A gázszámla már abban az időben is húzós lehetett…
——
Az 1840-es években történt, a város nevét nem írom ide.
Kisebb vidéki városunkban az anyagi csőd közelében járt az ott tanyázó színtársulat. Szinte mindenkinek tartoztak, már el sem hagyhatták a várost. A helyi gázgyár volt a legkellemetlenebb hitelező.
Egyik este már ment az előadás, amikor beállított a színházba a leghírhedtebb gázgyári pénzbehajtó. Egy igazi pióca. Ment egyenesen a pénztároshoz.
- Azonnal egyenlítsék ki a számlát, mert tüstént elzáratom a gázt!
- Hiszen még le se telt a határidő!
- Most azonnal!
A pénztáros könyörgőre fogta.
- Kérem, legalább reggelig várjon!
- Nem lehet! Most azonnal!
- Kérem, a direktor úr a színpadon van. Legalább a felvonás végét várja meg, hogy tárgyalhassanak!
- Egy percet sem várok. Lássam a pénzt!
- De hát a direktor úr most játszik! Jelenetben van!
- Jöjjön és fizessen!
- Értse meg: jelenetben van!
- Nem érdekel, hívja ki! Önök garabonciások; mindenre képesek.
- Uram, a direktor úrnak ez a munkája. Önnek meg kell várnia az előadás végét. Vagy legalább a felvonás befejezését.
- Ha öt percen belül nem hívja ide, lecsavarom a gázt, itt sötétség lesz, és kitör a botrány.
Mit tehetett a nyomorult pénztáros?
Lovagdrámát adtak éppen. Nosza, berontott a jelmeztárba, jókora kardot kötött, sisakot tett a kopasz fejére, kopott öltönye fölé meg be malaclopó köpönyeget - így ment a színpadra.
A direktor nagyot nézett. Hát még akkor, amikor a pénztárnok megszólalt. Mit megszólalt: szavalt. Mégpedig imígyen:
“Nagy jó uram, lent beborult az ég,
Ott lent erőszakos hírnök pöröl,
Adót kíván tőlünk a rút pribék,
Világítás adójáért gyötör.
Ha megtagadjuk: ő egyet csavar,
És minket a sötétség eltakar!”
Az igazgató egy pillanatig bambán bámult, utána válaszolt:
“Eredj derék szolgám, jelentsd neki,
Adóját a várúr megfizeti.”
A szünetben a direktor fizetett, a pénzbeszedő távozott, az előadás folytatódott.
A másnapi kritika kiemelte a hírnök talpraesett játékát.
——–
Fejezzem ki magam még érthetőbben?
Kultúra