manori blogja

Cigi cigit követ. Semmi sem jó. Magányában társaságra vágyik, társaságban magányra. Furcsa ellentmondás. Ha egyedül van, zakatol a feje. Ha a barátaival, nem bír rájuk figyelni. Ergo mindig zakatol az agya.

Aztán ott van még a lelkiismeret is. Vajon tudják, hogy elvágyik innen? Onnan, ahol annyi jót kapott. Biztosan. Hiszen ismerik. Pedig ha ismerik, akkor megértik. Ha megértik, akkor nincs gond. A francba. Ha minden tisztázódik, nem lehet többé a fő problémát véka alá rejteni. Sok éve tömködi már magába, csak az a gond, hogy nem lehet aztán elszívni és elnyomni, mint egy degeszre tömött cigarettahüvelyt.

Szar az élet. Nem mi osztjuk a lapokat. Persze! Sokan szar lapokkal is jól játszanak. De ha valaki nem tud trükközni, akkor csessze meg.

Nincs még itt az idő. Még rá lehet fogni valamire a boldogtalanságot. Valami lényegtelenre. Ami változhat. A lényeges dolgok meg egy helyben állnak, mint a szobrok a téren. Jobb esetben márványból, de ha nem volt szerencséjük, akkor szimplán kőből emelték őket. Mindegy is. Épp ez az, nem a külsőségeken van a hangsúly. A lényeg itt most abban rejlik, hogy csak állnak. Kifeszítve, mereven. Ja, csak a szobroknak nincs agyuk. És szívük. Se vágyaik, se reményeik, semmijük, ami megbolygathatná a több tíz vagy százéves nyugalmukat. Mázlisták.

Nincs tovább. Összeáll a kép. A vágyakról. És a hiányzó dolgokról, amik nélkül már nem mennek a mindennapok. Durva. Mert nem kíván sokat. Talán azért is halogatta a mérlegelést, mert érezte, hogy ha ez a kevés sincs meg, akkor nagy a baj.

Egy emberre vágyik. Egy férfira. Egy fiatal, mégis érett férfira. Nem gazdagra. De értékesre. Ez még idáig rendben is van. Korrekt elképzelés.

A többi tűnik megvalósíthatatlannak. Persze csak számára. És persze csak attól, akitől szeretné. Mindennél jobban szeretné. Az ő hibája, mástól biztosan megkaphatná. De makacs. Vagy szerelmes. Mert ugye a szerelem se mindig boldogság. Tud az gyötrelem is lenni. De hát ezt nem kell mondani.

Ja….egy férfira vágyik. Egy erős, karakteres férfira. Egy megingathatatlan, biztos pontra az életben. Egy olyanra, akire rábízhatja magát, mindenét. Testét, lelkét. Nem mintha másra nem bízhatná rá, de olyan kell, aki ezt értékeli. És sosem él vissza vele. Egy olyan férfi, aki vigyáz rá. Akinek ő a legfontosabb Mert mindenkinek kell, hogy érezze, valaki számára nélkülözhetetlen, és mindennél jobban kell…Az is lehet, hogy így érez a férfi, csak ő ezt nem tudja. Afféle apatípus is, vonzó és érdekes is egyben. Akinek a karjaiba befészkelheti magát esténként. Akivel az éj leple alatt megoszthatja minden örömét és bánatát. Azt hiszem, ha így lenne, bánata nem is volna soha. Na igen. És ott van még a szerelem. Szeretkezni vágyik. Nem csak testtel, lélekkel is. Sokszor. Minden éjjel. Kezdve az arcnál és a szemnél, majd a szoros öleléssel, végül a beteljesüléssel. Aztán csak feküdni háton a matracon, mintha a csillagos ég lenne felettük. Szavak nélkül is érteni egymást. Nem kis kívánság ez, ha még szavakkal se megy…de létezik…érzi…van, hogy nem is kell simogatás. Csak szenvedély. Egy ilyen óra után az ablakban állva elszívni egy szál cigit, dumálni csak szimplán, és izzadt testtel visszafeküdni. Nem kell mindig a lelkizés. Ha az ember tudja, hogy megvan ez a lélektől- lélekig hülyeség, nem akarja ám nap mint nap gyakorlattá tenni. Csak kell a tudat. Hogy lehet. Na meg néha azért jól esik. Belül.

Szóval feküdni a matracon. Nőnek lenni, és férfinak. Hm…Ennyi kell. Ennyi kell ahhoz, hogy rajongjon a férfiért. Mindenért, amit ő csinál. Minden általa leírt szóért, eljátszott hangért, meghúzott ecsetvonásért. Minden szaváért, minden hallgatásáért. Minden hibájáért, minden erényéért. Ennyi kell ahhoz, hogy boldog legyen.

Biztonság kell hozzá. És viszonzott szerelem. Ja, nem sok. Végülis... Vagy ki tudja. Ő már nem. Jogos vágyaknak tűnik. Meg hát tudja, hogy sokaknak összejön. Csak ez nem így működik. Ő nem kell annak, aki neki kell. A rosseb egye meg!

Visszatérve a kártyalapokhoz. Tényleg szar a leosztás. Talán a következő kör jobb lesz. Csak ne ragaszkodna minden porcikájával ehhez a játszmához. Ki tudja…a végén is fordulhat a kocka. A kockázat egyre nagyobb. De az ember mindig remél. Itt rontja el…vagy mégse? Ezt a határozottságot….

Éjszaka van, egyedül van. Ez az utolsó szál cigije. Rágyújt és ahogy a cigarettaszál rövidül, egyre kilátástalanabbnak érzi az egészet. De amíg még bírja, égeti. És még utána se adja fel…hátha van a kabátzsebben egy dugi szál. Le kéne szokni…De függő…Így járt.