m-miriam blogja

Fázom...
az álmok takarója nem véd,
szemem hiába keresi az utolsó
sápadt napsugarat
ez a ködös, nehéz szagú november
arcomba lehel, magának akar
te itt reszketsz bennem - velem
míg ő testemhez tapad...

Már csak a reggelek fájnak
didergése a bársonyvirágnak
a furcsa hajnalok őrizte képek
hiábavalósága a múló időnek
gallérom mögé rejtett arccal
cipellek magammal
mert lásd, hiába jött ez az ősz
ránk gombolva melegebb kabátot
szép szavú szeretőm -
lelkemben te sosem fázol.

Az is csak egy unott hétfő lett volna,
és akkor megszöktünk egy másik bolygóra
felborítva a szürke hétköznapok rendjét
varázsolni vasárnapokat.

Nem zavart az sem, hogy megégett a pirítós,
mert minden keserűre ott volt az ajkad
leöleltük egymásról a lehetetlen félszeit
sutba vágtuk az órát, a telefont
nem zaklathattak fel a hírek
grimaszt mutatva az időnek - mi vagyunk az erősebbek -
csavarogtunk és lestük a lepkéket.

Aztán lassan visszacsorogtunk álmainkból
végül ellopott mellőlem a déli harangszó,
most ujjaim közt azt a kavicsot szorongatom, amit találtál az úton
megörökített pillanatok kockáin mereng a szemem
s tudom, valahol örökre ott maradtunk, abban az időben.

láttalak-
ahogy idegen kilincseken csúszkált tenyered
agyad órák óta egy ritmusra dobolta a szöveget
- kell a pénz -
éreztem tétova tenni akarásod
a boldogtalan, kényszerű adok-veszek
- kell a pénz -
hallani lehetett, csörög a lánc a lelkeden
mégis - kell a pénz -
szíved kimenőt kért, elcsatangolna messze
tested lealacsonyult börtönét feledni egy percre
mert - kell a pénz -
mintha lenne más választás agyad mégis kombinálni kezdett
eljátszott a lehetőséggel
- a határozott vagy határozatlan idővel -
mit úgyis rég sejteni lehetett
csupán ideiglenes szerződési feltételek
és kócos fejeden simítva egyet
alkalmi szeretőnek hívott az élet,
de - kell a pénz -

"hol a boldogság mostanában"

apró hangyaként futunk dolgaink után
tenger a gond s hullámai elnyelnek
vagy visznek valahogyan tovább
evezni kéne még és
mászni hegyeket
a probléma olykor maga alá temet
- hősök vagyunk és elbukók -
menekülünk félelmeink elől
bezárt ajtók mögé bújva
dacos magánnyal küszködők