Történelmi fordulópont volt-e? - XXXVII.

HARMINCHETEDIK RÉSZ

 

Az év elején Szigetvár parancsnoka Zeöld István, mint „locumtenens” azaz helytartó. Horvát Stančić Márkot február tizenharmadikán iktatják be a várkapitányságba.

 

Szulejmán szultán elégedetlen volt a budai pasával, elsősorban azért, mert Tojgun nem tudta elfoglalni Szigetvárt. Az uralkodó leváltotta a pasát, és a helyébe Khadim Alit nevezte ki.

 

Az új budai pasa nem először viselte ezt a tisztséget. Korábban már volt budai beglerbég, és az egri ostrom eredménytelensége miatt mozdították el. Most Szigetvár elfoglalásával kellene jóvátennie az egykori fiaskót.

 

A török nem is rejti véka alá.

 

Maga az új pasa fecsegi el a császári követnek, hogy a szultán parancsa értelmében még ebben az esztendőben be kell vennie Szigetvárt, csak utána foglalhatja el a székhelyét.

 

Ennél egyértelműbben nem közölhette támadó szándékát a török.

 

Voltaképpen még ez sem lett volna szükséges ahhoz, hogy Szigetvár támadásra számítson. Elég volt a térképre nézni, tanulmányozni a vár helyzetét, és bárki azonnal rájöhetett, hogy a török nem hagyhatja magyar kézen azt várat, amely minden további hódításának értelmét eleve megkérdőjelezi.

 

A budai pasa ekkoriban komoly fegyveres erők felett diszponált. Csupán a parancsnoksága alá tartozó zsoldos kontingensek létszáma meghaladta a tízezer főt, ehhez járultak a szpáhik alakulatai, valamint a pasa alárendeltségébe tartozó többi szandzsák csapatai.

 

Láttuk, hogy Szulejmán már korábban is ingerülten vette tudomásul, hogy Szigetvár magyar kézen van, mindent elkövetett hát, hogy mielőbb birtokba vegye. Alapvető érdeke volt. szigetvár nemcsak a további hódításait akadályozta, a már elfoglalt területek megtartását is kérdésessé tette. A többi magyar várról ezt nem lehetett elmondani; mind kizárólag a védekezést szolgálták, vagy éppen Bécs védelmét, sikeres ellentámadás kiindulópontja kizárólag Szigetvár lehetett.

 

A török pontosan számot vetett Szigetvár értékével.

 

De nemcsak azzal.

 

Azt is tudta, hogy magyarországi ellenségei közül a magyaroktól kell leginkább tartania. Néhány évvel korábban Szokollu Musztafa budai pasa diplomáciai ravaszsággal próbálta rávenni Ferdinánd királyt, hogy bocsássa el a várak magyar őrségét, és alkalmazzon helyettük németeket.

 

Ferdinánd ekkor ezt nem tehette meg. Nem tudjuk, akarta-e. Majd a XVII. században Lipót császár idején próbálkozik meg ezzel az osztrák hadvezetés, akkor, amikor az erőviszonyok már teljesen mások lesznek, és akkor is kudarcot vall.

 

Szokollu Musztafa pontosan tudta, hogy a török azonnal szabad kezet kapna az országban, ha a végvárak magyar őrségének a helyét idegenek vennék át. Rabolhatnának, fosztogathatnának bárhol, az ellenség akkor sem érné őket utol, ha akarná. Ha pedig az egy-egy vár anyagi bázisait képező falvakat elpusztítanák, előbb-utóbb érett gyümölcsként hullana az ölükbe mindegyik vár.

 

A magyar könnyűlovasság nélkül a védelemnek szemernyi esélye sem volt.

 

A török tehát pontosan tisztában van Szigetvár jelentőségével. Hát az osztrákok?

 

A tehetségesebb és koncepciózusabb osztrák katonák is tisztában voltak vele. Ezek közé tartozott például Niklas Salm gróf, Bécs 1529-es védelmezőjének fia, Széchy Margit férje. Niklas Salm – magyarosan Salm Miklós – valóban sokat tett a magyarországi végvári rendszer megerősítéséért, és azok közé az osztrák tábornokok közé tartozott, akik úgy gondolták, nem szabad tűrni a magyarországi török hódoltságot, hanem minél hamarabb fel kell azt számolni.

 

1546-ben személyesen látogatott el Szigetvárra, és kijelentette:

 

„Szigetvár az ország legfontosabb vára.”

 

Salm gróf azonban 1550-ben elhunyt, és 1556-ban nemigen akadt a bécsi előkelőségek között olyan, aki komolyan áldozott volna az ország legfontosabb várának megerősítésére.

 

A vár azonban sokat változott az utóbbi esztendőkben, ami leginkább magyar urak, főleg Zrínyi Miklós áldozatkészsége nyomán történt.

 

Több átépítésnek is történnie kellett, erről ma már csak keveset lehet tudni. Szigetvár városának például 1551-ben még öt sarokbástyája volt, 1556-ban azonban csak három. Ezek a következők voltak:

 

v     Késás-bástya

v     Henyei-bástya

v     Bagothai-bástya

 

Nem tudni, miért csökkent a sarokbástyák száma. Talán azért, mert a korábbi apró építmények helyett nagyobbakat emeltek.

 

A város bástyáinak száma később sem növekedett, az 1566-os ostrom idejére sem lett több.

 

Tudjuk, hogy ekkoriban ezek mindegyike körbástya – rondella – volt. Feltehetőleg az 1556-os ostromot követő nagy építkezések során építették őket át szögletes olaszbástyákká.

 

Horváth Márk, az új kapitány a horvátországi Gradecben született, de a nevét ekkoriban már magyarosan írta, és anyanyelvi szinten beszélte a nyelvünket. Családja a régi nemesség soraiba tartozott, 1264-ben, IV. Béla írta alá a nemesi oklevelüket.

 

Horváth Márk – ekkor még – Zrínyi embere volt. később viszályba keveredtek ugyan egymással, de a tisztelet nem szűnt meg közöttük. Horváth Márk ezt írta Zrínyi Miklósról:

 

„Minden időben jó gyámolom, táplálóm, irányítóm volt, ő nevelt és öregbített mind őfelségénél, s mind egyebeknél.”

 

Nem sok ideje maradt az új parancsnoknak az előkészületekre. Alig egy hónappal azután, hogy a helyét elfoglalta, . Adam Gall von Loosdorf győri főkapitány azt jelentette Ferdinánd királynak, hogy a budai pasa nagy sereggel Székesfehérvár felé tart.

 

Kezdetét vette a Szigetvár elleni újabb török támadás.

 

Folytatása következik.