legland blogja

Magasra törtem

 

Túl magasra törtem,

túl széles utat építettem.

Gyémántból akartam palotát,

aranyból emelni rá,

tornyot, kupolát.

S a kék égből varrni királyi palástot,

a csillagokból rá ezüstös sávot,

a Napból tüzes virágot.

 

Túl magasra törtem,

s papír vékony lett a fal,

mi a legkisebb szélben is inog,

mozog, dőlni akar.

De nem kell már ez a palota,

gyémánt, ezüst, földi csoda,

csak Te, ki azt mondtad,

örökké, mindig szeretni foglak.

Gyönyörködöm benned

 

Csak gyönyörködöm benned,

ma is és holnap,

amint karcsú derekadra fonja,

ujjait a nap.

 

S szemeid, mint csillagok az éjszakának,

örök fényei

a jövőm útjának.

 

Csak gyönyörködöm szavaidban,

mint harangszóban a gyermek,

mint arany zengésének a koldus,

ha elé vetnek egyet.

 

Sokáig akarok gyönyörködni benned,

amint éjszaka szemeidre a hold,

gyémánt fényéből álmokat vet.

Betörted a szívem

 

Betört vadló a szívem,

de néha még felhorkan,

és az égig rúg hirtelen.

 

Ha toporzékol fújtat,

még a csillagok is,

a felhők mögé bújnak.

 

Betört vadló  a szívem,

tajtékos, véres, de a holdfényben,

már csillogó és fényes.

 

Betöretlen vadló volt szívem,

míg szerelmedtől egy éjjel,

hozzád nem szelídültem.

 

Mit ér?

  

A csók szép, de ha nem érezzük melegét,

mit ér.

Mit ér a kék ég, ha börtönfalon,

nincs ablak vagy arasznyi rés.

Mit ér az, kiben nincs porszemnyi álom,

szikrányi hév.

Vízcseppnyi élet, mit a virág,

a nyárban szomjazva kér.

Az élet szép, de a tél, magányban,

hideg és kék.

Mit ér a szó, ha üres, vagy csak ítélethozó.

Mit ér a létra, mi az égbe vezet,

ha egy fokkal kevesebb.

Mit ér száz ecset,

ha festeni eggyel sem lehet.

Mit ér az ember,

ki a csatamezőn álmaiért küzdeni nem mer,

nem akar,

mert a falak között,

a párnán is ugyan úgy meghal.

Mit ér?

Szerelem hatalom

 

Börtönöm én magam vagyok,

én a rács, a fal, a nincs szabadulás,

az őr, a pofon, az alázat,

sebek és megtört akarat.

 

Börtönöm megszoktam,

de tegnap valaki áttörte falam,

s megmentett magának.

Szerelem most már tudom,

a szabadság te vagy.

 

Börtönöm én magam voltam,

de leomlott a fal,

a múlt fekete üszkös halom.

Az őrök, a bánat, a kín elfutott,

mert látta, hogy erős vagyok,

nem olyan gyenge,

mint ahogy megszokott.

 

A szerelem hatalom.

Szolgád lettem és harcosod.

Kezembe adtad pallosod,

hogy úgy küzdjek,

mint Nap az égen,

mikor legyőzi az éjszakát,

a magányt, a lélek csúf halálát.