bomover blogja
Hívnak a fények
Tudat alatt
Felbolydultan,mint egy méhkas,
láthatatlanul"repülvén"....
Vad szorongással,
csíllapíthatatlan vággyal
állok,
a reménytelenség tetőfokán.
Amikor
Amikor a könnycsepp úgy döntött előtör,
amikor megjelent szívemben a tőr.
Amikor rám tört a páni félelem,
amikor úgy éreztem
nem tudom élni életem.
Amikor a magány rám tört
és meg fojtott,
amikor lelkem úgy döntött,
hogy nem adja fel a harcot.
Amikor éreztem:
az életem nem véletlen,
hirtelen magamhoz tértem,
talpra álltam,
és tovább léptem.
Szép
Édes fehér lelkek,
melyeknél még a
frissen hullott hópelyhek is
tisztátalanabbak...
Álmodom,
egy álmot,melyben minden szép
és misztikus,
varázsitassá válnak a szavak...
Mámorító dallamot játszik a csend,
csillag ösvény kacérkodik velem,
fenn és idelenn.
Körülvesznek szivárvány csillámok,
szebbek bárminél,
érzékelem,
áll ott egy lélek,
erősebb bárkinél.
Pajkos gyermekként játszik az idő
a sorsvonattal,
nem hív,nem űz
s nem marasztal.
Engedi,hogy az legyek ki vagyok,
nem hallottam szebbet
mit-e dallamot.
Idézek
A féktelen ambíció önpusztításhoz vezet.
(Isamu Fukui)