Kutyavilág

Tegnap este filmet rendeztünk mi is:) Váratlanul megjelent a yorki kutyus, és valószínűleg ő is tanult már a kutya-macska barátságról, mert pillanatokig farkassszemet nézett szegény kandúrunkkal, majd támadó állásban figyelmeztető morgással közölte a maga nyelvén, hogy részéről míg ő jelen van, az a nyávogó szürke izé, hát az nem kívánatos.

Szegény Sessy jobbnak látta, ha biztos menedéket keres, s talált is, a konyhában a szék alatt. Így pont szembe kerültek, amit a kutyus ki is használt volna, ám kértem Ildit, vegye tekintetbe a macskánk létbiztonságát, és kicsit ölelgesse már meg a yorkit. Lányom sétált vele egyet, szobába be, s vissza, megnyugodtak a kedélyek, de ennek ellenére, a kutya távozása után, Sessyt még mindig vigasztalni kellett egy kicsit.

Nem, nem tévedtem el. Nem csinálok itt sem gasztro-blogot, sem fogyókúrás tanácsadást.

Csak egy kedves lélekvidító látványt szeretnék leírni itt, ha már újra brummoghatok. Anno ugye, volt az a patkó alakú kicsi vajaskifli, aminek olyan nagyon finom íze tudott lenni. Mindig az jut eszembe, amikor meglátom a lányokat, és a kandúrt összegömbölyödve aludni.

Egyébként ma komoly felfedezést tettem, mindig azt hittem a tojásos nénink fekete kutyája fiú kutyus, hát nem. Azt már megszoktam, hogy Bogink, elveti magát sokszor előttem, hogy simogassam, s mondom is neki, hogy olyan mint egy szóval rossz kislány:)) ma, a szokásos fogadtatás után a néni fekete kutyusa vágta hanyatt magát előttem, s egyértelmű volt a tévedésem:)) 

A két lányunk kicsi szíve is érzi a tavaszt, minden egyes kapunyitás egy rémmese. Ha sikerül kisuttyannia, esküszöm, Bogikánk visszales és rám nevet. Nekem utána már nincs szívem Lizzyt elzárni, ha kint vagyunk mindannyian, Bogit megpróbáljuk visszahozni, általában sikerül is. Utána nem kerülik el a büntetést, ami néha nem sokat használ.

De mostanában történnek más dolgok is. Mondhatnám úgy, hogy kutya világ van nálunk. Ugye, nemcsak a virágok nyílnak hanem a kapuk is. Általában jól meg vagyunk a szomszédokkal, de azt hiszem, megint csak szülői tanácskozást kell végeznem, ami nem lesz egyszerű dolog, az eltérő gondolkodás mód, bőrszín és viselkedéskultúra miatt.

Van annak sok haszna, hogy itt van a gép az ablak előtt. Azt még csak "lenyelem" hogy virágszálak, és csokipapírok kerülnek kerítésen belül, gondolom ajándékba a lányoknak. De hogy a kislány kézbe veszi a kicsi kutyát, és úgy idegesíti a mieinket, na ez már sok volt. Majdnem az ablaküveg bánta a kopogásomat.

Én próbálok alkalmazkodni, például ha kiszöknek a kutyák, sokszor én csukom a kaput a tyúkok s a béke miatt, de az a bizonyos cérna el is tud szakadni.

Tegnap délután megint tojásügyben tettünk látogatást. Egyike azon élményeknek, amikor összeölelkezik a kellemes a hasznossal. Újra megfürdethettem lelkemet a táj gyönyörű látványában, és hogy most tovább van világos, üdítően hatott rám a csodálatos napfény is. Az a színkavalkád ami kíséri a tavasz ébredését, akár kiskertekről, akár az erdőkről legyen szó, gyógyítóan kiöli belőlem a szürke hétköznapokat.

Említettem már, a néninek négy kutyája van. Párom kinyitotta szokás szerint a nagy kaput, abban a pillanatban a puli előjött megállt a tujánál, s egy másodperc múlva már a kedvenc fekete tacsi rohant kifelé, konstatálta, hogy mi vagyunk, soha nem jön ki tovább a kerekek vonalától, s mire leértünk a ketrecekig, mind a négy kutya sorba rendeződve rohant utánunk. 

Elbúcsúztunk, s békésen indultunk haza az új emlékekkel gazdagon. 

Aztán....számoltam...a könnyeimet is...odafelé csak egy hű négylábú kereste az utcán elveszett reményeit...visszafelé kettő, az összesen ugye "csak" három...de  az én égig-földig érő romantikus medvebundás kutyaszeretetemnek rengeteg:(

A képen látható anyuka csemetéje megint dolgozott. A gazdi dicsekedett, hogy a fia a házikó hátsó falát hungarocelből készítette...de azzal nem számolt, hogy a kiskutya apró pici cafatokra tépi az egészet. Bocsi, én jóindulatúan szóltam, hogy inkább el kellene keríteni egy darabkát az udvarból.

Sokáig nem láttam Lizzy kölykét, már megijedtem, hogy ő is elpusztult. De nem, csak gondolom a hideg miatt bevitték a lakásba.

Most már néhány napja újra láthatom, igaz sok eszű gazdái rövid láncra tették szegényt, éppen eléri a tálját. Szidtam őket magamban, minek kötnek meg kicsi kutyát, kicsi lánccal, de tudtam valami történni fog.

Történt is...nem hiába anyja lánya...:))) másnap reggel, elterülve élvezte a napsütést az udvar közepén, a lánc ott hevert a szíjjal együtt a ház mellett.

Megint megkötötték, megint elszabadult...kiváncsi vagyok, ki bírja tovább?