Jégmadár naplója

Még félelem dobog, ha remeg vágyott
fénnyel telt bús emlék.
Ha bódultan kergetsz egy régi álmot
mi fájón sebet tép,
és a varrból új vér serken, fájdalom
hagy nyomot, könnycsepp gurul az arcodon
s homlokon verejték.

Temetni mentem akkor, hű barátot
botlottam sírodig.
Mely örökül ott őrzi majd karátod,
életed vágyait.
El nem jött jövő, fájó emlékezés,
felfoghatatlan kín a nemlétezés
- kő alatt hamvaid.

Erika napján a névnapi virág
nem erkélyedre vár.
Sírod, "nevetős" álom, emlékvilág
kacagásod most fáj.
Amikor álmomból arra ébredek
illúzió a találkozás veled
döbbenet: nem vagy már.

Azt mondtam Ady, Te Dsidától idéztél
elsírtam könnyeim.
Igazak hangján, őszintén nevettél
világ erkölcsein.
Terveztünk jövőt, és beszéltünk jelent,
méla múltban sirattuk, mi tönkrement,
oldottad görcseim.

Haláloddal csak levegőt markolok
a lelkem sebhelyén.
Reménnyel és önmagammal harcolok,
fájdalom jön felém.
Belém mar egy ígéret,teljesítem
Ezért kérem, hogy Isten megsegítsen.
Őrangyalom legyél!

Neved napja közeleg. Augusztus 31 - Erika napja. Elmúlt Erikák, bulizós "avatós" névnapok. Bográcsok illata, kacagásod hangja a nyárutón. Elmúlt nyarak nevetése. Fájdalmasan bolyongok a nagyváros zegzugos üzletsorain, neked keresve valami aprót, kedveset...Mennyit töprengetem, mivel is lepjelek meg? Apró csecsebecsék, csetreszek, kézzel varrt csinos tűpárnák...öröm volt, akár készíteni is valamit neked - sütemény -  egy próba recept Erikának...teszteljük közösen...Most "avathatnánk" nálunk,

új a csempém a konyhában - mennyit mondtad, hogy mikor lesz kész - hát kész lett, de nem lesz "avató".

...most pedig erre a napra "Erika virágot" a sírodra viszek, pedig hogy készültem a kerti hintában hosszú meghitt beszélgetésre Veled.

"Az előző link tartalmából a kedvenc részem."

    "Már jó ideje az Öreg Tölgy odvában lakott a Hárs Tündér. Megbarátkozott a hatalmas odvas fa lombja közt élő állatokkal, a mókusokkal, a madarakkal. Ha munkája közben megpihent, akkor a tölgy odvában hajtotta álomra fejét. Az Öreg Tölgy néha mesélt neki a régi időkről, a természet változásairól. Tőle hallott először a Csóványos és Só-hegy boszorkáinak barátságáról.
    Valamikor réges-régen, amikor a Csóványos boszorkája még egyszerű erdei tündér volt, és a Só-hegy boszorkája, pedig egyszerű patak tündér. Nap mint nap az erdőt járták, végezték a dolguk, mint más tündérek manóemlékezet óta. Történt egyszer, hogy a csóványosi boszorka, akarom mondani tündér eltévedt a Börzsönyben. Lehet, hogy hihetetlen, de valahogy mégis eltévedt. Jól bent járt már az erdőben, amikor az út kétfelé ágazott és nem tudta melyik út, merre vezet. Eredetileg a Békás-rétre indult a kora tavaszi virágokat ébreszteni, szárba szökkenteni. Igen ám, de merre menjen? Tanácstalan volt. Aztán mégis elindult az egyik úton, gondolta mégsem ülhet tétlenül a kereszteződésben. Kis patak nyomára bukkant. Megkérdezte tőle.
Melyik patak vagy te kedves? Látom, még jégfátyol van a hátadon. Tündéred vajon merre van? Talán ő tud segíteni nekem. – Kuncogás hallatszott a vízből, aztán megrepedt a jég és kibukfencezett a vízfodorból a patak tündére, aki nem volt más, mint a Só-hegy boszorkája fiatal korában.
Mit búsulsz? Meséljek neked? – kérdezte, mert a patakok tündérei mindig fecsegős, mesélő tündérek voltak, hiszen a vizek keresztül kasul szelik az erdőt, hol forrás, csermely, patak végigjárják a Börzsöny útjait, s mindig mindent tudnak.
Nem tudom, hogy merre járok, s már a Békás-réten kellene ébresztenem a tavaszi virágokat.
Hát, ha a Békás-rétre tartasz, akkor jó felé mész, mert ez a Békás-patak.
Valóban? Akkor mégsem tévedtem el. Csak…-nézett körül – valami megváltozott.
Persze, persze. Vihar tombolt, fákat döntött, cserjét tarolt. –nevetett a patak tündér. Ha akarod elvezetlek a rétre.
Nem telt bele sok idő s a patak mentén máris a réten voltak.
Ne haragudj, de most nincs időm a meséd hallgatni. Sok időt elvesztegettem. Viszont a segítségedért szívesen adok neked egy új „tündér bocskort” viszonzásul, ha elfogadod.
Önzetlenül segítettem, de ha kedveskedni akarsz nekem, akkor kérnék tőled valamit. Tudod, nekem is sok a munkám így tavasszal, megmozdítani a patak vizét, széttörni a jégbilincset, szaladni kell dalolva, fecsegve, bukfencezve hirdetni a tavasz jöttét. Néha ezen a réten átcsobogva megpihenek. Arra kérlek, több sárga virágot ébressz a réten. Úgy szeretem a sárga virágokat.
Ezen ugyan nem múlik.- mondta nevetve az erdei tündér. Add a kezed!
Azzal kézen fogva, táncra perdült a két fiatal tündér. Ahol leért a lábuk csipkés levelű, aranysárga, fészkes virágú pongyola pitypang szökkent szárba. Hát így kezdődött a Csóványos boszorkájának és a Só-hegy boszorkájának örök barátsága, még fiatal tündér korukban. S azóta, tavasszal a Békás-rét sárgállik a kikiricstől, és ezért nevezik ezt a sárga virágot barátfűnek is. S ha ejtőernyős, repülő szőrös magvait kibontja, akkor a gondviselés jeleként a barátság bárhol megterem.
Látod így van ez. – mondta az Öreg Tölgy
Néha nézz vissza a múltba és ott megtalálod a jelent."