littleowl blogja

Az idős hölgy lassan sétált az utcán.Megállt mellettem.Láttam büszkén viszi nyomorát görnyedt hátán.Megálltunk.Csak egy percre pihenjen-szóltam.Tegye le a terhét,viszem én.Nem szólt,csak rámnézett.Szemeiben láttam magamat.Könnyeiben újraéltem minden fájdalmat és örömet.Ráncaiból szeretet és megnyugvás érződött.Letette a terhét.Némán mondta el fájdalmát,majd elcsoszogott,köddé vált...egy darabja itt maradt velem,s már én csoszogtam,távolodtam önmagamtól.

Szenvedélyt és nyugalmat keresek.Végzetem magamban hordozom.Közelít a csendes őrület.

Fáj az élet...

fáj,ami vele jár...

nem tudom,miért

s nem tudom meddig vár

az a halálnak nevezett

misztikus dolog

mikor a fogatlan öreg

nálam is bekopog...

Elemzem magam..lassan,komótosan veszem sorra széttépett lelkem dirib-darabjait...pár darab hiányzik.Elvették...párat én dobtam vagy téptem szét...bánom már...hiányoznak a darabok,de vissza sosem venném,nem kell...

 Elemzem magam...soha nem látott káosz van bennem,soha nem remélt lehetőség a boldogságra...nem tudom mit akarok,azt sem,hogy mit érzek.Azt tudom,mit kellene éreznem.Próbálom magamra erőltetni a szerepem...

Elemzem magam...látom a lélekdarabok közti űrt...látom...betöltenéd,de nem hagyom,mert az is az enyém...az az üresség már a részem..enyém,mint a fájdalmam,az örömöm,a hazugságom...

Elemzel engem...tudom,hogy teszed...szeretem,ahogy ezt teszed...gyűlölöm,mikor megfejted titkomat...engem ne fejts meg,csak szedj szét és utána rakj össze újból...teljesen...hézagok nélkül...