoztam életem során....

Értelmetlen a halálod... Némán könnyekkel búcsúztak sokan, csak fiatalok, még szomorúbb egy temetés, ha nem látsz a gyászolók között idős embert. A virágokkal körülvett sírod mellett párod, gyermekeid... mily nehéz lehetett részvétet fogadni érted...öleltem lányod és fiad, bár számra nem jött vigasz, de tudják ők mi vagy - voltál Te nekem. Majd újra verset írtam...szomorút...kegyetlent...







marcsa•  2015. június 24. 10:50

Üres álmok

 

Remeg a lelkem,

reszket a testem.

Vacog a reggel,

vacog az este,

didergést lehel

a keserű éjjel.

Életed húrja,

pattanó búja

értelmetlen,

iszony halálod

kegyetlen.

Zordon

porondon

jóságod,

vágyaid,

terveid oda.

Jázmin és zsálya,

illata árja

sírodat várja.

Léted hiánya

bennem sajog.

marcsa•  2015. június 24. 09:04

Netes idézetek tőlem...

2015. 05. 23.

"Nem tudtam felvenni a telefont...... tegnap óta döbbenten, zokogva vettem tudomásul a tényt, hogy egyetlen, drága, örök és igaz barátnőm kacagását többet nem hallhatom. 


Iszonyú a fájdalom, amit érzek."

 

.... folyamatosan a képeket nézegetem. Ő volt az egyetlen barátnőm, és remélem neki valóban a legjobb...Köztünk nem volt az évek alatt szakadás, amit össze kellett volna újból kötni, nem volt sértődés és nem volt irigység és nem volt megbántás soha.A munkából nagyon későn érek haza, és a sok utazás közben feszt csak rá tudok gondolni. Ma reggel is olyan sírás jött rám a buszon...az emberek meg hülyének néznek. Nehéz az új munkában is helytállnom. A férjemmel is nehéz, nem akar tudomást venni róla, egyszerűen kerüli...olyan nehéz...tele vagyok a tőle kapott tárgyakkal, amire már nem lesz igaz, hogy csak egy tárgy. Apró kis figyelmességek, amivel mindig örömet okozott...a csat a hajamban, az egyen farmer zsákunk, amit egyszer régen nevetve mosóporral vettünk, én sokat használom Ő nem, én most dekoráltam ki, pont mutatni akartam, mi lett belőle. A gyerekek óvodás képei, ahol Peti és Ádám egy képen szerepel, minden eszembe jut, a megismerkedésünk, a munkába tartó buszozások aztán a fehér opel, a bálok és a mindig nevetős barátnőm könnyei is, amit kevesen gondoltak...a vívódásai és egyszerűsége az ügyessége, a hatalmas szíve, a viccei amikor fiús anyukának nevezett meg minden..."

 

2015. 05. 24.

"Tegnap egész nap a hospice-n voltam, mert keresztanyám május negyedike óta haldoklik, minden hétvégén nála vagyok. Olyan nehezen veszi őt magához a halál, olyan furcsa látnom a sok haldoklót és közben meg egyre csak a választ keresem, mert van aki menni akar már és nem viszik és van aki tele élettel, tervekkel hirtelen... mert szükség van rá az angyalok seregébe. 

Én nem nézek filmet mert nem tudok koncentrálni, Republicot hallgatok (Kék és narancssárga, meg a csend marad... meg az egyik kedvencét Piramistól Szállj fel magasra, meg a Volna két életem...mindig nevetett hogy mennyire nem bírtam a Révész magas hangját..."Nem fájna semmi sem. Bár volna két életem! Ó Istenem! Miért nincs két életem?? Mennyivel könnyebb volna, ha két életem volna, egyet örökre odaadnék neked!" - mennyire más értemet kapott ez most számomra." 

 

2015. 06. 05.

... ma megint sírógörcsöt kaptam, megrendeltem a koszorút és ott az üzletben... nem tudom mi lesz velem. Aztán elmentünk vásárolni és az autóban csak potyogtak a könnyeim, minden átmenet nélkül hirtelen tör rám. Ma próbáltam hurmoros verseket olvasni a poet.hu-n, de nem nagyon nevettem. Kedden írtam egy verset Neki, érte, miatta...majd ha moderálja a poet,-  bár napokig ülnek rajta - akkor átküldöm neked a linket, bár lehet, hogy megosztom a facen. Közben bűntudatom is van, mert magamat is sajnálom...

 

2015. 06. 06.

"Ma ezekkel a gondolatokkal ébredtem. A Tv felvétellel, meg hogy megkérem Dávidot, hogy küldje át nekem valahogy a videot, mert ők vették fel.

Nekem is mindenki írogat, de fenntartásaim vannak az őszinteséggel kapcsolatban, én már csak ilyen vagyok. A legtöbbre nem is válaszolok, mert minek és mit, ha felhívnak, hogy az együttérzésükről győzködjenek, akkor meg csak hallgatok, mert nem akarom, hogy hallják a hangom megcsuklását, megköszönöm és leteszem a telefont. 

Hát nem vagyok az a kimondott barátkozós, a kollégáim is mindig úgy gondolták, hogy túl hűvös vagyok, nem tudom miért alakult ez így. Erikával sok közös ismerősünk van. A volt kollégái akiket általa ismertem meg, meg Peti és Erika közös ismerősei, akiket Peti már rég ismert hiszen az ő családjuk pedagógus família és örömmel meg kritikával nyugtázták a közös ismerősöket. Aztán Attila baráti köre, akikkel régen együtt báloztunk és köztük persze Andi, akit szintén nagyon megviselt ez az egész és telefonban jól rám zúdította, hogy mennyi mindent akart épp most elmondani Erikának és hogy nem hiszi el, és akkor még én próbáltam vigasztalni és majd meghasadt a szívem.... és igen én is arra gondolok, hogy mennyivel több időt kellett volna együtt töltenünk, ő is azt írta egyszer a facen, hogy menjek gyakrabban. 

Nem tudom kiverni a fejemből a halálhírének telefonját, édes jázminillatot hozott be a szél konyhaablakon, ami a palacsinta olajos szagával keveredett. A konyha ablak alatt lévő gyönyörű, virágzó jázminbokrot az eső tépte, és a szél pedig behozta az illatot. A jövőben minden jázminbokorról  ő fog eszembe jutni."


"Igen nagyon szar ez az egész, és csak azon jár az eszem, hogyan tudom ezt túlélni, mert az élet ugyan "megy tovább", de már semmi sem lesz úgy mit régen és teljesen más irányba visz.

Nem tudom, hogy Erika, mit akarna. Emlékszem, hogy amikor az anyukája temetése volt, utólag kértem elnézést érte,  akkor ott nem mentem oda hozzá, mert egyszerűen képtelen voltam részvétet kívánni mindenki előtt a sorba beállva. Azt mondta "én sem tudtam volna", gondolom őszinte volt akkor is, mint mindig. Egyébként meg sokszor mondta, hogy hasonlítok az anyukájára, nem tudom mennyire gondolta komolyan de igen lehet, hogy van bennem egy kis Eta néni feeling. Ebben a két hétben sok minden átértékelődött számomra, főleg a munkámmal és  a házasságommal kapcsolatban (amibe rohadt sok energiát fektetek). Az emberi kapcsolataim alakulásán és jövőjén, valamint a halálhoz való viszonyulásomon, ráadásul ez a kettős dolog, a hirtelen halál és vele szemben a lassú elmúlás. Mintha most válnék csak felnőtté. Próbálkozom  megérteni az érthetetlent..."

 

és amit még nem merek leírni... a megérzéseim és az egyéb balsors...........................................................................talán majd a napokban sikerül