Lizusbaba blogja

Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

"Talán a boldogsághoz kevés egy üveg bor, de egy találkozás elhozhatja. Talán a szavak néha nehezek és fájnak, de az az ölelés feledtet mindent. Tán az a szó csak nyolc betű, de az az érzés, ami benne van a világot jelentheti. Talán az álmok, álmok maradnak, de mégis jó kapaszkodni és bízni, hogy egyszer valóra válnak, nem?"

Egy blogban találtam, és megfogott!

Egy férfi szerint tehát!

"- Minden férfi fejében megfordul, hogy megcsalja a feleségét, legfeljebb nem meri megtenni - szögezi le a csaknem húsz éve házas András. - És ha mégis, attól még szeretheti a párját. Téveszme, hogy a férfi akkor csalja a feleségét, ha otthon elviselhetetlen az élete, illetve, hogy csak a szex érdekli. Valójában a megcsalás nálunk is érzelmi ügy, ami egy jól működő házasságban is előfordulhat. A családban létezés olyan, mint a bolygók mozgása: van egy erő, amelyik kifelé taszítana, és egy másik, amelyik a Nap felé vonz. Ha megtalálod azt a pályát, amelyen ezek kiegyenlítődnek, akkor ott fogsz maradni. Ha nem, akkor kisodródsz. A szeretők általában lebecsülik ezt a befelé húzó erőt. Pedig a férfit ahhoz a nőhöz, akitől gyerekei vannak, erős szálak kötik. Talán még a barlangok mélyéből maradt bennünk ez a parancs: ő az „alfanőstény", és előjogai vannak, ő megelőzi a többit. Vele végigcsináltunk egy történetet. Hozzá erős érzelmi viszony fűz, kijárt utak vannak, és persze hiányok. Meg sok tabu: nem beszélek arról, hogy mi bajom vele, és hogy mire vágyom.

És ott a többi nő, akivel mindez nincs. Olykor feltámad a vadászösztön, és elborul az agy. Akkor többnyire lezajlik a dolog, de utána jön a mély lelkiismeret-furdalás. Aztán kijön belőle az ember, és esetleg újra megtörténik a dolog, ugyanezzel a periodikussággal, de egyre cikibb hazamenni, egyre nehezebb dugdosni a dolgot, és talán a szex sem olyan jó, mint otthon, ahol már minden ismerős. Nehéz műfaj szeretőt tartani. Nem véletlen, hogy egyre divatosabb a virtuális szex, a second life, amikor akár egy másik feleséged is lehet, anélkül, hogy valaha találkoznátok. Hiszen nem a szex a lényeg, hanem, hogy értékeljenek. A házas ember, aki nem a nőket hajkurássza, zenélni, sportolni, gyűjteni kezd, hogy valamivel kitöltse az érzelmi hiányait, és kiélje a libidóját.

Az első szeretőm egy férjes asszony volt, aki lefektette a szabályokat. Elmondta, higgyem el, úgy lesz, hogy kéthetente fogunk találkozni, addigra lecseng a bűntudat. A jövőre nézve pedig azt tanácsolja: csak olyan nővel kezdjek ki, akinek férje és gyereke van, különben baj lesz. Igaza volt.

A legnagyobb hülyeség, amit egy családos férfi tehet, ha fiatal nővel kezd viszonyt, aki meg van győződve arról, hogy sokkal inkább hozzá való, mint a felesége. Pedig ha szebb és fiatalabb is, nem biztos, hogy felé billenne a mérleg. Agyban dőlnek el a dolgok, még ha a férfiak más szerve ezt időnként felül is írja.

A nők általában szeretik hitegetni magukat. Még ha adsz is jelzéseket, hogy ez részedről azért nem ilyen „vagy-vagy" kérdés, nem értik. Van egy-két rafkós közöttük, de a legtöbb feketében és fehérben látja a dolgokat. „Neked rossz otthon, máskülönben nem lennél velem, ugye? Ha rossz, akkor meg miért nem jössz el?" - kérdezik. De nemcsak fekete meg fehér szín van, hanem ezernyi árnyalat.

Volt olyan persze, hogy valóban nagyon felkavart egy nő. A családomat soha egy percig sem akartam ott hagyni, de neki talán ezt úgy mondtam: „egyelőre" nem. Vannak helyzetek, amikor a férfi lustaságból, kényelemből, és hogy el ne veszítse a nőt, nem egyenes. Az a baj, hogy ettől a szerető előbb-utóbb azt gondolja, itt lenne az ideje, hogy fölhívja a feleséget, és elmondja neki: „nem veszed észre, hogy a férjed boldogtalan veled?" Ez nagy baj lenne, hiszen nem igaz. A lebukástól is akkor fél az ember, ha együtt akar még maradni azzal, akit megcsal. És persze a gyerekeivel. El sem tudnám képzelni, hogy más nevelje őket, más legyen velük karácsonykor.

Egyszer lebuktam. A tanult alapszabályt alkalmaztam: tagadni az utolsó vérig. Aztán amikor már nem lehetett, akkor azt mondtam, egyszer történt meg, véletlenül, és részeg voltam. Pár napi mosolyszünet után ez az incidens még jót is tett a kapcsolatunknak. A nők egyébként sokkal szemtelenebbül csalják meg a férjüket, és még ki is beszélik. Talán nagyobb a küszöb, amit át kell lépniük. Meg talán sokkal inkább kell nekik az önigazolás."

Nagy István Attila: Hiába minden

Hiába minden szó,
ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
Kiközösít engem ez a vers is,
mert minek nekem a szó,
ha csendben ülsz mellettem,
s arra vársz, hogy múljanak a percek?

A fájdalom sokféleképpen jelentkezik...
Egy kis szúrás, vagy égető érzés, a váratlan fájdalom, a mindennapok szokványos fájdalmai, és ott van az a fájdalom amit nem nyelünk le, az a hatalmas nagy fájdalom, ami minden más érzést elnyom.
Feledteti a világ többi dolgát! A végén pedig, csak arra gondolunk, hogy mennyire fáj ami történt.
Hogy, hogy kezeljük a fájdalmat, rajtunk áll.
Fájdalom...
Érzéstelenítünk, elhesegetjük, felvállaljuk, letagadjuk.
De néhányunknak az a leghatásosabb gyógymód, ha valahogy átvergődünk rajta.
Fájdalom...
Várd meg míg elmúlik! Talán elmúlik magától, bízz benne, hogy a seb ami tátong, elmúlik.
Nincs kész megoldás, nincs egyszerű válasz.
Vegyél egy nagy levegőt, és várd, hogy enyhüljön.
Legtöbbször a fájdalom leküzdhető. De néha akkor ér, amikor nem számítasz rá, mélyen övön alul üt és nem enged el!
Fájdalom...
Túl kell élnünk, mert az igazság az, hogy nem kerülhetjük el, és az élet mindig újabbal szolgál...